Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - Subrogatív fizetés váltónál

52 KERESKEDELMI JOG 3. sz. hogy az előnyös és külön kielégítéssel bíró hitelezők teljes 100%-os kielégítésre tarthatnak igényt. S minthogy az eljárás keretében foganatosított, értékesítés bírói árverés joghatályával nem bír, a külön kielégítéssel terhelt vagyontárgyak csupán abban az esetben adhatók el, hogy ha ahhoz vagy a külön kielégítésű hitelező kifejezett hozzájárulását adja meg, vagy hogy ha az értékesítésből e hitelező követelésére a teljes kielégítést elnyeri. Megfelelő intézkedéseket tartalmaz a R. a vitás és bizonytalan követeléssel bíró hitelezők kielégítésére nézve, valamint abban az irányban is, hogy a külön kielégítésre jogosult hitelezők helyzete miként alakul, ha a nem külön kielégítési alapból nyernek kielégítést. Utóbbi tekintetében szerencsésnek tartjuk a R.-nek, egyébként a jelzálogi törvény rendelkezéseiből is folyó azt a megoldását, hogy amennyiben a külön kielégítésre jogosult hitelező a kvotális hitelezők kielégítésére szolgáló tömegből nyert kielégítést, úgy külön kielégítési joga ez összeg arányában átszáll a tömegre.— Oly esetekben, amikor adós nem haladéktalan értékesítésre ajánlja fel vagyonát, újabb hitelezői is lehetnek, akiknek jogi helyzete az értékesítés szempontjából különböző vonatkozásokban bizonytalanságra vezethetne. A 7. §. különbséget tesz az árúszállító hitelezők között, ha ezek az OHE vagy a vagyonfelügyelő hozzájárulásával kötötték üzleteiket, s egyéb új hitelezők között. Előbbiek 100%-os kielégítésre tarthatnak igényt, utóbbiak azzal a kielégítési hányaddal kell megelégedniük, mint a kényszeregyességi kvótális hitelezőknek. Az értékesítés gyakorlati lebonyolítása teszi szükségessé, hogy az értékesítő szerv a vagyon kezelése, gyümölcsöztetése és a perbeli képviselet szempontjából megfelelő rendelkezési jogot nyerjen. Ez intézkedések egyébként hasonlóak a pénzintézeti kényszerfelszámolásoknál és az Ipari Jelzálog Intézetnek végrehajtási és zárlati intézkedéseinél érvényben lévő jogszabályokhoz. Megemlítendőnek tartom, az itt felmerülő perek szempontjából, azt a körülményt, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara és az OHE vezetősége között létrejött s már gyakorlati alkalmazásba is vett megállapodáshoz képest a likvidációkból felmerülő peres ügyeket oly esetekben, amidőn értékesítő szervként az OHE működik, az ügyvédi karnak az OHE kötelékén kívül álló tagjai látják el. * AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA + | DR€B€R BflKSŐR | 1 [ •TTVT?TTTTTTTTTTTTTVT?TTTTTTTTTTTTTTTTTTT?T»TTTTT'4 Subrogatív fizetés váltónál. Irta: dr. Rapoch Géza ügyvéd. A magyar kir. Kúria e folyóirat februári számában 34. sz. alatt közölt ítéletében azon jogtételt állította fel, hogy ha valaki köztörvényi felelősséget vállalt atekintetben, hogy valamely váltótartozás a váltóadósok által ki fog fizettetni, úgy az ilyen alapon fizető kezes csupán váltói úton szerezhet jogokat a váltókötelezettek ellen, de köztörvényi keresettel nem léphet fel. Ezen tétel homlokegyenest ellenkezik úgy az általános magánjog, mind pedig a váltójog elveivel. A hitelező ugyanis köteles elfogadni a kellő szolgáltatást más harmadiknak a kezéből is, mindegy lévén általában a hitelezőnek, hogy kitől kapta meg a szolgáltatást, hacsak azt a maga kötelemszerűségében megkapja. Nincs különbség etekintetben, hogy a harmadik milyen okból teljesített s a közbenjáró teljesítésének joghatásai az animus-ra való tekintet nélkül azonosak. Amint az osztrák polg. tvkönyv 1358. §-a mondja: ,,aki más adósságát megfizeti, a hitelező jogaiba lép s jogosítva van az adóstól a megfizetett adósság megtérítését követelni." Mint már Grosschmid (Fejezetek I. 817. old.) munkájában fejtette ki, ily esetben azonban nem közönséges engedményekről van szó, hanem subrogatív fizetésről, amikor is a közbenjáró visszkeresetének alapja nem az eredeti causa, hanem az adós érdekében véghezvitt eljárás. Az eredeti követelés csak fedezetéül szolgál e visszkeresetnek, mintegy külső keretképen s azért azt vallja Grosschmid, hogy aki pl. másnak az elfogadványát kifizette, márcsak ez alapon is kérheti a zálogjog előjegyzését, anélkül, hogy a váltó ráruházva volna. Grosschmid tehát éppen az ellenkezőjét tanítja annak, amit a Kúria állít s hozzátehetjük, az igazság az ő oldalán van. Ugyanezen állásponton van azonban a váltójogi irodalom is. Eltekintve a névbecsülési fizetés esetétől, mely külön törvényi szabályozásban részesült, nem tétetett általába hazai joggyakorlatunkba s irodalmunkban vita tárgyává, hogy ha a névbecsülési fizetés formaságai nem tartattak be, akkor a fizető jogosult a köztörvényi útat igénybe venni s mint Nagy Ferenc megjegyzi, csupán a francia irodalomban hangzott el ellenkező nézet. Sőt pl. Nagy Ferenc azzal indokolja a Váltótörv. 63. §-nak szükségességét, mert ennek hiányában a közbenjáró minden esetben csak köztörvényi úton léphetne fel a névbecsült ellen, de hozzáfűzi, hogy esetleg a névbecsülő mégis csak erre van utalva, ha pl. a váltókereset elévült. Viszont az általános felfogás szerint a köztörvényi út a váltákereset fennállása alatt is választható s ez utóbbi az előbbit ki nem zárja. Mindez vonatkozik azon esetre is, ha a közbenjárás a kifizető saját érdekébe is történt s így ha a köztörvényi kezes fizette ki a váltót, úgy a megbízás nélküli ügyvitel s a kezesség. Minél fogva a fentiek szerint feltétlenül eljárhat köztörvényi úton is azon váltóadósok ellen, akiknek tartozását kifizette.