Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - Részvényjogunk reformjáról [1. r.]

48 KERESKEDELMI JOG 3. sz. nyereség elérésére törő vállalatai helyébe a tőkekoncentráció gondolatkörében megala­kuló hatalmas köz- és magánvállalkozások lépnek, amelynél az egyes tag jóformán a tisztán tőkét szolgáltató kötvényes jogállásá­val bir csupán anélkül, hogy a vállalat veze­tésére bárminemű befolyása lenne: maga a vezetés ellenben voltaképen idegeneknek (a vezetőségnek) kezében van, akik mint bi­zalmi személyek (u. n. Treuhánder) nem csu­pán a vállalatba invesztált tőkét kezelik, ha­nem letéteményesei és őrzői mindazok érde­keinek, akik — mint különösen a munkások — valami részt vesznek a termelés procesz­szusában. Ez az újabb fejlődés világossá tette azt, amit a jogi személyiségnek túlsá­gos hangsúlyozása és ezzel kapcsolatban a vállalati szerveknek túlzott előtérbe állítása eleddig inkább elhomályosított, nevezetesen, hogy a rtg. vagyonkezelése voltaképen u. n. fiduciárius vagyon-kezelés, amely nélkül ia mai modern gazdasági élet teljesen elképzel­hetetlen lenne. Az érintett fejlődés rámutatott arra, hogy miként minden nyilvános (közjogi) testület vagyonának igazgatása, éppen úgy az rtg. vagyonának a kezelése is valódi jelle­gét tekintve fiduciárius vagyonátruházásnak a folyománya. A mai nagy rtg. szempontjából nyilvánvaló igazán az, hogy annak vezetősége idegen vagyont kezel, ám teszi ezt u. n. bi­zalmi jellegű jogviszony (Treuhand) alapján, amelynek lényege éppen valamely vagyon fe­lett a kezelés jogának másra átruházása. A rtg. belső struktúrájában bekövetkezett ez az átalakulás alapvető a részvény jog fej­lődésének egész iránya szempontjából. Mert míg egyfelől a vezetőséget a tőle idegen va­gyon kezelése körül megillető érintett na­gyobb — mert a tagok befolyásától függetlení­tett — hatalom szükségképen fokozottabb fe­lelősséget, szélesebb körű számadási kötele­zettséget és ellenőrzést kíván meg — mind oly postulatumok, amelyeket az E. az ú. n. Offenlegungspflicht műkifejezésével foglalt egybe — addig másfelől világossá tette azt, hogy a törvényhozónak, amely a részvényjog kodifikálásához, illetőleg reformálásához ma hozzá fog, mindenekelőtt azt az alapvető kér­dést kell megfontolás tárgyává tenni, vájjon fenntartható-e továbbra is a részvénytársasá­gok eddigi plutokratikus jellegéből folyó az az alapelv, amelynek értelmében a tőketöbb­séget illeti a döntő szó az rtg. életében, avagy tekintettel az rtg. belső struktúrájában az idők folyamán bekövetkezett fentebb érintett változásokra, immár a jognak is szankcio­nálni kell az említett változást s ezzel megváltoztatni az rtg. eddig elismert alap­karakterét. Megítélésem szerint ez a kérdés a részvényjog reformjának a tengelye, amely mellett minden más kérdésnek, amelyet a részvényjog reformjának égisze alatt foly­tatott és nagyra nőtt vitában oly csodálatra­méltó szorgalommal és leleményességgel összehordtak, csak alárendelt jelentősége van. A többszörös szavazati joggal fel­ruházott részvényekkel biró rtg. ugyanis lé­nyegileg már nem a tőke-egyesülésnek eddig ismert megjelenő formája, hanem egészen új társasági typus, amely közelebb áll a sze­mélyegyesüléshez, viszont ettől a személyes felelősség hiánya folytán különbözik élesen. V. A többszörös szavazati joggal biró rész­vény s ezzel a tőkekisebbség által lehetséges majorizálás megengedettsége mellett a vál­lalat, mint a tagjaitól függetlenül is értékkel biró, sőt azok ellenében is védelemre szoruló és ilyenre érdemes organizmusra szoktak hi­vatkozni, mint amelynek érdeke magával hozza, hogy a vezetés kontinuitása biztosít­tassék. És csakugyan alig lehet tagadni, hogy a vezetés kontinuitásának meg vannak a maga kétségbe nem vonható előnyei. A részvény­vállalat vezetősége hasonló helyzetben van ebből a szempontból, mint az államnak a kor­mánya: nagyvonalú tervek elhatározását és keresztülvitelét csak úgy lehet tőle elvárni, ha biztosnak tudja magát pozíciójában s nem kényszerül arra, hogy — pozícióját biztosí­tandó — időelőttí, elhamarkodva kiforszí­rozott sikerek után hajhásszék. És ha a veze­tőség lelkiismeretes, amely felelősségének tudatában a vállalat s ezzel valamennyi tag­nak érdekét is szemelőtt tartó üzleti politikát folytat, a hatalomnak a szóbanlevő módon lehető perpetuálásában különösebb veszélyt alig is láthatni. Ám az élet azt mutatja, hogy az ily veze­tőséget nem is igen fenyegeti a detronizálás veszélye. Igen érdekes megállapításokat tar­talmaz erre vonatkozóan a francia képviselő­ház bizottságának (még 1926-ból származó) egy jelentése, amelynek aktualitást különösen az ad, hogy a mult év ápr. 26. napján kelt fran­cia részvényjogi novella az említett jelentésben foglalt megfontolások alapján elvileg meg­tiltja többszörös szavazati joggal felruházott részvények kibocsájtását, a már kiadott ily részvényeket pedig egy (tudomásom szerint) előkészítés alatt álló törvényjavaslat megfe­lelő elbánásban óhajtja részesíteni. „Mióta részvénytársaságok vannak — mondja az em­lített jelentés3 —, a közgyűlések mindig józan megfontoltságnak adták tanújelét; nagyon rit­kák azok az esetek, amidőn a vezetőség ja­vaslatát a közgyűlés alap nélkül utasította el; ellenkezőleg, ha körültekintünk, azt látjuk, hogy a vezetőség — hacsak különös panaszok nem merültek fel — mindig felmentést kap s őt újra meg is választják." A többszörös sza­vazati joggal bíró részvények rendszerének ve­szedelme tehát nem ott merül fel, ahol lel­3 Revü-? du droit bancaire 1926. 517. 1., közölve Nussbaumnál is: Aktionár u. Verwaltung 1928. 4. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents