Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 11. szám - Életbiztosítási szerződésnek megszűnése díjnemfizetés folytán

G KERESKEDELMI JOG 11. SZ. irója, — nemkülönben megjelentek Kuncz tanár, Újhelyi tanácselnök, Kutasi Elemér és Gróh uraknak véleményei. Dávid és Barta urak kivételével valamennyien arra az eredményre jutottak, hogy a törvénynek helyes értelmezése szerint a biztosítót terheli a felhívási kötelezettség, mert enélkül a biztosítási szerződés és az ő kockázatviselése meg nem szűnhet. Az ő nyilatkozata tehát nemcsak felhívást tartalmaz a díjfizetésre, hanem azt a nyilatkozatát is, hogy díjfizetés nélkül a biztosítást meg fogja szüntetni. A biztosítónak ez a nyilatkozata e szerint a saját érdekét ugyanolyan mértékben szolgálja, mint a biztosítottét. A nyilatkozatra való kötelezés tehát egyáltalán nem képtelenség és jól megfér a módosító törvény 10. §-ának helyes értelmezésével. II. Abban igazat adok Sós kartársamnak, hogy a Külley-féle indítvány elfogadása nem sokat lendítene az eddigi injurián. Vegyük tehát szemügyre az ő indítványát. Ha helyes a kúriai értelmezés, úgy a kérdéses 10. §. azt mondja ki, hogy a biztosítót felhívási, illetve nyilatkozási kötelesség nem terheli, tehát a nemfizetés ily felhívás, illetve nyilatkozat hiányában is megszünteti az ügyletet. Ha tehát az általános biztosítási feltételekbe — a Felügyeleti Hatóság hozzájárulásával — felvétetnék az ellenkező kikötés, úgy a biztosítási feltételek az ellenkezőjét mondanák ki, mint amit a törvény kimond. Sós kartársam szerint ennek nincs akadálya, mert a törvény idevágó szakaszai nem birnak a lex cogens jellegével és így az ellenkező kikötés hatályos. Vájjon igaz-e, hogy az 1927 :X. tc. idevonatkozó intézkedései diszpozitiv és nem cogens intézkedést tartalmaznak? Szerintem ezek az intézkedések is kényszerítő jellegűek, mert azok a kereskedelmi törvény oly paragrafusai helyébe jutottak, amelyekre a 472. és 507. §-ok kimondják a kényszerítő jelleget és így ellenkező rendelkezés hiányában osztják azon intézkedésnek a sorsát, amelynek helyébe jutottak. Semmiféle törvényhozási ráció sem hozható fel annak támogatására, hogy a törvényhozó az eredeti intézkedéseket lex cogenseknek célozta, de a helyükbe jutókat csak lex diszpozitiváknak. Helyesen mondja tehát Kutasi: Az új biztosítási törvény magyarázata 13. és 14. lapjain: ,,A törvény nem tartalmaz ugyan a k. t. 472., 507. §-aival analóg rendelkezést, mindazonáltal — tekintettel arra, hogy a törvény az 1. §-ban foglalt intézkedésével általánosságban a k. t.-re utal — nyilvánvaló, hogy a jelen törvényre (1927:X. t.-c.) is áll az a szabály, hogy a törvény intézkedései — hacsak maga a törvény ez alól nem tesz kivételt — cogens-jeWegüek és a szerződés általános vagy különös feltételeiben foglalt rendelkezések csak annyiban érvényesek, amennyiben a törvény által felállított szabályokkal nem ellenkeznek." Ennek ellenére azonban a Sós kartársam által indítványozott kikötés érvényes volna, mert a lex cogenst a biztosítottak javára változtatná meg és az ilyen módosítások megengedettek és hatályosak. (Lásd Kuncz: „A Biztosítás" 47., 119. lapjait és Kutasi i. m. 14. lapját.) III. Ha tehát a biztosítási feltételekbe a Sós által indítványozott kikötés felvétetnék, úgy azzal a kitűzött cél eléretnék. Az általános biztosítási feltételekbe azonban csak azt lehet felvenni, amit a Felügyeleti Hatóság előír, vagy amihez ő hozzájárul. De el lehet-e érni ezt az előírást vagy hozzájárulást? Azt hiszem, hogy nem. Mert a törvényhozó akaratának, a törvény tartalmának, a bíróság az illetékes értelmezője és magyarázója. Ha tehát a bíró úgy értelmezi a törvényhozó akaratát, a cogens-törvény tartalmát, hogy az életbiztosítási szerződés a díjnak nemfizetésével nyomban megszűnik és ehhez a megszűnéshez a biztosítónak nyilatkozatára és felhívására szükség nincsen: úgy a Felügyeleti Hatóság, amelynek a törvény alapján kell állnia és amely magát a törvényen túl nem teheti, nem dekretálhatja azt — sem az általános biztosítási feltételek útján, sem pedig más úton —, hogy ehhez a biztosító felhívására vagy nyilatkozatára szükség van. A különben dicséretes indítvány tehát megtörik azon, hogy a Felügyeleti Hatóság hozzájárulása nélkül az általános biztosítási feltételeket módosítani nem lehet, ez a Hatóság pedig nem róhat a biztosítókra oly terhet, amellyel őket a törvény értelmében sújtani nem lehet. IV. Mi tehát a szükséges megoldás? Az, amit már régen kívánunk: jogegységi határozat útján az eddigi téves gyakorlatnak a megváltoztatása, és ha ezt elérni nem lehet: törvényhozási intézkedés. DREHER BAKSÖR