Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 7. szám - Uj olasz részvényjogi büntető törvény

7. sz. KERESKEDELMI JOG 135 BÍRÓI JOGGYAKORLAT. általános. 100, Jogszabály, hogy kétség esetében a pénztartozást az adós saját költségén és veszélyére tartozik a hitelező lakhelyére megküldeni. Ugyanez áll baleseti járulékokra is, miért is alperes tartozik felperes életbenlétéről is meggyőződni. (P. II. 4566 1930. sz. a. 1931. május 20-án.) Nem lehet kétség az iránt, hogy a sérült hitelező nem kényszeríthető arra, hogy járadékának felvétele és a felvétel feltételeinek igazolása végett adósát felkeresse, mert ezzel reá nézve sülyos teher hárulna. Nincs tehát ok arra, hogy ebben az esetben a pénztártartozás teljesítésének fent kifejtett általános szabályától el kellene térni. Ebből a jogszabályból pedig önként következik, hogy az adós nemcsak a baleseti járadékot köteles a baleset folytán sérült hitelezőhöz eljuttatni, hanem a hitelező életbenlétéről, mint a kifizetés feltételéről is ő tartozik meggyőződni annál is inkább, mert az életbenlétnek havonként hatósági bizonyítvánnyal való igazolása a nyújtott járadékkal arányban nem álló utánjárást és költséget róna a sérültre, amely őt méltánytalanul terhelné. Nem változtat ezen alperesnek állami vállalat jellege sem, mert alperes a m. kir. államvasutak nem közpénztári minőségben, hanem kártérítésre kötelezett kártevői minőségben állanak a felperessel szemben és ebben a minőségben nem igényelhetnek oly kiváltságot, melymás kártevőt meg nem illet és amelyet a közpénztárak sem követelnek meg még az állami alkalmazottaktól sem, mert az állami nyugdíjasok sem terheltetnek meg azzal, hogy életbenlétüket havonként igazolják, hanem az állam velük szemben is megelégszik azzal, ha ezt az igazolást félévenként szolgáltatják. Ezekből az okokból helyesen mellőzte a fellebbezési bíróság az életbenlét havonként való igazolásának elrendelését. 101. Ha valaki ellenérték fejében nem helyettesíthető dolog előállítására akként kötelezi magát, hogy az anyagot egészen vagy túlnyomó részben maga adja hozzá, a szerződést csak kétség esetében kell vállalkozási szerződésnek tekinteni. (P. IV. 3973 1930. sz. a. 1931. jünius 5-én) Az irányadó tényállás értelmében a gépkocsigyártó alperes 1929. május 12-én egy darab saját (Armbrust) typusú kis autónak 3570 pengőért a felperes részére szolgáltatására kötelezte magát ügy, hogy a gépkocsi előállítására a maga anyagát használja fel. Az ilyen ügyletet pedig a forgalomban egyenlő hatályúnak tekintik a két autó vételével. Az alperes űrlapján kiállított „megrendelés" nyomtatott és írott szövege különben kifejezetten .,eladóról'". ,,vevőről" és ,,vételárról'" szól; a szerződés nem vitásan ennek a megrendelésnek az alperes által történt elfogadásával jött létre. Mindebből kétségtelen, hogy a felek akarata nem vállalkozási szerződésre, hanem adásvételre irányult. Nem sértett tehát anyagi jogszabályt a fellebbezési bíróság avval, hogy a felek közti jogviszonyt a vételi szerződés szabályai szerint bírálta el. Turpis causa. 102. Lóversenyfogadásokból (istállótulajdonossal szemben is) eredő követelések bírói úton nem érvényesíthetők. (P. IV. 731 1930. sz. a. 1931. május 7-én.) Az irányadó (Pp. 534. §.) tényállás szerint a versenyistállótulajdonos alperes a lóversenyeken üzletszerű fogadások közvetítésére jogosított felperessel létesített fogadásokból kifolyólag ennek 1928. évi október hó 31. napján 2282 pengővel maradt adósa. A fogadásokból mint szerencseszerződésekből származtatott követelések az állandó bírói gyakorlat szerint bírói úton nem érvényesíthetők. Ugyanez áll a lóversenyeknél kötött fogadásokból eredő követelésekre is; mert a lóversenyeken való üzletszerű vagy nyilvános fogadásoknak s a kölcsönös fogadások közvetítésének szabályozásáról szóló 1894 : XXIX. t.-c. rendelkezései csak a lóversenyekre, vagy az azokon résztvevő lovasokra, istállókra, vagy lovakra való üzletszerű vagy nyilvános fogadások, avagy a kölcsönös fogadások közvetítésének feltételeit határozzák meg, az ily fogadásokból eredő követeléseknek érvényesíthetőségére vonatkozó szabályokat azonban nem tartalmaznak. A fellebbezési bíróságok ezzel ellentétes döntése az anyagi jogot sérti. Alkalmazott. 103. Tömegtartozások közé csak a törvényes UL az 1910 1920. M. E. sz. rendeletén alapuló felmondási illetmények tartoznak. — Az alkalmazott által igénybe nem vett szabadságidőért külön díjazás nem jár. (P. II. 7404 1930, sz. a. 1931. május 5-én.) Felperes a perbeli tényelőadás, de a felülvizsgálati kérelem szerint is a vezérigazgató főnök helyetteseként működött. A helyettesi minőség már egymagában kizárja felperes tevékenységének és hatáskörének azt a saját felelősségen nyugvó önálló irányító és vezető jellegét, amely a 42. sz. polg. jogegységi vény szerint az 1 évi felmondási időre való igény elengedhetetlen feltétele. Felperes tehát a fennálló jogszabályok szerint, 1 évi felmondási időre igénnyel nem birt, következéskép a D) alatt csatolt megállapodásban kikötött 1 évi felmondás a munkaadó részéről felperes javára szerződésileg biztosított a törvényes igényeket meghaladó kedvezménynek tekintendő. — Az állandó bírói gyakorlat értelmében pedig a tömegtartozások közé csak a törvényes illetőleg az 1910 1920. M. E. sz. rendeleten alapuló felmondási illetmények tartoznak. Olyan jogszabályt sem a bírói gyakorlat ki nem fejlesztett, sem az Ipartörv. az 1910 1920. M. E. sz. rendelet nem tartalmaz, hogy az alkalmazott által igénybe nem vett szabadságidőre,