Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - Észrevételek Dr. Kálnoki Bedő Sándor "A váltójogi egyetemlegesség problémája" című tanulmányára

1. sz. KERESKEDELMI JOG 13 fegyvernek fog bizonyulni. A kartelszerződések írásba foglalásának és bemutatásának kötelezővé tétele csupán az adminisztráció és az akták szaporítására alkalmas. A törvény praktikus jelentőségének súlypontja azon van, hogy a törvény puszta létezésével Damokles kardként lóg a kartelek feje fölött, míg gyakorlati értéke attól függ, hogy a mindenkori közgazdasági miniszter mennyiben lesz hajlandó a kartelek ellen intézkedéseket tenni. Ez a kérdés pedig tiszta politikum és ennek a kérdésnek az eldöntése hatalmi tényezőitől fog mindig függni. Észrevételek Dr. Káinoki Bedő Sándor „A váltójogi egyetemlegesség problémája1 című tanulmányára. Irta: Dr. Marx Dezső kir. járásbíró. Nemrég hagyta el a sajtót a címben megjelölt tanulmány, amelynek egyfelől bármilyen érdeme is a kérdés alapos és körültekintő megvilágítása, mégis annálfogva, hogy az elfogadó kényszeregyezségének a többi váltókötelezett kötelezettségének tartalmára való kihatása kérdésében egy nemcsak eddig általánosan el nem fogadott, de nem minden alap nélkül sokat is támadott álláspontot foglal el, nem alkalmas ennek a vitának megnyugtató befejezésére. Szerző végtelen szerénységgel állítja tanulmányának befejező soraiban, hogy csak egy homokszemmel kívánt hozzájárulni a váltójogi egyetemlegesság problémájának megoldásához és azon reményének ad kifejezést, hogy tanulmányát elolvasásra fogják méltatni. Már pedig tekintve azt a körültekintő alaposságot, amellyel a szerző a probléma területét mélyen szántja, ez a szerénység mivel sem indokolt, de különösen nem az általa alkalmazott azon szembeötlően éles logika miatt, amely mindenek fölött meggyőző. Amikor a szerző azon álláspontjának helyességét mutatja ki, amely szerint a váltókötelezettek nem állanak semmiféle egyetemlegességben, nem bírálatot érdemel a váltójog idevágó történeti összefoglalása és méltatása, mert eltérő álláspont mellett is a munka e része csak elismerést válthat ki. Még inkább meggyőzők a szerző dogmatikai alapon keresztülvitt fejtegetései, amikor álláspontja mellett éles logikával érvel, nem hanyagolva el a kérdés minden legmesszebbmenő részletét. A szerző azon tételét azonban már, amely szerint a váltókötelezettek egyetemlegességéről nem lehet szó a szolgáltatás tárgyának oszthatatlanságánál, vagyis annálfogva, hogy egyetemlegesség csak osztható szolgáltatás esetében keletkezhetik, annak előrebocsátása mellett, hogy szerző konklúzióját teljes mértékben elfogadom és vallom, hogy a váltókötelezettek nem köztörvényi értelemben vett egyetemleges adóstársak, magamévá tenni nem tudom, de nem is tartom lényegesnek. Szerény nézetem szerint mindössze annyi áll, hogy a szolgáltatás tárgyának oszthatatlansága egyetemlegesség esetén kívül több adós esetében az adósok egyetemlegességére vonatkozó szabályok alkalmazását vonja maga után (Mtkj. 1195. §.) anélkül azonban, hogy egyetemlegesség ne keletkezhetnék oszthatatlan szolgáltatás mellett is. De nem tudom belátni azt sem, hogy a váltókötelem alapján teljesített pénzszolgáltatás oszthatatlan volna, amikor az minden körülmények között csak osztható lehet a szolgáltatás tárgyának természeténél fogva és arravaló figyelemmel, hogy a jogi értelemben vett oszthatóság kritériuma a hitelező azon érdeke, amely a részletteljesítéssel nincsen sértve, amiről pedig a váltóra teljesített részletfizetés esetében szó sem lehet. Nem meggyőző szerző hivatkozása a Vt. 39 .§-ára, amelynek nyilvánvaló értelme csupán az, hogy a váltó teljes összegét az adós csak a váltó kiadása ellenében tartozik megfizetni, míg részletfizetés esetében csak nyugtatványt követelhet, nevezete sen magán a váltón, vagyis csak az igazolt váltóbirtokos kezeihez. Mindez azonban semmikéopen sem érinti éppen a váltóhitelező azon érdekét, amelyre való tekintet nélkül egyébként a Vt. 38. §-a értelmében a felajánlott részfizetést vissza nem utasíthatja. Szerző célia érthető, amikor az e<?vetemlegesség megállapításának alapját kívánja elvenni a szolgáltatás oszthatatlansága tételének felállításával, amire azonban nézetem szerint nincsen is szükség, hiszen szerzőnek világos és me^gvőző fejtegetései vannak a váltókötelezettek különállásáról és subordinátióiáról, amelyeket itt ismételni a jelen cikknek nem célja, míg a szükségtelenséd indokolásául szolgáljon egvedül annak elfogadása hotfv éor»en az említett különállás és subordinátió felismerése az, amely metfévőz arról, hody a váltóbirtokosnak a váltókötelezettekhez való viszonvában a köztörvényi egvetemletfesség szabálvai a két jogvíszonv teljesen különnemű voltánál fogva nem alkalmazhatók. Ha már most meíeévezünk abban, hotfy a váltókötelezetteknek a váltóbirtokoshoz való viszonva nem a köztörvénvi egyetemlegesség e^ete. hanem iotfviszonvnk lényege az említett különállás és stibordinátió, akkor azt hiszem nem lesz a kérdésnek lénvege a iotfvis^onvnak e^yébk^nt minél inkább megfelelő elnevezés sem. Mérfís annálfogva, hogy a váltókötelezettek jogállása etfvébként a köztörvénvi adóstársak etfvetemletfesséfféhez hasonló, ezért rsak véleményemet szeretném kifeiezni, amikor nézetem szerint dr. Pethő Tibor által is használt ..speciális váltóiogi etfvetemletfesség" elnevezés az. amelv találó voltánál fogvq leginkább tarthat irfényt a használatra, de az a célnak is megfelel, mert