Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 7. szám - Kényszeregyezségi bejelentések szankciója

130 KERESKEDELMI JOG 7. sz. így jutunk rá arra a következtetésre, hogy aki a külön kielégítésre vonatkozó jogát a kény szeregyezségben nem jelenti be, és a kényszeregyezség során ennek folytán szavazati jogával él, olybá veendő, mint aki a külön kielégítési jogáról lemondott. Következtetésünknek ez az eredménye, teljesen egyezik a Cüriának fentidézett határozatával. Megállapíthatjuk ennek alapján, hogy ha a kónyszeregyezségi rendeletben nincsen is expressis verbis kifejezve, a külön kielégítési jogról való lemondásnak kell tekinteni azt, ha a hitelező erre vonatkozó jogát be nem jelenti és az egyezség mellett szavaz. Következik továbbá a fenti gondolatmenetből az is, hogy ha a hitelező, akinek külön kielégítési joga van, az egyezségben nem jelent be semmit és így szavazati jogával nem él, a külön kielégítési jogát, amelynek alapja, vagy megtartási jog, vagy zálogjog lehet, az általános jogszabályokban lefektetett elvek szerint érvényesítheti. A fentiek során csak a külön kielégítésre jogosult hitelezőről beszéltünk és ezekután felvetődik az a további kérdés, — amelyet eredetileg felvetettünk, — hogy mi a helyzet akkor, ha kezes, vagy adóstárs kötelezettségével a hitelező követelése biztosítva van? Ez a kérdés komplikáltabb az előbbinél, mert míg a külön kielégítési jog tárgya rendszerint olyan vagyontárgy, amely az adós cég vagyontömegéhez tartozik, — addig a kezes, vagy adóstárs a kényszeregyezségi adóson és hitelezőn kívül álló 3-ik személy, akinek kötelezettsége nem befolyásolja az adós és a hitelező között létrejövő egyezséget. A külön kielégítési joggal fedezett hitelező, ha bejelentését nem teljesíti és ennek folytán szavazatot kap, — a többi hitelező érdekében kell, hogy megfosztassék a külön kielégítéstől. A^indazonáltal nemv tudunk a kezes és az adóstárs esetében sem más konklusióra jutni, mint arra, hogy ha a hitelező követelését bejelenti és akár tévedésből, akár szándékosan elhallgatja, hogy követelése kezessel, vagy adóstárs kötelezettségével fedezve van és ennek folytán szavazati jogával él, — később a kezes és az adóstárs ellen fel nem léphet, mert úgy mint a külön kielégítési joggal bíró hitelező esetében, itt is olybá kell tekinteni, mint aki a kezessel, illetve az adóstárssal szemben fennálló igényéről lemondott. Jogszabály ugyan, hogy a kényszeregyezségben az adós és a hitelezők közötti jogviszony tekintetében, a hitelezők bejelentése, vagy az adós nyilatkozata, a követelésre nem képeznek res judicátát és hogy úgy a követelés összegszerűsége, mint jogcíme tekintetében a korábbi nyilatkozat kiigazítása a kényszeregyezségi eljárás folyamán, vagy külön perrel is megtörténhetik, — mindamellett úgy az adós, mint a hitelezők nyilatkozatainak a követelések érvényesítése tekintetében meg van az a jelentősége és következménye, hogy fenn nem tartott jogot érvényesíteni nem lehet és természetesen nem lehet érvényesíteni azt a jogot, amiről a hitelező akár kifejezetten, akár konkludens (tényekkel lemondott. Ezt a jogi álláspontot híven tükrözteti víszsza a Cüriának ugyancsak ebbe a tárgykörbe vágó V. 5557/1927. számú ítélete, amellyel kimondotta, hogy az a hitelező, aki követelését az adós elleni kényszeregyezségi eljárásban nem valorizált összegben jelentette be, — az így bejelentett összegen felül valorizálási igényéről lemondottnak tekintendő. A Cúria így következetes abban a tekintetben, hogy az a hitelező, aki akár az adóssal, akár harmadik személyekkel szemben az egyezségen túlmenő igényeket kíván támasztani, — ezeket kifejezetten fenntartani tartozik, mert ellenesetben a bejelentés elmulasztása joglemondásnak tekintendő. Az itt kifejtettekkel szemben kétségkívül felhozható az az ellenérv, — különösen a kezesekre és adóstársakra vonatkozó joglemondás tekintetében, — hogy sem az adós, sem a kényszeregyezségi eljárásban résztvett hitelezők érdekeit nem érinti és nem csorbítja az, hogyha valamelyik hitelező a kényszeregyezségi eljárás után fellép a kezes vagy az adóstárs ellen és nincsen semmi alapja annak, hogy a kezes, vagy az adóstárs a bejelentés elmulasztása miatt desobligáltassék. Ez az ellenérv az első látszatra igen tetszetős, de mi nem fogadhatjuk el mert: 1. Kell, hogy valamilyen terhes sanktiója legyen egy jogszabályba foglalt kötelezettség megszegésének. A hitelező az előírt bejelentést elmulasztotta. A mulasztásnak nem lehet az a következménye, hogy a hitelező előnyösebb helyzetbe jusson, mintha kötelességét teljesítette volna! Ha ugyanis, a bejelentést szabályszerűen megteszi, akkor szavazati joga nincsen, — míg ha nem teljesíti kötelességét, akkor szavazati jogot kap. El sem képzelhető olyan jogszabály létezése, amelynek megszegése, — annak aki megszegi, — előnyt biztosítson! 2. A hitelező mindig tudja, hogy van-e kezese, vagy adóstársa. Ha ezt elhallgatja és ezáltal magának szavazati jogot biztosít, majd a szavazásban résztvesz, — akkor nem arrogálhat magának több jogot, mint a többi hitelező, akiknek szavazati joguk van, vagyis egy tekintet alá esik azokkal a hitelezőkkel, akiket a kényszeregyezség hatálya érint annál is inkább, mert a kényszeregyezséget lebonyolító 0. H. E., vagy a kir. törvényszék, nem hívja fel a hitelezőket külön-külön arra, hogy milyen jogokat kívánnak kezessel, vagy adóstárssal szemben érvényesíteni, hanem csak azt vizsgálják, hogy a bejelentések és az adós nyilatkozata alapján, kinek adják meg a szavazati jogot. — Akinek megadták, azok eldöntik a kényszeregyezség sorsát, — de viszont ezek lemondottak minden külön kielégítésről és egyéb igényükről, minthogy önmagukat quotális hitelezőknek minősítették. 3. A jogbiztonságot veszélyeztetné az, ha a bírói gyakorlat oda fejlődnék, hogy nem fűzne joglemondást egyrészt ahhoz, hogy a hitelező a rendeletben előírt bejelentési kötelezettségét elmulasztja, másrészt ahhoz, hogy az általa is megkötött egyezségnél, az egyezségen túlmenően jogait fenn nem tartotta.