Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - Heinersdorff: Das Arbeítsverhältnis Im Fascistischen Recht

58 KERESKEDELMI JOG 3. sz. BÍRÓI JOGGYAKORLAT. Általános. 40. Az alapul szolgáló jogviszonyok természetéhez mérten megszabott hatásköri korlátok (közigazgatási ut.) kártérítési jogcím felvételével sem kerülhetők meg. (P. II. 3647/1929. sz. a. 1931. január 28-án.) Felperes 8000 pengönyi kárkövetelését arra alapította, hogy a nagykállói állami elme- és ideggyógy intézetnek állandóan alkalmazott és szolgálati fogadalmat is tett ápolója volt és ezen havi 1,020.000 K.-val javadalmazott állását azért vesztette el, mert a nevezett gyógyintézet fegyelmi bírósága hatáskörének túllépésével, tehát törvényellenesen, hivatalvesztésre ítélte és ezt a sérelmes fegyelmi ítéletet a népjóléti és munkaügyi miniszter is jóváhagyta, aminek folytán nemcsak keresetétől esett el, de máshol való elhelyezkedése is megnehezült; az alperes pedig a hivatalos szerveinek jogtalan eljárásából eredő káráért felelős. Az 1876. évi XIV. t.-c. 1. §-a értelmében a közegészségügy vezetése az állami igazgatás köréhez tartozik és ennek keretében az idézett törvény 60. §-a szerint az állami kórházak és gyógyintézetek közvetlenül a belügyminiszter helyébe lépett m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter felügyelete és főigazgatása alatt állanak. A törvény 65. §-ából és a 125.500/1902. B. M. sz. rendeletből következően az állami kórházak és gyógyintézetek állandó alkalmazottai közszolgálati alkalmazottaknak tekintendők. Felperes tehát volt ápolói állásában ugyancsak közszolgálati alkalmazottnak minősül és kereseti követelése is közszolgálati állásával, valamint annak megszűnésével függ elválaszthatlanul össze. Ámde a bírói gyakorlatban elfogadott és állandóan követett szabály szerint a közszolgálati jogviszonyból származó követelések a rendes bírói útra csak akkor tartoznak, ha a kérdéses követelést valamely törvényes rendelkezés kifejezetten a rendes bíróságok elé a polgári perútra utalja. Olyan törvényes intézkedés pedig, amely a fegyelmileg elbocsájtott közszolgálati alkalmazottnak az állása elvesztéséből eredőleg érvényesített követelésére nézve a bírói hatáskört megállapítaná, — nincsen. Különben is felperest a 125.500/1902. B. M. sz. rendelet 236—254. §-ainak megfelelően alakított és eljárt fegyelmi bíróság ítélte hivatalvesztésre és ezt az ítéletet a m. kir. munkaügyi és népjóléti miniszter törvényes hatáskörében felülbírálta, helybenhagyta. Ekép a felperes kereseti követelésének érdemi bírói elbírálása szükségszerűen az említett közigazgatási hatóságok közigazgatási intézkedéseinek a jogszerűség és törvényesség szempontjából való felülvizsgálatát vonná maga után, ami pedig az 1869. évi IV. t.-c. 1. §-ának határozott tilalmába ütközik. Nem változtat ezen az a körülmény, hogy felperes a közszolgálatából származtatott igényét kártérítési követelésnek nevezi és így követelésének egy magánjogi jogcímet ad, mert a bírói hatáskör szempontjából nem a követelésnek a felperes adta jogi minősítése, hanem magának az alapul fekvő jogviszonynak jogi természete és jellege a döntő és mert az állandó bírói gyakorlat értelmében az alapul szolgáló jogviszonyok természetéhez mérten megszabott hatásköri korlátok a kártérítési jogcím felvetésével sem kerülhetők meg. Minthogy pedig a kifejtettek szerint felperes kereseti követelése polgári perútra egyáltalában nem tartozik és így a Pp. 180. §-ának 1. pontjában körülírt pergátló körülmény forog fenn, ami ugyanezen törvényszakasz utolsó bekezdése értelmében az eljárás bármely szakában hivatalból figyelembe veendő: az alsóbírósági ítéletek hatályon kívül helyezése mellett a pert a Pp. 182. §-a alapján a felek között megszüntetni és a jelen eljárásban teljesen pervesztessé vált felperest a Pp. 425., 508. és 543. §-aihoz képest az alperesnek okozott mindhárom fokú költségben is marasztalni kellett. Választott bíróság. 41. Állandó bírói gyakorlat, hogy az érvényesen létrejött alapszabály írásbeli társasági szerződésnek tekintendő és a benne foglalt választott bírósági kikötés hatálya nincs a tagok aláírásától feltételezve. (P. VII. 7085/1929. sz. a. 1931. január 16-án.) Vasúti baleset. 42. A kártérítési kötelezettség csupán annak tartására és neveltetésére terjed ki, akinek tartására és neveltetésére az elhunyt törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva kötelessége volt. (P. II. 3380/1929. sz. a. 1931. január 29-én.) A vasúti balesetből származó igényt a törvényhozó a kötelmi jognak a kártérítésre vonatkozó általános szabályain túl célozóan kiterjeszteni, a vasúti vállalatok tárgyi felelősségét megállapító 1874 : XVIII. t.-c. 2. §-ában rendelkezik arra nézve, hogy ebből a felelősségből folyólag a vállalat minő károkat tartozik kárpótolni. E szerint halál esetében a vállalat csupán annak tartási neveltetési költségeit tartozik megfizetni, akinek tartására vagy neveltetésére az elhalt egyén törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva köteles volt. Ezek közé az igények közé azonban felperes követelése nem tartozik. Ugyanis felperes nem munkaképtelen és neje őt törvényes gyakorlaton alapuló kötelezettségéből folyólag el nem tartotta; hanem kárát abból származtatja, hogy neje életének elvesztése folytán attól a vagyoni értéktől esett el, melyet neje — a gondozására is kiterjedő munkásságával szolgáltatott; vagyis felperes oly károsodásának megtérítése iránt támaszt az alperes vasút ellen igényt, amely e vasút üzemében bekövetkezett balesetből folyólag reá nem közvetlenül, hanem csupán közvetve hárult. Az 1874: XVIII. t.-c. 11. §-a értelmében a vasút tárgyi felelőssége körébe nem utalt károk tekintetében az általános magánjog szabályai alkalmazandók. Ezek szerint pedig valamely harmadik személyre közvetve háruló károsodás megtérítésének jogszerű alapjául csak a vasút közegeinek vétkessége szolgálhat; azt azonban felperes nem is állította, hogy nejének halálát alperes közegei szándékosan vagy vétkes gondat-