Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 2. szám - A váltótartozás késedelmi kamata

28 KERESKEDELMI JOG 2. sz I törvényes kamatlábnak alacsonyabb, a tisztáéval azonos volta nem olyan nagy sérelem, mert a feleknek módjukban áll a törvényes kamatlábnál magasabbat kikötni, akár mint a tiszta kamat kamatlábát, amely a késedelmi kamatokra is kihat, akár egyenesen, mint késedelmi kamatlábat. Magára kellett tehát hogy vessen a hitelező, ha ezt elmulasztotta. A váltónál ellenben a hitelező nagyobb késedelmi kamatot ki sem köthet. (Váltótörvény 3. §. 2. pont: ,,ha az összegen felül járulékok köttettek ki, az ilyen kikötés nem létezőnek tekintetik"). Rationális tehát, hogy a váltókésedelmi kamatnál nagyobb törvényes kamatláb állapíttatott meg. Az 1895 : XXXVI. t.-c. indokolása az általános 5 % -kai szemben tényleg ezzel okolja meg a 6%-ot, mondván, hogy ,,a váltótörvény értelmében a törvényben megállapított kamat egyúttal maximális kamat is, annál magasabbat a felek kölcsönös megegyezéssel sem köthetnek ki.10 A háború előtt megvolt tehát annak a felismerése, hogy a váltókésedelmi kamatnak az általános törvényes kamatlábnál magasabbnak kell lennie, és ebben elvileg megvolt annak az elismerése is, hogy a késedelmi kamat törvényes kamatlábának általában magasabbnak kell lennie a tiszta kamaténál. Ez az utóbbi elv azonban szabályképen nem jutott kifejezésre. lu Nyilvánvaló tévedés tehát Dr. Bogdán Gézának az említett cikkében foglalt az a megállapítása, hogy „az, hogy a törvényes késedelmi kamat váltónál 6%, nem jelenti azt, hogy a váltótartozásnál ne lehetne 6%-nál magasabb késedelmi kamatot kikötni, a késedelmi kamat mértéke magán a váltón is kitölthető". Még külön okiratban is hiába köttetik ki a váltótartozásra nézve a nagyobb késedelmi kamat. Eltekintve attól, hogy az ilyen okiratbeli /kikötések csak az eredeti, a közvetlen szerződő felekre hatnak ki, s így már azért sem terjednek ki az összes váltóadósokra, — a külön okiratban kikötött nagyobb kamat a váltó alapján indított perben egyáltalában nem követelhető, még az u. n. nem meghagyásos perben sem, még kevésbbé a meghagyásos eljárásban. Külön okirat alapján a váltófizetési meghagyás nagyobb kamatokról nem szólhat. Az ilyen kamatkikötés figyelembe vételének akadályai a Vt. hivatkozott 3., 50. és 51. §§-ai. Ellenkező állásfoglalásra a Pp. 606. §-ának második bekezdése sem alap, amely szerint a váltó mellett külön okirattal igazolhatók a ikereset megállapításához netalán szükséges egyéb ténykörülmények. A Pp. 606. §-a itt csak olyan ténykörülményekre gondol, amelyek magából a váltóból nem folynak és amelyek külön igazolandók. (1. Kovács Marcell dr. példáit a Pp. kommentárjában). A váltóösszeg és annak kamatja szempontjából a kereset megállapításához szükséges okirat maga a váltó, — ahhoz más okirat nem szükséges, nem is vehető tehát, mert az nem „netalán szükséges egyéb", a váltón kívül megállapítandó ténykörülmény. A külön okiratban kikötött kamat csak köztörvényi úton érvényesíthető, nem a váltó alapján, hanem csupán a váltó mögötti jogviszony alapján, vagyis csak úgy, hogy a váltó jogalapként egyáltalában nem érvényesíttetik, vagyis csak akkor, ha a tőkeösszeg is köztörvényi úton pereltetik. Ez csak a háború után történt meg, még pedig az 1923 : XXXIX. t.-c-ben, amely a késedelem következményeinek helyes lefejtésével, pénztartozások késedelme esetén az addigi, a törvényes kamatláb magasságú, késedelmi kamat mellé a két kategóriába osztott késedelmi kártérítést is behozta. Üj név alatt ugyan, de lényegileg ez a törvény a késedelmi kamatokat szabályozza. A vele létesített kártérítések sem mások, mint késedelmi kamatok, késedelem miatt járó kamatokba bújtatott minimál-kártérítések. Késedelmi kamatok ezek is, csak a kártérítési jelleg van jobban kidomborítva a nevükben. A kétféle késedelmi kártérítés nem más, mint a törvényesnél magasabb kamatlábú késedelmi kamat. Ezek behozatalával a törvényhozó a pénz értéke folytonos csökkenésének és az ezzel folyton emelkedő tőkekockázatnak az ellensúlyozását is célozta ugyan, de a törvény alapmotívuma nem ez, hanem a fent kifejtett elv volt. Ezt bizonyítja az, hogy a törvény valorizált pénzösszeg után is kötelezővé tette a késedelmi kártérítést. A törvénybe lefektetett helyes elvet úgy az elmélet, mint a gyakorlat teljesen a magáévá tette, így az jogrendszerünknek szerves kiegészítő részévé vált, amint azt a Kúria 33. és 34. számú döntvényeiben kifejezetten meg is állapította, kimondván, hogy a késedelmi kártérítés a pénzérték csökkenésétől függetlenül és valorizált összeg után is jár.11 Nagy hiba tehát, hogy a rendelet 14. §-a ennek a helyes elvnek az alkalmazását ismét megszüntette. Dr. Pethő cikke annak a kimutatása akar lenni, hogy a rendelet 14. §-a ezt a hibát nem követte el, és hogy a rendelet 14. §-a nem ezt jelenti. 11 Nyilvánvalóan téves tehát dr. Bogdán Géza említett cikkének az a megállapítása is, hogy ,,az 1923. XXXIX. t.-c. csak a pénz elértéktelenedésével járó kár megtérítésére hozta létre a magyar jogban addig ismeretlen átlagos kártérítés fogalmat, és hogy csak helyeselhető, hogy a magyar pénz értékének jelenlegi állandósulása mellett ezt „a jogrendszerünkbe be nem illeszthető" rendelkezést a rendelet többé alkalmazni nem engedi." Hogy nemcsak a devalváció ellenszere volt, kimutattuk. Az is téves, hogy a késedelmi kártérítés átlagos kártérítés, hiszen a törvény nagyobb kár bizonyítását és érvényesítését is kifejezetten megengedi. A késedelmi kártérítés ép úgy mint a közönséges késedelmi kamat, nem átlag-, hanem törvényileg kiszabott minimál-kártérítés. De még ha átlagkártérítés volna is, akkor sem volna idegen gondolat a magyar jogban, nem volna „jogrendszerünkbe be nem illeszthető" rendelkezés, — hiszen a közönséges késedelmi kamat is ugyanúgy átlagos kártérítés, külön bizonyításra nem szoruló átlagkár megtérítése (1. Grosschmid id. mű I. köt. 675. o.) és Grosschmid (u. ott 657 o. és 674. o.), ezen felül is az átalánykár megállapításaik törvényeinkben még számos esetét sorolja fel. Ilyen bizonyítás nélküli átlag, helyesebben szintén minimálkártérítés továbbá a kötbér is. Az átlag-, helyesebben minimálkártérítés jogrendszerünkbe régen beilleszkedett intézmény tehát.