Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - Az új kényszeregyességi likvidációs rendelet

3. sz. KERESKEDELMI JOG 51 felől az egész kényszeregyességi eljárás technikai felépítésének átalakításában. Az első szempont kifejezésre jut a R. 3. és 4. szakaszaiban. Itt mindkét esetben arról van szó, hogy adós nem ajánlja fel maga az értékesítést s ennek dacára az bírói határozat alapján mégis lebonyolíthatóvá válik. A 3. §. esetében a R. azt a lehetőséget biztosítja a hitelezők számára, hogy az adós által előterjesztett ajánlatot olyként fogadják el. hogy az kiegészítést nyer a hitelezőknek az értékesítés tárgyában meghozott határozatával. A 3. §. első bekezdésében foglalt rendelkezéshez képest, mely az 1410 1926. M. E, sz. rendelet 75. §-ára hivatkozik, ily határozat meghozatalához a szavazásra jogosult hitelezők kétharmad többségének hozzájárulása szükséges. Ez a határozat azonban bírói jóváhagyást igényel, s e célból külön tárgyalás megtartását. Azokra a fontos következményekre való tekintettel, amelyek ily értékesítési határozat meghozatalához fűződnek s amelyek gyakorlatilag adós üzleti exisztenciájának megszüntetésével egyértelműek, a bíróságnak jóváhagyási joga messzebbmenő és szélesebb körben érvényesül, mint egyébként a kényszeregyességek jóváhagyása tekintetében. Míg ugyanis egyébként a bíró a kényszeregyesség jóváhagyásánál csak azt a körülményt vizsgálhatja, hogy alaki jogszabálysértés nem történt-e, illetve, hogy az egyesség tartalma a jóerkölcsökbe, vagy a törvénybe ütköző kikötéseket nem tartalmaz-e, addig itt a bíró az egyesség érdemleges anyagi előfeltételeinek felülvizsgálatába is bocsátkozik s megállapítja ennek keretében, hogy fennállanak-e azok. a 3. §. 3, bekezdésében foglalt előfeltételek, melyek fennforgása esetén ez értékesíthető határozat jogszerűen meghozható. A bíró tehát a maga részéről felülvizsgálja azt, vájjon van-e az adós üzletének lényeges fogyatkozása, vagy rendellenessége, s hogy üzleti viszonyaínak figyelembevételével remélhető-e az, hogy a hitelezők megfelelő kielégítéshez jutnak. Itt tehát a bíróság az egyesség gazdasági hátterét teszi vizsgálat tárgyává. Az adós által eredetileg fel nem ajánlott értékesítésnek a hitelezők által utóbb történő elhatározását teszi lehetővé a R. 4. §-a. Ha utóbb az egyesség lebonyolítása során, amidőn adós fizetési kötelezettsége már beállott, derül ki az, hogy adós fizetési kötelezettségeinek eleget tenni nem tud, a bejelentéssel élt, szavazásra jogosult hitelezők tőketöbbséggel az értékesítés kimondását határozhatják el, természetesen a megfelelő bírói hozzájárulással. Itt lényegében a hitelezők azon eshetőségek között agitálnak: értékesítés — avagy végrehajtás, csőd. Az értékesítési jog gyakorolhatása szempontjából azonban az előzőkben érintett ren' delkezésekkel gyakorlatilag legalább is egyenlő fontosságúak azok a technikai módosítások, amelyek a kényszeregyesség alapvető konstrukcióját érintik. A R. 10. §-ában foglalt intézkedésekhez képest voltaképen az egyesség létrejöttét két jogilag elkülönített étapp fogja lezárni. Az egyik lesz, az egyesség létrejöttét közvetlenül követőleg, az egyesség jóváhagyásának jogerőssé válása. Ennek kapcsán hatályukat veszítik a két hó: napon belül szerzett végrehajtási jogok, beáll adós fizetési kötelezettsége s ellenkező, külön kikötés hiányában megszűnik az adós fölött gyakorolt ellenőrzés. Az eljárás befejezetté nyilvánítása azonban csak abban az időpontban áll be, ha az adós teljesített, a vagyonát lelikvidálták, vagy ha nyilvánvalóvá vált, hogy a hitelezők az értékesítési joggal élni nem kívánnak. Az egyesség jóváhagyásának jogerőssé váltától kezdve mindaddig, amíg az eljárás befejezést nem nyert, nem lehet az adós ellen végrehajtást foganatosítani, csődöt i kérni s a követelés feléledésének az 1410 1926. | M. E. sz. rendelet 79. §-ában megállapított lehetősége sem állhat be. Az itt érintett le' hetőségek az adós ellen csak akkor érvényesíthetők, amikor az eljárás befejezetté nyilvánítása is megtörténik. — A magam részéről ' az itt érintett intézkedésben az új rendeletnek egyik leglényegesebb, gyakorlati és elvi szempontból is legnagyobb jelentőségű újítást látom. Az alapgondolat elvi szempontból annál is inkább helyeselhető, mert az a felfogás, hogy az egyesség annak létrejöttével lezártnak tekinthető, semmiképen helyt nem álló. Az egyességi eljárás valójában akkor ér véget, ha a hitelezők a teljesítéshez jutottak el. Ennek a lehetőségnek a kimerítéséig nem lehet indokolt az eljárást befejezni, a hitelezőnek az eljárás keretében, messzebbmenő jogokkal alátámasztott módon való fellépési lehetőségét kizárni. A R. 5.—8. §-ai az eljárás módjára nézve tartalmaznak szabályokat. A 6340 1927. M. E. sz. rendelet alapján az OHE már eddig is foganatosított likvidációkat. E lebonyolítások azonban külön részletesebb jogi szabályozás hiányában a gyakorlati szükséglet vonalában alakultak ki. Most a kényszeregyességi értékesítés szélesebb bázisának megteremtésével ' helyénvalónak mutatkozott az értékesítés lebonyolításának részletesebb körülírása is. Az értékesítés lebonyolításában a R. az OHE számára biztosít ugyan hatáskört, de az értékesítés lebonyolítására nem ad kizárólagosságot. Az értékesítést necsak az OHE, hanem más szerv vagy személy is foganatosíthatja, azonban ez esetben is az OHE ellenőrzése mellett. A pénzfelosztást pedig mindenesetre, az értékesítésnek más által történt lebonyolítása esetén is, az OHE-nek kell eszközölnie. I Az értékesítés alapvető gondolata marad,