Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 6. szám - Földteherrendezés és áruhitelezés

112 KERESKEDELMI JOG 6. sz. nyára gyakrabban fogja a tulajdonjogot a hitelbe átadott ingóságnál az utolsó vételárrészlet teljes kiegyenlítéséig fentartani, annál is inkább, mert a törvény 14. §. 3-ik bekezdése szerint az ő javára a teherrendezési eljárás megindítása után az ingatlanokhoz tartozó felszerelés az eredményes teherrendezés feljegyzésétől számított két éven belül magának az ingatlannak árverési eladása előtt, árverés alá nem vonható. A földteherrendezési törvényjavaslat tárgyalásakor többször találkoztunk azzal a váddal, hogy a hátrább álló jelzálogos hitelező az árverést erőszakolja, habár tudnia kell, hogy az ingatlan elárverezéséből az ő követelésére semmi vagy vajmi kevés jut. A vád az ügyvédekkel szemben hangzott el, de tulaj donképen az árúhitelezőt illette. Hogy igaz-e ez a vád, arról vitatkozni lehet. Az árúhitelező valóban dillemába jutott, rossznéven veszik tőle, ha az ingatlan elárverezésével fenyeget, hogy követeléséhez juthasson, másrészt azonban, ha az árverést megtartja, igen sok exisztenciát földönfutóvá tesz és az ország legfontosabb értékét, a föld értékét devalválja. Nemcsak nálunk van ez így, hanem mindenütt, ahol a mezőgazdaság nagy tőkeszükséglete fenáll. Az árúhitel új hitelezési formák és hitelbiztosítékok után kutat, hogy ebből a dilemából kikerüljön. Ilyen hitelbiztosítékul szolgál a tulajdonjog fentartásával való eladás. Mindenütt, ahol a hitelezés megnehezült, a gyakorlatban találkozunk a hitelezésnek ezzel a biztosítékával. Az automobilkereskedelemnél, a mezőgazdasági gépeknél és felszereléseknél épen úgy, mint a varrógépeknél, a kisiparos szerszámgépeinél, de sőt még az élelmiszerkereskedelemben is. Bizományi viszonyt létesítenek formailag a felek ott is, ahol a gazdasági cél nem is ennek felel meg, hanem a bizomány csupán palástolja azt a célt, hogy az eladó addig, amíg a vevőre bízott árút el nem adja és a vételárhátralékot be nem szolgáltatja, a tulajdont el ne veszítse. A tulajdonjog fentartásának gyakorlatba vételénél sok szó fér ahhoz, hogy felérnek-e a gazdasági előnyök azokkal a veszélyekkel, amelyek a hitelezés ezen módjával járnak. Ugyanis a tulajdonjog fentartása sok veszélyt rejt a többi hitelező részére, akik előtt az adós valódi gazdasági helyzetét leplezi. Az adósra is veszedelmes lehet, mert szabad mozgását akadályozza és ha maga is kereskedő, az árúraktárával való szabad rendelkezésében megköti. Nem beszélünk itt azokról az esetekről, amelyeknél oly fajta kikötésről van szó, amely az adós exisztenciáját veszélyezteti és őt magát gúzsba köti, tehát azokról az esetekről, amelyek már az uzsorával határosak. Ámde másrészről a tulajdonjog fentartásával kötött ügyletek alkalmazását a tőkeszegénység, a bizalom hiánya teszi szükségessé és alkalmazásba vesszük, holott tudjuk, hogy bizonytalan joghelyzet jár nyomukban, amely akkor válik épen akúttá, amikor a leginkább van szükség rájuk, t. i. az adós fizetésképtelenségénél. Magánjogunk a tulajdonjog fentartásának kikötését általában érvényesnek ismerte el, de csak akkor, ha az árú átadásával egyidejűleg létesíttetett. Ugyanez az eset, ha az eladó oly feltétellel adja el árúját, hogy a vevő csak a vételár teljes kiegyenlítése esetére szerzi meg a tulajdonjogot, amely feltételt kétség esetében úgy kell érteni, hogy a vételár megfizetése nem a szerződésnek, hanem magának a tulaj donátruházásnak halasztó feltétele és hogy az eladó elállásra van jogosítva, ha a vevő a fizetéssel késedelmes. Oly megállapodás, amellyel a felek az árú leszállítása után szerződnek és az eladó utólag tartja fenn a vevő részéről már átvett árúra nézve a tulajdonjogot, bár nem érvénytelen, dologi érvénnyel nem bír. Az eladó ily esetben — ellentétben a németbirodalomban különösen ismert u. n. Sicherungsübereinunggal — csak kötelmi igényt érvényesített, de tulajdonjogot nem létesít. (Kúria VII. 7971/1929). A tulajdonjog fentartásával, mint hitelbiztosítékkal az 1930. évi wieni hitelvédelmi kongresszus is foglalkozott. A kongresszus előadója, dr. Wahle törvényszéki bíró arra a megoldásra jut, hogy elsősorban az szükséges, hogy a kikötéssel járó jogi szabályozás megszabadíttassék a vele járó bizonytalanságoktól. Úgyszintén, hogy a fentartott tulajdon más hitelezés biztosítékául ne szolgálhasson. Ezért a hitelező részére fentartott tulajdonjognak megfelelő publicitást is követel. Az említett kongresszuson azt a kívánalmat is felhozták [Lévy, berlini Amtsgerichtrat), hogy a kikötés csak ott alkalmaztassák, ahol a gazdasági szükségesség, a tőkehiány ezt megköveteli. Jogterületek, ahol tőkehiány nagymértékben nincsen, nélkülözhetik ez intézményt, vagy legalább is bizonyos árúnemekre korlátozhatják. Az oly országokban azonban, amelyeknek népessége elszegényedett, a tulajdonjog fentartásával kötött ügyleteket fejleszteni is kell. A védelem, amelyben eddig törvény és a bírói gyakorlat részéről részesült, nem kielégítő. Az eladónak meg kell kapnia az ellenértéket akkor is, ha a vevő akár jogosultan, akár jogosulatlanul tovább adta tulajdonát. Nemcsak a vevő csődje esetében álljon ez, hanem minden egyéb esetre is, ha az ellenérték az eladónál nem folyt be. A megtérítés a tulajdonjog alapján a be nem folyt érték erejéig, jogosan legyen igényelhető. A tulajdonjog fentartásának a gazdasági viszonyok változása folytán való nagy elterjedése bizonyítja, hogy erre a kikötésre a mai élet-