Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 4. szám - Részvényjogunk reformjáról [2. r.]

66 KERESKEDELMI JOG 4. sz. ség és a /ó'&etöbbség rendszerének a Reichsgericht útmutatása alapján keresztülvitt kidolgozásával kívánja biztosítani azt, hogy a szóbanlevő részvények csak a fentjelzett speciális célok szolgálatában legyenek felhasználhatók. Elvi álláspontja ugyanis az E-nek, hogy a szóbanlevő részvényeknek a szavazatok számára gyakorolt ereje csak az oly közgyűlési határozatok tekintetében hatályosulhat, amelyekben a fenyegető Überfremdungs-Gefahr elhárításáról van szó: ellenben azon határozatok meghozatalánál, amelyek a vállalatot a maga egészében, vagy akár csak a tagnak a társaság vagyonában való részesedését érintik, — aminők különösen a társasági szerződés megváltoztatására (143. §. 1. bek.), az alaptőke leszállítására (167. §. 1. bek.), a társasági vagyon elidegenítésére (224. §. 1. bek.), az elővételi jog kizárására (150. §. 3. bek.), a társaságnak fúziójára, vagy átváltoztatására (212. §. 2. bek.; 232. §. 2. bek.), az ú. n. feltételes alaptőkeemelésre (158. §. 1. bek.), konszernszerződés kötésére, vagy már fennálló ily szerződés megszüntetésére, vagy tartalmi megváltoztatására (115. §. 4. bek), vonatkozó közgyűlési határozatok, — a közönséges szavazattöbbség mellett — amelynek a megállapításában a szavazaterős részvények elsőbbségi jogát számításba kell venni — érvényes határozat hozatala végett a törvényben megszabott bizonyos tőketöbbségre is szükség van, amelynek a kiszámításában viszont a többszörös szavazatot biztosító részvényekkel egyébként a szavazati jog tekintetében járó előnyt nem lehet figyelembe venni. Miként az Indokolás kiemeli (103. 1.) ez a szabályozás gyakorlatilag annyit jelent, hogy a társulat létét érintő ezekben az alapvető kérdésekben pozitív elhatározásra csak úgy lehet az E. értelmében jutni, ha a részvényesek két csoportja, a törzs-részvényesek és a többes szavazattal felruházott elsőbbségi részvénybirtokosok egyetértő megállapodásra tudnak jutni. Az E-nek most érintett állásfoglalása két szempontból figyelemreméltó. Egyrészt világossá teszi a Tervezetnek a többszörös szavazatot biztosító részvények tekintetében elfogadott elvi álláspontját, amelyet talán azzal a hasonlattal lehetne leginkább érzékelhetővé tenni, amelyet a kodifikáló bizottságnak egyik előkelő tagja használt az E. álláspontjának megvilágítására, őszerinte a többszörös szavazatú részvények az E. elgondolásában azt a szerepet játszák a rtg. életében, mint az expresszvonatnál a balta és a fűrész, amely utóbbiakat lezárt szekrényben mindig kéznél kell ugyan tartani, de csupán azért, hogy veszély esetében vegyük elő azokat és akkor is csak életmentés vagy kár elhárítása végett. [Schmölder, Jur. Woch.-schrift 1930. 2628. 1.) Másrészt a tőketöbbség elvének ilyen módon kifejezett accentruálása mellett világosan utal az említett állásfoglalás a védelemnek arra a körére is, amelyet a tőketöbbség uralmának eddigi rendszerében az ú. n. kisebbség jogszerűen vindikálhat a maga részére. Ez a védelem soha sem foglalhatja magában azt, hogy a kisebbség közvetlenül befolyást gyakorolhasson az ügyek intézésére, hanem csupán azt, hogy a többség lelkiismeretlen, rossz ügyintézésével ne csonkíthassa a társaság vagyon-állagát és ne csorbíthassa a kisebbségben levő részvényeseknek a társulati vagyonban fennálló részesedő hányadát. VII. A kifejtettek értelmében az E. is megerősíteni látszik azt az elvi felfogást, hogy a részvényjog eddig bevált azt az alapelvét, amely szerint a döntő szónak s ezzel a hatalomnak a többség kezében kell lennie, ma még alig lehet feladni. Ehhez képest, ha ma bizalmi válság van a részvény-piacon, ennek semmiesetre sem lehet remédiuma a tőketöbbségi elv uralmának megdöntése. Ellenkezően, szilárd meggyőződésem, hogy a nyilvánosság és általában az ú. n. Offenlegungspflicht elvének legmesszebbmenő érvényesítésén felül a bizalmi válság megszüntetésének, ha nem is egyedüli, de egyik leghatékonyabb eszköze az, hogy a részvényes visszakapja az ő tőkeérdekeltségének megfelelő befolyását a társaság ügyeinek irányításában: hogy intenzív és állandó kapcsolat alakuljon ki a vállalat vezetősége és a részvényes között, amelynek folyományaként a részvényesek, ha nem is egyénenkint és közvetlenül, de az arra hivatott társasági szerv útján közvetve résztvehessenek a társaság életének irányításában. Mert bármily nagy átalakuláson ment is át a rtg. belső trukturája az utóbbi évtizedben, ez az átalakulás mégsem vetkőztette ki a rtg.-ot belső lényegéből, amely abban áll, hogy az többeknek közös célra irányzott oly társulása, amelyben az egyesnek alá kell magát rendelnie az öszszességnek, a kis érdeknek pedig háttérbe kell szorulnia a jelentősebb érdekkel szemben és hogy ennek megfelelően a rtg. életében követendő útnak a kijelölése azoknak a kezében kell, hogy legyen, akik nagyobb vagyon szolgáltatással járultak a cél eléréséhez és akiknek éppen ezért több veszteni valójuk is van, mint másoknak. Mert elképzelhető-e, hogy hajlandó lesz a nagytőkés valamely vállalkozásban résztvenni, ha nem kap abszolút biztosítékot arra vonatkozóan, hogy az ő nagyobb érdekének több szava is lesz, mint a kisebb érdek hordozójának? Hogy a többség ezt a kiváltságos pozíciót csak a vállalat érdekében használhatja fel, épp annyira kétségtelen, mint az is, hogy a többség és kisebbség küzdelmében kifejlődő vitáknak ilyetén