Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 1. szám - A Jenai Gazdaságjogi Intézet legújabb beszámolója

14 KERESKEDELMI JOG 1. sz. kaszákban foglalt törvényi biztosítása ugyanis nem érinti a Kt. 177. §-ában foglalt azt az általános jogszabályt, hogy a közgyűlés érvényes határozatokat csakis a közgyűlési meghívóban kijelölt tárgyak fölött hozhat (az újabb közgyűlés összehívására vonatkozó indítvány kivételével. (V. ö. P. H. T. 845.) Hiszen az elmozdíthatóság kimondása nyilván csak azt akarja elérni, hogy a közgyűlést ne korlátozzák az alapszabálynak, vagy az igazgatósági, illetőleg felügyelő-bizottsági tagokkal kötött szerződésnek a működésük tartalmát előre megszabó intézkedései, (melyeknek csupán a magánjogi igényekre van kihatásuk). Megfelelő határozott kifejezés nélkül nem tehető fel, hogy a törvény éppen a szövetkezet működését gyakran igen erősen érintő személyi változások keresztülvitelénél akart eltekinteni a meghirdetésben rejlő attól a biztosítéktól, amely lehetővé teszi, hogy a szövetkezet tagjai előzetesen mérlegelhessék a közgyűlésen részvételük szükségének kérdését és így az igazi többség akarata érvényesüljön. Az alapszabály 9. §-ának első bekezdése szerint a tag a szövetkezet kötelezettségeiért üzletrészének kétszeres összegéig felelős. Ezt a felelősséget a szövetkezet hitelezői a Kt. 232. §-a, továbbá a Cst. 257.—261. §-ai értelmében csupán a szövetkezet ellen nyitott csőddel kapcsolatban érvényesíthetik. Ettől a csődbeli úgynevezett kivetési eljárástól azonban teljesen független maga a szövetkezet és tagjai iközti belső jogviszonyra tartozó az a kérdés, vájjon a szövetkezet a fennállása alatt időnként mutatkozó veszteséget a tagok közt miképen oszthatja fel. Mivel e tekintetben a törvény (K. T. 225. § 7. pont) nem tartalmaz korlátozást, nincs akadálya olyan alapszabályi intézkedésnek, hogy az üzletrészeket is meghaladó veszteség fedezésére a szövetkezet közgyűlése a tagjaitól bizonyos pótbefizetéseket kívánhat. Nem sért tehát törvényt az alapszabály 51. § harmadik bekezdése azzal a rendelkezésével, hogy a tagoktól az üzletrészek névértékének még egyszeres összegéig terjedhető befizetések is követelhetők. Támogatja ennek az álláspontnak a helyességét az 1898. XXIII. t.-c. 14. § harmadik bekezdése, mely az e törvény értelmében alakult gazdasági és ipari hitelszövetkezeteknek kifejezetten is megengedi annak az alapszabályba felvételét, hogy a tartalékalapból és üzletrész követelésekből ki nem került veszteségek fedezésére a tagoktól az üzletrészek névértékének még egyszeres összegéig terjedő befizetéseket is követelhet a közgyűlés. Sőt az 1898. évi XXIII. t.-c. 14. § 4 bekezdése még azt is kimondja, hogy ezek a befizetések nem érintik a tagok hitelezőkkel szemben fennálló felelősségének mértékét, a felfolyamodó szövetkezet alapszabályának 51. § harmadik bekezdése pedig, — élve a rá egyedül irányadó kereskedelmi törvény mellett fennálló rendelkezési szabadsággal, — az üzletrész névérték még egyszeresének befizetésére a tagokat csak a felelősségük korlátain belül kötelezi, (tehát megterhelésüket nem fokozza), amit kellően kifejezésre juttat azzal, hogy utal a felelősséget az üzletrészek névértékének kétszeresében megszabó 9. §-ra. Vétel. 12. Az elállás hatályát veszti abban az esetben, ha az elálló fél azt a dolgot, amelyet vissza kellene szolgáltatnia, elidegenítette. — A szerződés felbontása iránt előterjesztett kereseti kérelemben ennek megdőlte esetére a vételár leszállítása iránti igény bennfoglaltnak tekintendő. (P. IV. 1301/1930. sz. a. 1931. okt. 21-én.) A fellebbezési bíróság ítéletének meg nem támadott ténymegállapítása szerint a felperes az I. r. alperesitől lyukmentes, kukorica szállításra alkalmas jutazsákot vásárolt. A fellebbezési bíróság megállapította ugyan azt, hogy az I. r. alperes már nagyrésziben avult, rothadt zsákokat adott át, de mellőzte a felperesnek arra ajánlóit bizonyítását, hogy az I. r. alperes által átadott pertárgya zsákok nem is juta, hanem papir és textilzsákok voltak. Már pedig, ha a felperesnek ez az állítása való, akkor az árúnak nem minőségi hiányáról van szó, hanem arról, hogy az I. r, alperes nem a szerződés tárgyát adta át, hanem más árút szállított; amely esetben pedig a kereskedelmi törvénynek az árú haladéktalan megvizsgálására és az azonnali értesítésre vonatkozó rendelkezéseire az I. r. alperes nem hivatkozhatik. (K. T. 350. §.) Nem vitás azonban, hogy azokat a zsákokat, amelyeket a felperes az általa gyakorolni kívánt elállás folytán az I. r. alperesnek visszaadni tartozna, a m. kir. Államvasutak elárverezték azért, mert a felperes — illetve az a személy, akiért felelősséggel tartozik, — ezeket a zsákokat a m. kir. Államvasutaktól kiváltani elmulasztotta. Ez az árverés az elidegenítéssel azonos jogi jelentőségű. Már pedig az elállás hatályát veszti abban az esetben, ha az elálló fél azt a dolgot, amelyet vissza kellene szolgáltatnia, elidegenítette. A szerződés felbontására — az elállásra — irányuló jog gyakorlása tehát az utóbb bekövetkezett ténykörülmények folytán a felperesre nézve lehetetlenné válván, a felperes ezidőszerint már csak ia vételár leszállítását követelheti. Minthogy pedig a szerződés felbontása iránt előterjesztett kereseti kérelemben ennek megdőlte esetére a vételár leszállítása iránti igény bennfoglaltnak tekintendő: a felperest a fentiek szerint megillető vételár leszállítási igény elbírálása nem mellőzhető. 13. Búzavaluta kikötése esetén, tekintettel a búzának időközben bekövetkezett nagy áresésére, pengőben marasztalás, mivel világos, hogy a felek lényegileg a követelés átértékelését akarták. (P. IV. 4387/1930. sz. a. 1931. okt. 22-én.) Az irányadó tényállás szerint a felperesek 1924. május havában eladtak az alpereseknek egy cséplőgép készletet 210 q. búzáért. A vételárból az alperesek 50 q-t nyomban megfizettek, a hátralékos 160 q. 1924. október 1-től kezdve volt fizetendő. Az alperes álláspontja az volt, hogy mi-