Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A váltó kiállítása és alakja a genfi egységes törvény szerint

8 KERESKEDELMI JOG 1. sz. a 6. c. a váltóösszeg kétféle feltüntetése esetére tartalmaz.15 6. Lényeges újítás, hogy a genfi egységes törvény 7. cikke a váltónyilatkozatok önállóságának elvét egységesen fejezi ki és az elv alkalmazási, körét nem taxative sorolja fel, hanem a váltóképtelenség és a hamis aláírás esetén kívül képzelt személy aláírását is felemlíti és ezen felül általánosságban utal azokra az esetekre, amikor az aláírás egyéb okból nem kötelezi azt a személyt, akitől az aláírás származik vagy akinek a nevében a váltót más aláírta. Ezek közé az esetek közé tartozik a tévedés és a megtévesztés esete is. Ebből pedig két fontos következmény folyik: egyfelől, hogy a váltónyilatkozatok önállóságának elve olyan esetekben is érvényesül, amikor az aláírás kötelező erejének hiányát jóhiszemű váltóbirtokossal szemben nem lehet érvényesíteni, másfelől pedig, hogy a genfi, egységes törvény maga nem vonja meg élesen a határvonalat a közt az eset közt, amikor az aláírás érvénytelensége folytán a váltó jóhiszemű szerzője sem gyakorolhat jogot és a közt az eset közt, amikor a kibocsátó vagy későbbi váltóbirtokos és a váltóadós közti jogviszonyból eredő kifogásról van szó, amit a harmadik szerző ellen csak akkor lehet érvényesíteni, ha a szerző tudatosan a váltóadós megkárosítása végett szerezte meg a váltót (17. c). Az utóbb említett, kérdésben tehát — minthogy azt az egységes törvény nem szabályozza — a magyar törvényhozás az egységes törvény életbelépése után is önállóan rendelkezhetik és így nincs akadálya pl. annak sem, hogy az uzsoraváltóí a jóhiszemű váltóbirtokos ellenében is érvénytelennek nyilvánítsa. Ily rendelkezés esetében is állana természetesen a váltónyilatkozatok önállóságának az egységes törvény 7. cikkében kifejezett elve, vagyis a váltót továbbforgató uzsorás a váltó szerint kötelezve maradna. Ehez képest tehát korántsem jelentene egy ilyen rendelkezés a váltóforgalomra olyan katasztrófát, mint aminő katasztrófától az uralkodó felfogás tart,1" az uzsora elleni küzdelemben pedig ez a rendelkezés akár az új váltótörvényben, akár külön törvényben igen hathatós eszköz lehetne. 7. Az 1914. évi váltótörvény javaslatunk 2. §-ának utolsó bekezdése foglalkozott a bianco váltó utólagos kitöltésével és figyelemmel volt a 313. sz. E. H.-ra, amelynek értelmében a váltóbirtokos a fizetési hely (telep és ir' Nézetem szerint a 6. c. 2. bekezdésében a „somme" és a „montant" kifejezések szembeállítása folytán eldöntöttnek kell tekinteni azt a kérdést is, hogy érvényes-e a váltó, ha nemcsak a szám, hanem a pénznem is eltér az összeg két feltüntetésében, még pedig igenlegesen. 16 L. Kuncz: i. m. II. 291. 1., Bozóky: i. m. 99. 1. 10., 1. telepes) utólagos kitöltésére ellenkező megállapodás hiányában jogosult. A kérdést a genfi egységes törvény 10. cikke oldja meg, azonban az utólagos telepítésről nem szól. A kérdés most már az, vájjon annak folytán, hogy a bianco váltó az egységes törvénnyel szabályozott kérdések sorába lépett, lehet-e a magyar törvénynek az utólagos telepítésről külön rendelkeznie, vagy pedig a joggyakorlatnak kell az említett szabályt újból kiépítenie. — Nézetem szerint a törvényhozás ebben a kérdésben sincs gátolva, mert az egységes törvény csupán a kibocsátáskor nem teljes, vagyis a lényeges kellékekkel el nem látott váltók teljessé tételéről szól, az utólagos telepítés pedig — akár a lényeges kellékek kitöltésével egyidejűleg, akát utólag történnék — egy szokásos tartalomnak a már teljes váltóra rávezetése, a szokásos, de nem lényeges tartalom keletkezésével pedig a genfi egységes törvény sem foglalkozik. III. Az egységes váltótörvény első fejezetével kapcsolatban még a váltóképesség bizonyos kérdéseivel kívánna foglalkozni. A váltóképesség szabályozását a genfi egyezmény — éppen úgy mint a hágai — a nemzeti törvényhozások hatáskörébe utalja. A hágai szabályzat alapján készült 1914. évi javaslat 81. §-a fog tehát nyilván alapul szolgálni az új magyar váltótörvény megfelelő §-ának szövegezésében is. Ez a §. azonban két okból nem kielégítő. Az 1914-es javaslat 81. §-a céljáúl tűzte ki a szenvedő váltóképesség és az általános magánjogi cselekvőképesség közti, inkább a jogszabályok szövegezésében megnyilvánuló különbségek kiküszöbölését, amely különbségeket egyébként a bírói gyakorlat már át is hidalt.17 Ebben a vonatkozásban azonban a félúton megállt, mert a 3. bekezdésben csak arról szól, hogy a szerződőképességben korlátozott személy az erre vonatkozó szabályok szerint vállalhat törvényes képviselője útján váltókötelezettséget, holott az 1877 : XX. t.-c. 20. §-ának 2. bekezdése és 113. §-ának 2. bekezdése nem. tesz különbséget aszerint, hogy az atyai hatalom, alatt álló kiskorú illetőleg a gyámolt vagy gondnokolt a cselekvőképességében csak korlátozva van-e vagy teljesen cselekvőképtelen. Ennek folytán a szöveg arra a félreértésre adhatna ismét alkalmat, hogy a csecsemő vagy az elmebeteg képviseletében váltókötelezettséget még a törvényes képviselő sem vállalhat, holott az ilyen személy nevében is lehet pl. kereskedelmi üzletet folytatni, amit a váltó kiállítás kizárása adott esetben szinte lehetetlenné tenne. De igénytelen nézetem szerint manapság már alig indokolható a váltóképesség korláto17 L. a javaslat indoklását. Ig. Jav. Tára XIV. évi 566. 1.