Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 5. szám - A német részvénytörvénytervezetnek a részvénytársaság vezetőségét szabályozó 61-83. §-airól

5. sz. KERESKEDELMI JOG 89 lyal, hogy a meghatalmazási hátirattal igazolt személlyel ügyletbe bocsátkozóval szemben a meghatalmazó a meghatalmazás megszűntére hivatkozhassék. Visszavonás esetében tehát valójában csak a meghatalmazónak az az igénye támad, hogy a váltót a meghatalmazottól visszakövetelje, harmadik személyekkel szemben azonban a meghatalmazónak kell kimutatnia, hogy amikor a hátirat szerinti meghatalmazottal ügyletbe bocsátkoztak, a meghatalmazás megszűnéséről tudtak, vagy súlyos gondatlanságból nem tudtak, Helyesebb lett volna tehát a meghatalmazó hátirat hatályának megszűnéséről nem szólni, mint az általános szabályoktól való eltérésnek csupán egy kérdését érinteni és ezzel annak az a contrario következtetésnek adni alapot, mintha egyéb vonatkozásokban a meghatalmazás megszűnésének az általános szabályai érvényesülhetnének. Nézetem szerint sem lehet viszont kifogást tenni a hágai szabályzatban még ki nem fejezett az ellen a vélelem ellen, amely a forgatmánynak az óvási határidő letelte előtti keletkezése mellett van felállítva (20. c. 2. bek,].1 A német részvénytörvénytervezetnek a részvénytársaság vezetőségét szabályozó 61-83. S-airdl.1 Irta: Dr, Sichermann Bernát udvari tanácsos, ügyvéd. A részvénytársaság éltető szellemének, a vállalkozó szellemnek érvényesülése érdekében a részvénytársaság intéző szervei működésének kerete schematikusan csak nagy vonásokban állapítható meg; kell, hogy az intéző személyek esetről-esetre saját felelősségükre, a helyzet követelményeinek megfelelőleg, előírásokhoz mennél kisebb mértékben kötve, cselekedhessenek. Ezen sajátosság különbözteti meg a részvénytársaság vezetőségét más korporativ alakulatoknak szükségképen bürokratikus szervezetétől; valamint ez indítja a természetüknél fogva bürokratikus berendezésű állami, városi és egyéb közjogi jellegű testületeket arra. hogy gazdasági vállalataikat minél inkább részvénytársaságok alakjában működtessék. A részvénytársaság vezetőségének ezen szükségkép befelé is bő, kifelé majdnem korlát nélküli hatásköre sorsdöntő jelentőségűvé teszi a részvénytársaság vezetősége mikénti konstrukciójának és ezen belől a vezető egyének mikénti kijelölésének kérdését, mert ezen kérdés helyes megoldásától függ nagy részben, vájjon az illető gazdasági területen a 19 Az egységes törvény többi új rendelkezéséről más alkalommal fogok szólni. 1 A Magyar Jogászegylet a német Tervezet fölött előkelő szakférfiak bevonásával írásbeli ankétot rendezett, A beérkezett szakvélemények egyrészét — a véleményezők külön beleegyezésével — folytatólagosan közölni fogjuk, A szerk. részvénytársaság intézménye feladatának megfelelni képes-e. Tanulságos és célszerű tehát megismerni, hogy a történeti fejlődés egyes országokban e kérdésben minő eredményekhez vezetett.2 A részvénytársaság intézménye — bár hasonló szervezetek Olaszországban (Genuaban, Milano-ban) már a XV. és XVI. században képződtek volt — tulaj donkép a XVIII. században Németalföldön, Angliában és Franciaországban királyi kiváltságok (oktroi), illetőleg engedélyek (koncessziók) alapján alakult hajózási és gyarmatosítási társulatokból fejlődött. Az említett, részvényekre oszló tőkével alakult, a kir. engedély alapján testületi jelleget nyert társulatoknak — üzletvezetői és képviseleti joggal felruházott — közegeit kezdetben az uralkodó nevezte ki, akik mellett a főrészvényesek, a ..particípantes" igyekeztek a társaság ügyeire irányító és ellenőrző befolyást gyakorolni, — kezdetben inkább via facti, mindig fokozódó sikerrel, később a társulati szabályok kiépítése révén, Ezen társaságok szervezkedése tehát ab ovo olyan irányban indult, mely a társaság részére két szervnek, egyfelől a testületi működést lehetővé tevő ügyvezető és képviselő — másfelől pedig a részesek befolyását érvényesítő, irányító és ellenőrző szervnek kialakulását eredményezte. Mégis a szervezkedésnek j ily módon megindult fejlődése más irányban haladt a németalföldi, francia és angol társulatoknál és más irányban a németeknél, valamint a skandináv államokban. Az előbbieknél a közgyűlési választással külön bizottságba tömörült főrészvényesek befolyása hatékonyabbá válván, a főrészvényesek az ügyvezetők alkalmazásának jogát is magukhoz ragadták, majd a vezetőket saját körükből igyekeztek kijelölni. — viszont a vezetők is saját tekintélyes részvénybirtokuk alapján az irá! nyitó bizottságba is behatolni törekedtek, úgy, hogy idővel a társaságnak mindkét — eredetileg különállott — szerve egy szervbe (board of directors, conseil d'administration) olvadt, mely a társaság képviselete mellett ügyeinek főirányítója; egyes tagjai (managing directors, admínistrateur délégué) a társaságnak többé kevésbbé korlátolt képviseletével és közvetlen ügyvezetésével bízatnak meg, míg többi tagjai az általános felügyelet mellett, hol dekoratív szerepet, hol a társaság érdekében szükséges külön ügykört töltenek be. Az angol-amerikai, francia, németalföldi jogterületen még jelenleg is ugyanez a helyzet. Különösen az Unióban a részvénytársaság i 2 Kari Lehmann: „Recht der Aktiengesellschaften" I. kötet 59. s köv., II. köt. 230. s köv. lapjait (1898—1904); Richárd Passow: „Die Aktiengesellschaít" (Jena 1922) 543. s köv. lapjait; Rudolf Fischer: „Die Aktiengesellschaft"; a ..Handbuch des gesammten Handelsrechts" III. kötet I. része 12—34. lapjait.