Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 2. szám - A részvényjog reformjának jelszava

2. sz. KERESKEDELMI JOG 35 csak azok a konkrét esetek kerülnek, ahol az elkövetett cselekmények a részvényjog S-ai között lévő nagy hézagokban egész a büntető törvénykönyv határáig kalandoznak el. Az ezután kimondott irányelvek ennek a mentalitásnak a megfékezésére lesznek szabva és az elvi jelentőségű határozatok a méltatlannak bizonyult részvénytársasággal, vagy vezetőiével szemben sokkal nagyobb szigort fognak tanúsítani, mintha a törvényhozás álltai kölcsönösen megbecsült társaság és részvényes érdekeltek sorsa felől döntenének. Nyilvánvalóan nem kerülte el a cikk illusztris írójának a figyelmét a Kúria IV.Tanácsának 901 1929. számú nemrégiben hozott ítélete, amelyben a főrészvényeseket a társaság hitelezőivel szemben kártérítésre kötelezte. Nyilván áttörte tehát a Curia a korlátolt felelősség eddig sérthetetlennek tartott elvét. Minden jogi folyóiratban találhatunk hason'ó tárgyú és gondolatmenetü határozatokat és talán nincsen elzárva a lehetősége annak, hogy ugyanazt a határozatot, amit a Kir. Curia a főrészvényesekkel szemben a társasági hitelező javára hozott, a főrészvényesekkel szemben a kisrészvényesek javára is meg fogja hozni. Ismeretes bizonyára a Curiának az a határozata is, mely szerint a részvénytársaság igazgatósága valamelyik tagjának adott megbízásért megfelelő ellenértéket csak a közgyűlés szavazhat meg, de az igazgatóság nem. Felöleli a határozat az igazgatósági taggal kötött szolgálati szerződések kategóriáját is. Mind olyan tünetek ezek, melyek meggondolásra kell, hogy késztessék az érdekeltségeket a tekintetben, vájjon a részvényjog reformját a zöld asztal mellett az érdekek kölcsönös kiegyenlítésében és mentalitásában hozzuk-e létre, avagy pedig a Curia tárgyaló termében abból az ideológiából kiindulva, amit a kóros, visszaélésszerű esetek feletti felháborodás és az ebből keletkezett szankciók szükségének érzete kelt. \ III Ezekután valóban felvetődhetik az a kérdés, hogy vájjon milyen módon lenne tehát szükséges és hasznos a részvényjogot a legkisebb megrázkódtatással és a legnagyobb eredménnyel: a közönség bizalmának visszaállításával megreformálni. Nem arrogálhatjuk magunknak azt a jogot, hogy erre a kérdésre határozott és zsinórmértéknek tekinthető választ adjunk. A kérdés rendkívül nehéz, amire bajos választ adni, de gondolkozni lehet felette. A theoria régóta deklarálta már azt, hogy kétféle részvényes létezik: 1. Olyan részvényes, aki igen jelentékeny tőkét visz a vállalatba. Annak vezetésében maga is aktív részt vesz vagy azáltal, hogy a bevitt tőkéjénél fogva bizonyos túlsúllyal rendelkezik, vagy azáltal, hogy a társaságba való belépése idején a vállalat vezetésének mikéntjére vonatkozóan szerződést köt. Az ilyen részvényes nem csupán részvényes hanem vállalkozó is, aki befolyást gyakorol a társaság gestiójára és akinek befolyása vagy jó vagy rossz irányban a társaság sorsára kihatással bír. 2. A másik részvényes csoport nem bír elegendő tőkével, vagy nem érdeklődik annyira a vállalat iránt, hogy a vállalat méreteihez képest nagy tőkével szerepelni akarna, ezért csak az alaptőke néha elenyésző töredékeit bírja részvényeiben. Ennek a célja a más gazdasági célra rentábilisan fel sem használható kis tőkének megfelelő elhelyezése és gyümölcsöztetése. A társaság vezetésében kis érdekeltségénél fogva helyet nem kap, nem is érdeklődik aziránt, megbízik a társaság vezetőiben, azokban, akik a társaság gestióját viszik. A részvényeseknek ez a rendkívüli nagy csoportja az ú. n. kis részvényes: a hitelező részvényes. Ez utóbbi részvényes csoporthoz tartozik a tőke befektető részvényes és a spekuláló részvényes. Ezen utóbbit elhanyagolhatónak tartjuk, mert a részvényjog reformjának szempontjából aránylag nem sok jelentőséggel bír. Ebből a kategorizálásból önként adódik az a meghatározás, hogy van vállalkozó részvényes, aki a részvénytársaság jövedelmeiben a gestióból élvezett természetes előnyök folytán elsősorban részesedik és van részvényes, aki a társaságnak lényegileg csak hitelezője. Hitelező, akinek a mai viszonyok között pénze visszanyerésére, tőkéje gyümölcsöztetésére más garanciája nincs, mint a társaságot vezető egyének tisztessége és jóakarata. Sok esetben ez komoly értéket jelentő tényező, de igen sok eset van, — a gyakorlatból nagyon jól tudjuk, — hogy ez a tisztesség és jóakarat nem terjed messzebbre, mint amit a társaságnak közgazdaság politikai szükséglete, nevezetesen a jóhírneve és hitele megkíván. Súlyos és alpvető hibának tartjuk azt, hogy a közgazdasági életnek ez az egészen világos és nyilt helyzete a jogban megfelelő szabályozást nem nyert, hogy a jog nem ismeri a főrészvényes és a kisrészvényes külön fogalmát. Látjuk, hogy a Kir. Curia ebben az irányban haladva keresi a meg-