Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - Észrevételek Dr. Kálnoki Bedő Sándor "A váltójogi egyetemlegesség problémája" című tanulmányára

1. sz. KERESKEDELMI JOG 15 tának elfogadása mellett fognak szavazni és ezzel kifejezni azt, hogy megnyugszanak a kényszerhelyzetben, mert egyebet nem is tehetnek és pedig anélkül, hogy egyébként szükségtelenül kifejezetten is hangsúlyoznák, hogy külömben valamit elengedni semmi esetre sem volnának hajlandók. Mindezt pedig befejezi a bíróság határozata, amely alapos hitelezői ellenzés és egyéb törvényes akadály hiányában az adósnak ajánlatában kifejezett véleményét határozat erejére emeli és ezáltal jogerős és végrehajtható módon rendezi a felek viszonyát a csődeljárás elkerülésével. Ezek szerint a hitelezőnek az eljárásban való részvétele nem jogügylet, nevezetesen nem az szavazata, amelynek lényegileg csak az itt említett tartalma van és egyáltalán nem a jogügylet fogalmához tartozó az az akaratnyilvánítás, amellyel a hitelező közvetlenül az adós tartozásának redukálását célozná, szándéka egyenesen erre irányulván. Mindezek alapján pedig a k. e. nem elengedő szerződés, de nem is szerződés, mert nem is jogügylet. Ehhez képest elesnek mindazon következtetések, amelyek a k. e. elengedő szerződés természetéhez fűződnének. Mint azonban már említettem, a k. e. során létrejöhet egyébként az adós és hitelezője között elengedő szerződés, nevezetesen a k. e. felhasználásával, amikor t. i. egyébként függetlenül a kényszeregyezségtől a felek között az elengedés szándéka mellett külön megegyezés jön létre, ami mindenesetre alkalmas lesz a többi váltókötelezett jogainak kijátszására, ilyen külön megegyezés azonban az ugyancsak közjogilag szabályozott peres eljárásban is mindenkor lehetséges lesz harmadik személyek érdekeinek sérelmére, pl. párhuzamban a kényszeregyezséggel az elismerés vagy lemondás alapján hozott ítéletnél. Amint azonban pl. a perbeli elismerés jogügylete még a felek közötti jogviszonyt sem fogja véglegesen szabályozni, hanem csupán a belső jogviszonyon alapuló és a perbeli határozattal ellentétes jog érvényesítése az, amely akadályozva van, kifelé mégis hatályában fennáll a határozat, úgy a k. e. eljárás is a felek jogviszonyának kifelé is való szabályozása mellett alkalmat fog adni harmadik személyek, nevezetesen a többi váltókötelezett jogainak kijátszására, ami azonban még nem elegendő indokolása annak, hogy harmadik személyek elengedésre hivatkozhassanak csupán azon az alapon, hogy xz eljárás nem volt olyan, amely kizárta volna a lehetőségét annak, hogy a felek ezen harmadik személyek sérelmére ténykedjenek. Vagyis a puszta lehetőség egymagában még nem indo kolja a bekövetkezhető tényből levonható következmény feltétlen megállapítását. Maga a k. e. eljárás jogellenes ténykedést meg meg nem állapít; amennyiben pedig ilyen valóban volt, a harmadik személyre tartozik a felekkel szemben valódi céljuk kimutatása, nevezetesen annak, hogy a felek között lényegileg elengedés történt, elengedő szerződés jött létre, mert a felek az elengedés szándékával az eljáráson kívül az adós javára szerződtek, az elengedésben megegyeztek. Eszerint a kényszeregyezségnek csak akkor volna az elengedő szerződés hatálya tulajdonítandó, ha valóban azzal is állunk szemben. Ilyen esetben tehát a váltóbirtokos előzője azt a kifogást fogja felhozni, hogy az elfogadó és a váltóbirtokos között csak színlegesen jött létre k. e. a szó valódi értelmében és a fentebb részletezett módon, valójában azonban elengedési szerződés az, amely és pedig a k. e felhasználásával az előzők sérelmére keletkezett. Amennyiben pedig az előző a váltót mát beváltotta volna, úgy körülmények között viszszakövetelési igény illeti meg a volt váltóbirtokossal szemben, ezenkívül az elfogadóval illetve a kényszeradóssal szemben keresec illeti meg a quóta dacára azon az alapon, hogy a váltóbirtokos és az elfogadó egy tilos cselekmény részesei, amelyet azáltal követtek el, hogy az előző sérelmére elengedő szerződést kötöttek a k. e. felhasználásával. Azt hiszem elkalandozás volna a tárgytól, ha ehelyütt részletesen kifejteném álláspontomat a tilos cselekményről, általában a vétkesség kérdéséről a magánjogban, s csupán arra utaloV hogy a magánjog a gyakorlatban sohasem fogja nélkülözhetni a vétkességi elemek beható vizsgálatát s ezzel a tilos cselekmény fogalmának minél bővebb értelmezését és tágabb körben való felhasználását. A két szélső álláspont között, t. i. az egyik, amely szerint az elfogadó kényszeregyezségének a többi váltókötelezettre nézve hatása nincsen, míg a másik szerint annak az elengedő szerződéssel egyenlő hatálya van, mint tudjuk van a közvetítő álláspont, amelynek követői tulaj donképen nincsenek egységes nézeten, de abban megegyeznek, hogy a k. e. említett hatályát teljesen nem akarják elvitatni, hanem azt csak külömböző egyéb tények fennforgása esetén kívánják megállapítani. A szerző is ezt a közvetítő álláspontot foglalja el, amikor elengedő szerződést nem lát fennforogni abban az esetben, ha a hitelező az eljárásban követelését be nem jelentette s abban részt egyáltalán nem vett: egészen más azonban szerinte a helyzet, ha a váltóbirtokos a k. e. rendén jelentkezik és követelését bejelenti, még ha az eljárás további folyamától tartózkodik is, mert ezzel szerző szerint a hitelező a kényszeregyezségi szabályok ismeretében kétségkívül egyezséget kíván kötni, amikor is a teljes ügyleti szabadságról előre lemond. Mások szerint viszont csak akkor volna ez a helyzet, ha a hitelező az egyezség mellett szavazott; a szerző álláspontja pedig az említettekhez képest következetesen az, hogy elengedő szerződést lát fennforogni még akkor is, ha a hitelező az