Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 5. szám - A forgatmány a genfi egységes váltótörvényben

88 KERESKEDELMI JOG 5. sz. ruházása folytán elesik attól a lehetőség­től, hogy a váltótartozását a korábbi váltó­birtokossal szemben fennálló ellenkövetelésé­nek beszámítása útján szüntesse meg. Ebből viszont azt a következtetést lehetne levonni, hogy a kifogásról való puszta tudomás ele­gendő annak megállapítására, hogy a váltó megszerzője tudatosan az adós hátrányára cselekedett. Ez a magyarázat természetesen nem terjedhetne ki minden kifogás esetére, így különösen arra az esetre, amikor az el­fogadó a kibocsátónak szívességből írta alá a kibocsátás saját rendeletére szóló váltót. Ilyenkor ugyanis a forgatmányosnak a kibo­csátó és az elfogadó közti jogviszonyból eredő kifogásról való tudomása nem árthat, mert a szívességi váltónak egyenesen az a célja, hogy harmadik váltóbirtokosok a szívességet nyújtó ellen felléphessenek. A most említett magyarázati lehetőségnek azonban útját állja a rendelkezés keletkezé­sének története, a kifogások körének szűkíté­sére irányuló tendencia. Bár nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy a bizottsági szö­veggel szemben még ez a magyarázat is fel­fogható szűkebb körüként, mert a ,,tudatosan" kifejezés kizárja a súlyos gondatlanságból nem tudásnak a tudomással egy tekintet alá vonását, ami pedig a bizottsági szöveg mel­lett — legalább a mi jogunk és a német jog szempontjából — megtörténhetett volna. Ámde a bizottsági szöveg sem akarta a ki­fogásról való puszta tudomáshoz a kifogás fennmaradásának következményét fűzni és így a még bízottsági szöveggel szemben is szűkítésre törekvő végleges szöveg a most tár­gyalt magyarázatot nem tűri meg. Megvan tehát az a másik végletes értelmezési lehető­ség is, hogy a tudatosan az adós hátrányára cselekvés csak akkor állapítható meg, ha az adós kimutatja, hogy a váltóbirtokosnak a váltó megszerzésével nem is volt egyéb célja, mint az, hogy neki hátrányt okozzon.17 Ez az értelmezés viszont — bár a hágai sza­bállyal szemben látszólag felmenti az adóst az összejátszás bizonyítása alól és a bizonyí­tandó körülményt a váltó megszerzőjére kor­látozza — lényegileg egyet jelentene a kifo­gáselszegés kivétel nélküliségével, mert szinte képzelhetetlen, hogy a váltó megszerzője va­lami egyéb okát is ne tudná adni a szerzésé­nek. Ez pedig nyilván szintén nem lehetett az egységes törvény célja. Nem marad más hátra, mint annak meg­állapítása, hogy valójában a genfi egységes törvény értelmében is a megszerző contra ho­nos móres magatartása lesz az, ami a kifogá­sok fennmaradását eredményezi, hogy tehát tulaj donképen az actio doli generális esetei­ben fog a kifogás ezentúl is fennmaradni. A mai jogunkkal szemben emellett a magyará­zat mellett lényegileg csupán konstrukcíonális különbség fog jelentkezni. Míg ugyanis a mai gyakorlat a V. T. 92. §-a folytán hasonló esetben az exceptio doli generálist úgy fogta fel, hogy ez a váltó megszerzője és az adós közti közvetlen jogviszonyból ered, addig az egységes törvény mellett erre a kerülő útra nem lesz szükség és nem kell a váltó meg­szerzőjének tilott cselekményére alapítani a kifogást, hanem magát a régi kifogást közvet­lenül lehet majd érvényesíteni. Nincs termé­szetesen kizárva, hogy adott esetben mégis a bírói gyakorlatunk mai álláspontjától eltérő eredmények fognak előállani, amire lehetősé­get ad minden esetben ugyan annak az alap­gondolatnak az eltérő szövegezése is. Fel­tehető azonban, hogy a bíróságok fel fogják használni az egységes törvény által nyújtott lehetőséget arra, hogy hosszú időn át kiala­kult gyakorlatukat változatlanul tartsák fenn. A kifejtettekből megállapítható, hogy a genfi konferenciának sem sikerült a kifogás­korlátozás kérdését számbavehetően előbbre vinni s az eredményre jellemző, a vitának Gianninitól származó összefoglalása, aki sze­rint a formula nem tökéletes, de mégis el kell azt fogadni abból az okból, mert csak ez tudja valamennyi szavazatot elnyerni.18 V. A kifogáselszegésre vonatkozó rendel­kezéssel összhangban módosult a zálogforgat­mányra vonatkozó hasonló célú rendelkezés is (19. c. 3. bek.). Említést érdemel, hogy egy indítvány a zálogforgatmányost a váltónak rendes forgatmánnyal való továbbadására is fel akarta jogosítani. Ennek az indítványnak az elfogadása tulaj donképen annyit jelentett volna, hogy a zálogforgatmány a joghatásai­ban nem különbözött volna a közönséges for­gatmánytól, ami a külön zálogforgatmányt nem ismerő mai jogunknak felelt volna meg. A forgatmányra vonatkozó fejezet kereté­ben még két új rendelkezésről kell megemlé­keznem. A meghatalmazási forgatmány szabályai körében új rendelkezés az, amely kimondja, hogy a forgatmány hatályát a forgató halála vagy cselekvőképességének utóbb bekövet­kezett elvesztése nem érinti. Ez az új rendel­kezés összhangban látszik állani a Kt. 51. §l-ának 2. bekezdésével, mégsem mondható szerencsésnek. A meghatalmazási forgatmány ugyanis nyilván nemcsak a kiemelt két eset­ben nem szűnik meg, hanem meghatalmazási forgatmány esetében a meghatalmazotti mi­nőségnek a váltóból kitünése folytán a magán­jognak a meghatalmazás visszavonására ille­tőleg megszűnésére vonatkozó egyéb szabá­lyai sem lesznek alkalmazhatók. Sőt, nézetem szerint még a meghatalmazás visszavonásá­nak hivatalos hírlap útján való közzététele (1. Mt. 1032. §.) sem járhat azzal a hatály­17 L. Hirsch i. h. Sp. 266. Két szavazat mégis ellene esett.

Next

/
Thumbnails
Contents