Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - Észrevételek Dr. Kálnoki Bedő Sándor "A váltójogi egyetemlegesség problémája" című tanulmányára

14 KERESKEDELMI JOG 1. sz. nem látom akadályát kiindulni mindenkor a köztörvényi egyetemlegességből, mégis állandó szem előtt tartása mellett az említett mindenképen gyakorlati megkülönböztetésnek, amelyet azon körülmény okoz, hogy a felek jogviszonyának alapja a váltó, amely a köztörvényi szabályoktól eltérő rendezést nyert és amely őket egymástól különállóan különnemű kötelezetteknek világosan feltünteti és pedig a váltó tartalmából kétségkívül kivehető subordinált jogállásukban. Éppen azért nem vélem, hogy az egyetemlegesség szóhasználata csupán történeti reminiscentia volna, amely a Vt. 91, §-ára és az ezt megelőző jogalkotásokra támaszkodik, hanem itt valóban egyetemlegességgel állunk szemben, amely azonban a köztörvényi egyetemlegességtől az említett lényeges eltéréseket mutatja. Az említett különállás és subordinátíó volna tehát az a két körülmény, amely a köztörvényi egyetemlegesség elvetése után a felmerülő gyakorlati kérdések megoldásához segíteni fog. Ilyen kérdés mindenekelőtt az elfogadó kényszeregyezségének illetve annak hatásának kérdése a többi váltókötelezett szolgáltatása tartalmára. Ez a kérdés a külömböző szaklapokban már igen részletes megtárgyalást nyert, úgyhogy a felmerült szempontokhoz valamit még hozzátenni már nem igen lehet. Mégis azért, mert szerző az egyetemié gesség elvetése után maga is azok sorába áll, akik köztörvénvi egvetemlegesség hiánvában lehetőnek látják a kérdés oly megoldását, amely szerint a k. e. folytán igenis jöhet létre a váltóbirtokos és az elfogadó között elegendő szerződés, amely a többi váltókötelezett kötelezettségének tartalmára csökkentőleg hat, az alábbiakban bátor leszek rámutatni arra, hogy a kényszeregyezség mindenekelőtt nem is jogügylet, annak felhasználásával azonban létrejöhet az eljárás során elegendő szerződés és pedig a többi váltókötelezett sérelmére annak elhallgatása mellett mint tilos cselekmény, amely a váltóbirtokossal szemben megtámadható, az elfogadóval szemben oedig külön jogalapot képez a beváltó váltókötelezett javára. Mindenekelőtt tisztázzuk azt, hogy az elfogadóval, illetve általában az adóssal kötött kényszeregyezség nem elengedő szerződés, amelyről a Mtkj. 1281. §-a beszél és amely szerint a kötelem megszűnik, ha a hitelező az adósnak tartozását szerződéssel elengedi vagy szerződéssel elismeri, hogy a követelés nem áll fenn. Mint látjuk az elengedő szerződés nem lemondás, nem egyoldalú jogügylet, hanem szerződés, sőt abban a visszterhesség elemei is mindenkor kimutathatók lesznek annak dacára, hogy azokat a jogcím nem kívánja meg; nem lévén kétséges, hogy alap és indok nélkül elengedési szerződést a hitelező nem fog kötni és nem csupán a jogügylet kétoldalú minősége lesz az, amely az elengedési szerződést a lemondástól megkülömbözteti. így a k. e. eljárásban is a hitelezőnek nyilván nem az a szándéka, hogy az adóssal csupán az elengedés szándékával szerződjék s így áll ez akkor is, amikor a kötelmi jog által elismert elengedési szerződéssel állunk szemben. Szerző maga is mondja, miszerint érzi, hogy az elengedő szerződés és a k. e. között az a lényegbevágó külömbség van, hogy amíg az elengedő szerződésnél a teljes ügyleti szabadság érvényesül, addig a k. e., amint azt neve is mutatja, a teljes üzleti szabadságot nélkülözi, sokkal kevesebb benne a jogügyleti elem és több a közérdeken nyugvó parancs. Az előbbiekhez pedig bátor vagyok hozzáfűzni, hogy a k. e., mint fentebb már említettem, nem is egy jogügylet, hanem az adós tartozásainak redukálására irányuló eljárás (Sichermann Frigyesnek szerző által idézett álláspontja) befejező aktusa, a közjogilag szabályozott eljárást befejező maga is közjogi cselekmény, amely eljáráshoz csak szabályszerint tartozik a hitelező közreműködése és meghallgatása nevezetesen szavazatuk alakjában. Ennek igazolásául mindenekelőtt csak röviden mutatok rá magára a k. e. intézményének keletkezésére, mert az idevonatkozó anyag összefoglalása és méltatása már oly alapos tanulmányi összefoglalást igényelne, mint amilyet szerző alkalmazott tanulmányában a köztörvényi egyetemlegesség említett hiánya kimutatásánál. Ezen rövid utalásom szerint pedig a k. e. intézményének sohasem volt célja, hogy az adós és hitelezői egymással minden szükség nélkül elengedő szerződéseket kössenek, hanem csak a csődeljárás elkerülése az adós, a hitelezők és a közgazdaság érdekében. Ehhez képest az eljárás is az adós kérvényének benyújtásával indul meg, amikor is az adós lényegileg véleményét nyilvánítja, hogy a csődeljárás milyen feltételek mellett volna elkerülhető, ezzel hitelezőit egy adott helyzet elé állítja, amikor is a hitelezők tudják azt, hogy most következik a közjogilag szabályozott eljárás, amelynek során csupán észrevételeiket tehetik meg, de alaptalan ellenvetést nem tehetnek és az egyezség létrejöttét ily módon rosszhiszeműen nem akadályozhatják. (A magánegyezség elleni észrevé telek alapjául szolgáló okok. Ke. R. 34. §. Az észrevételek elintézése Ke. R. 36. §. Pénzbírság a nyilván alaptalan előterjesztés miatt. Ke. R. 90. §.) Ilyen körülmények között pedig a hitelező egyebet nem is tehet, mint követelését a bejelentéssel érvényesíti, érdekeinek lehető megvédése céljából az eljárásban résztvesz, miután már előre lemondott arról, hogy követelését egészében viszontlássa. Amennyiben pedig a hitelezők az adós említett véleményével szemben, amelynek alapján gazdaságát rendezni gondolja, alapos ellenvetést tenni nem tudnak, nevezetesen nem olyat, amely elismerésre igényt tarthatna, az adós ajánla-