Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 4. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1930-ban

72 KERESKEDELMI JOG 4. sz. A 42. számú jogegységi döntvény a kérdést olykép döntötte el, hogy: magánvállalatnál magasabb tudományos képzettséget igénylő állást betöltő és ilyen képzettséggel vagy ezt pótló gyakorlati szakismeretekkel rendelkező alkalmazottat — más megállapodás hiányában — az 1 évi felmondási idő akkor illeti meg, ha a vállalat a nagyüzemek közé tartozik és az alkalmazott az egész vállalatra, vagy annak valamely önálló ágára kiterjedő vezető és irányító munkakörrel van felruházva. A döntvény szerint tehát a magasabb tudományos képzettséget pótolhatja a gyakorlati szakismeret és ú. n. nagyüzemnek kell lenni (középüzemnél nagyobbnak); és oly nagyüzemnél, ahol több önálló nagy üzletág van, pld. egy nagy banknál több ügyvezető igazgató van, vagy egy koncernnél több gyár van, ez esetben az egyes gyár igazgatója vagy a nagybanknak egyes üzletágakat vezető ügyvezető igazgatója szintén 1 évi felmondással bír. A felmondás tekintetében megemlítendő még az az ítélet, mely szerint a rögtöni hatályú elbocsájtásnál határozottan meg kell jelölni és az alkalmazottal közölni annak okát s a munkaadó elbocsájtási okként nem érvényesíthet oly tényt, melyről az elbocsájtás alkalmával tudomása volt és amelyet az elbocsájtás közlésekor meg nem jelölt. Természetesen később meg tudott körülmények utólagosan is érvényesíthetők (P. II. 5327/ 1929. K. J. 6. szám). — Egyes vitás foglalkozási ágak tekintetében a Kúria kimondta, hogy a gyógyszerész kereskedőnek lévén tekinthető, közte és segédei közötti szolgálati viszony tekintetében az 1910/1920. számú rendelet nyer alkalmazást (P. II. 1386 1929. K. J. 6. szám); a kávéházi főpincérre pedig kimondta, hogy annak felmondási ideje annyi, mint fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédé. (3 hónap.) (P. II. 5235. K. J. 8—9. sz.) A nyugdíj kérdésében a Kúria eddigi joggyakorlatát követi és tulaj donképen semmi új jogelvet az ítéletekben nem találunk. — Figyelmet érdemel az a határozat, amely kimondja, hogy azért, mert a munkaadó nyugdíj szabályzatot létesít, még nem fosztja meg őt attól a jogtól, hogy a szolgálati viszonyt törvényes felmondás útján a nyugdíjjogosultsághoz szükséges idő elérése előtt is fel ne bonthassa. E részben a bírói gyakorlat az alkalmazott érdekében csupán azt a korlátot állította fel, hogy közvetlenül a nyugdíjjogosultsághoz szükséges idő elérése előtt eszközölt, a körülmények szerint méltányosan nem indokolható és kizárólag a nyugdíjigény rosszhiszemű meghiúsítását célzó elbocsájtás az alkalmazott nyugdíjigényének sérelmére nem szolgálhat. (P. II. 1273/1929. K. J. 11. szám.) Ha az 1930. évi részvényjogi döntéseket nézzük, akkor újból azt a megállapítást eszközölhetjük, hogy a Kúria továbbra is a kisrészvényes oltalmát tartja szemelőtt a törvény értelmezésében. Erre mutat a P. IV. 5796 1929. számú ítélet (K. J. 1. szám), amely szerint sérti a törvény kötelező rendelkezéseit, amelyek a részvényes részére az osztalék iránti igényét biztosítják, az az alapszabályszerű rendelkezés, hogy ,,a még fenmaradó tiszta nyereség felett a közgyűlés az igazgatóság javaslata alapján korlátozás nélkül határoz". Ehhez az ítélethez dr. Fenyves Béla a Kereskedelmi Jog ugyanazon számában mélyen szántó észrevételeket fűz és az osztalékjog megvilágítása után megállapítja, hogy: ez az ítélet a kisrészvényes védelmében a hatalmával rosszhiszeműen visszaélő részvénytársasági többségnek kezéből egyik leghatalmasabb fegyvert ütötte ki {Dr. Kohner Artúr a Ker. Jog márciusi számában felel erre a cikkre és nem ismeri el, hogy a Kúria ezen döntésével tényleg fegyvert adott-e a többség ellen és nem is ismeri el az ítélet helyességét.) Nem dönti el azt a fontos és újabban sokat tárgyalt kérdést, hogy az igazgatóságba delegált és harmadik személyek (részvénytöbbség, vagy patronizáló bank) által kijelölt igazgatósági tagokért a megbízók mennviben felelnek. A P. IV. 901/1929. számú esetben (K. J. 1.) ugyanis arról van szó, hogy egy válságba került részvénytársaság főrészvényesei a vállalat folyó ügyeinek intézésére végrehajtóbizottságot választottak és azt felruházták mindazokkal a jogokkal, amelyeket a törvény és az alapszabályok szerint az igazgatóság gyakorolhat. Erre a végrehajtóbizottságra a Kúria kimondta, hogy ez csupán az őt kiküldő főrészvényesekkel áll jogi vonatkozásban, sőt, hogy ezekért az őt kiküldő részvényesek felelősek. Hogy azonban a bank által az igazgatóságba delegált tagokért egyáltalában a bank felelősségét a Kúria megállapítani akarja-e, ebből az esetből még nem tűnik ki. A P. IV. 42/1930. számú ítélet srerint (K. J. 5.) a közgyűlési határozat megtámadására okul szolgál, ha a mérleg a főrészvényesek behajtható tartozásait nem tartalmazza s ezzel is adalékot szolgáltat ahhoz a kívánalomhoz, hogy a mérleg a nyíltság követelményeinek is feleljen meg. A zálog tekintetében a 846. számú elvi jelentőségű határozat kimondja, hogy annak megállapításához szükséges, hogy az ingó zálog a hitelezőnek valósággal vagy legalább is a valóságos átadást helyettesítő megfelelő jelképes átadás útján és az utóbbival kapcsolatban olyan cselekmények foganatosításával adassék át, amelyek a hitelezőnek a zálogul lekötött ingóval való rendelkezését lehetővé, a zálogadós szabad rendelkezési jogának megszűnését pedig nyilvánvalóvá és mindenki által felismerhetővé teszik. — Ezzel a hatá-