Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 2. szám - A váltótartozás késedelmi kamata

30 KERESKEDELMI JOG 2. sz. Ami a törvény 7. §-át illeti, az egyszerűen tárgytalanná vált. De még ha tovább fennállónak vennők is, akkor is csiaik azt jelentené, hogy a rendelet 14. §-ánál fogva ezentúl ismét minden esetben az az előtt fennállott késedelmi kamatra vonatkozó jogszabályok lesznek alkalmazandók, minthogy azok most már a törvényben szabályozott esetekben sem, de a mérték tekintetében sem, ellenkeznek többé a törvénynek rendelkezéseivel, az utóbbiak többé nem lévén alkalmazhatók. Helyes értelmezéssel a rendelet 14. §-ániak tehát az eredménye az, — ami megengedem, talán nem is volt a célja, — hogy a bíróság a késedelmi kártérítéseket többé nem alkalmazhatja, ellenben, a törvényben szabályozott kivételek mind megszűnvén, most már minden esetben a régi törvényes késedelmi kamatot, vagyis váltónál a 6%-ot kell alkalmaznia, még pedig az utóbbinál nagyobbnak a kikötése esetén is. Nem áll meg tehát az a Pethő-féle elgondolás, hogy a késedelmi kártérítéseknek csiak a mértéke szűnvén meg, a fogalmuk azonban nem, a bíróság a késedelmi kamat mellőzésével tovább is ítéljen meg késedelmi kártérítést, és törvényes mérték hiányában per analógiám legis amtiqui maga állapítsa meg ennek a mértékét. Primo: Hatályon kívül helyezett törvényre analógiát alapítani nem lehet. Secundo: ennek az analógiának a levezetésénél logikai ugrás csúszott bele dr. Pethő okfejtésébe. Azt mondja ugyanis, hogy mivel a váltónál eddig is szabály szerint a nagyobb, a maximális késedelmi kártérítés alkalmaztatott, mivel továbbá szerinte a mi jogunk a törvények (értsd ezúttal: a rendelet) utáni adósokat nem akarja jobban megvédeni, mint a régebbieket, és mivel végül a kamatmaxímum most is 12%, mindezek alapján váltókövetelés után a bíró ezen túl is a kamat-maximumnak megfelelő maximális késedelmi kártérítést állapítsa meg. Dr. Pethő itt egymással nem azonos fogalmakat kever össze. A volt nagyobbik (maximális) késedelmi kártérítés semmiféle kapcsolatban nem volt az u. n. kamatmaximummal. Attól teljesen független volt. A kamatmaximum akkor 8% volt, a maximális késedelmi kártérítés pedig egészen más. Az most sem volna tehát kapcsolatba hozható az új kamatmaximummal, még ha fogalmilag megmaradt és alkalmazható volna is. Dr. Pethő érvelésének helyt nem állósága abból is kitűnik, ha azt a kérdést vetjük fel, hogy a bíróság az ő konstrukciója szerinti nagyobb késedelmi kártérítést a szerinte hatályban maradt 1923. XXXIX. t.-c. 2. §-a 2. bekezdése esetében milyen mértékre mérsékelje, — vagyis, hogy a kisebb késedelmi kártérítés mennyi legyen? Az a megoldás, amelyet cikkében vall, hogy a bíró a maximális kamatot egyszerűen a késedelmi kamat mértékéig mérsékelheti le, — nem megoldás. Nemcsak azért nem, mert ez az 1923 : XXXIX. t.-c. rendelkezéseivel is ellentétes, a 2. §. 2. bekezdése a bírónak ily mérséklésre jogot nem adván (erre csak a 3. §. ad néki módot és csak valorizált követelésekre vonatkozóan), hanem azért sem, mert ha a késedelmi kártérítés fogalmilag tényleg fennmaradt, akkor a kisebb fokúnak is meg kellett maradnia, annak is kell, hogy valami mértéke legyen. Azt egyszerűen átugorni nem lehet. Eredményünk tehát az, hogy késedelmi kártérítés többé nincsen, és hogy a váltókamat mértéke ma 6 %. Szinte érthetetlen, hogy Pethő dr. azt 5%nak állítja. Még ha igaz volna is, amint nem igaz, hogy az 1923 : XXXIX. t.-c. hatályon kívül helyezte a 6%-os váltókésedelmi kamatot, — akkor viszont igaz volna az is, hogy e törvény a köztörvényi 5% késedelmi kamatot ép így hatályon kívül helyezte, mert a törvény 1. §-a. amelyre Pethő dr. a maga elméletét alapítja, nemcsak váltón, hanem kereskedelmi ügyleten vagy más jogcímen alapuló pénztartozásról egyaránt és egyformán beszél. E tekintetben nem lehet tehát különbséget tenni. Ha viszont Pethő dr. elismeri, hogy a törvény a köztörvényi késedelmi kamatot és annak törvényes kamatlábát, nem helyezte hatályon kívül, hogy még ma is fennáll, — akkor a váltókamat 6%-ának fennmaradását is ugyanúgy el kell ismernie. Annak a megállapításnak, hogy a váltóra nézve most már 5% a törvényes késedelmi kamat, semmi alapja nincsen tehát. Bár így arra az eredményre jutottam, hogy Dr. Pethő Tibor következtetései és eredményei nem állanak meg, mégis elismeréssel kell megállapítanom a bíró embernek cikkében megnyilvánuló azt a dicsérendő törekvését, hogy a rendelet általi, talán neim is szándékoltan, teremtett igazságtalan, helytelen és lehetetlen jogi állapoton segíteni akar. A magyar bírói gyakorlat számtalanszor korrigálta már ki a törvényhozó hibáját. Ha a rendelet 14. §-án is segíteni fog, dicséretére fog válni. Ha a Dr. Pethő cikkében foglalt megoldással akar segíteni, megteheti, talán helyesen is teszi. Azt állítani azonban, hogy ez a megoldás a 14. §-ban benne van és hogy a törvényből folyik, igazán nem lehet. Helyesebb panacea volna, amiről már volt szó, de ami eddig sajnos mégis elmaradt, új kamattörvény vagy legalább is új kamatrendelet alkotása, amely a késedelmi kamat, különösen váltókamat mértékét ismét a törvényes kamatlábnál magasabban állapítaná meg