Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 1. szám - A részvényesek osztalékjoga

1. sz. KERESKEDELMI JOG 17 rációjának különleges nehézsége nyilván onnan ered, hogy a különjog fogalma merőben legá­lis kategória s így a ..tudományos" definíció sem vállalkozhat egyébre, mint arra. hogy a különjognak valamely fennálló jogrendszerben elfogadott körét meghatározza. A különjog a törvényből nyeri létét s ennek megfelelően a különböző jogrendszerek különböző külön­jogokat statuálhatnak; elképzelhető, hogy egyik jogrendszer különjogként ismer el olyan jogot, amely felett egy másik jogrendszer sze­rint a közgyűlés többsége szabadon rendel­kezik. Miként fentebb már reámutattunk, a K. T. szerint a részvényesnek az osztalékhoz való joga különjognak nem tekinthető: amint, hogy a német HGB. 213. §-a is csupán a K. T. 163. §-ában körülírt jogot biztosítja a részvé­nyes számára. S hogy fenti különjogelméletek mennyire nem kielégítők, arra legjobb példa éppen az osztalékhoz való jog természetének kérdése. Akár a Lehmann vagy Egger elasz­tikus szubjektív elméletét, akár Staub-Pinner formális definícióját vesszük alapul, az osz­talékhoz való jog különjogként jelentkezik. Mert vájjon lehet-e kérdéses, hogy az átlag­részvényest, főleg a részvénytársaság nyere­ségében való részesedés indítja részvény­vásárlásra s hogy a részvényesnek a haszon­ban való részesedése megfelel a rész vény jog alapelveinek?! És mégis: az osztalékhoz való jog sem a magyar, sem a német törvény sze­rint nem tartozik a részvényesi különjogok közé. Az Egger-féle definíció megszorításai persze mit sem változtatnak a kérdés lénye­dén; feltételes különjog nincs, a különjog fogalmával ellenkezik, hogy az csak bizonyos feltételek fennforgása esetén vétessék figve­lembe. Ha Egger azt mondja, hogy az oszta­lékhoz való jog különjog, de csak amennyi­ben a részvénytársasáé céljainak előmozdí­tását („Erhaltung des Kapitals und Erzielung eines Ertrages") nem gátolja, ezzel beismeri, hogy az nem igazi különjog. Mert abban az­tán — Labandétól eltekintve — fent ismer­tetett elméletek közt nincs eltérés, hoq'y különjognak az olyan részvényesi jogot tekin­tik, amelytől a részvényes semmi körülmé­nyek közt sem fosztható meg. De lege lata tehát az osztalékhoz való jog nem különjog és nagyon nyomós indokok támasztják alá azt az álláspontot, amely de lege ferenda sem tartja azt kívánatosnak. Kétségtelen azonban, hogv az osztalékhoz való jog a részvényesnek olv eminenter fon­tos tagsági joga, amely a legmesszebbmenő védelemben részesítendő. A törvény betűje szerint tehát a többség­nek módjában állna a részvényeseknek a nye­reségben való részesedését teljesen meghiúsí­tani s ezzel a kisebbséget „kiéheztetve" ezt esetleg arra kényszeríteni, hogy részvényein aránytalanul olcsó áron legyen kénytelen túl­adni. „A többség azonban — mondja Kuncz Ödön' — az osztalékjog tekintetében önké­nyesen nem járhat el. Minden egyes részvé­nyes a bíróság előtt keresettel megtámad­hatja azt a közgyüléshatározatot, amely­ük az osztalékról a társasági céllal ellentétbe jőve rendelkezik (pl. nyereségre alakult rész­vénytársaságnál kizárja a részvényeseket a nyereségrészesedésből), b) ok nélkül módo­sítja az alapszabálynak az osztalékjogot meg­állapító rendelkezéseit vagy c) általában sikanőz és erkölcstelen alapon áll (pl- a többség tisztán azért korlátozza az osztalék­jogot, hogy a kisebbséget a társaságból ki­tessékelje)." A rémet irodalomban is ez az általánosságban elfogadott álláspont: hogy t. i- az osztalék adása vagv nem-adása felett elvben ugyan az alapszabályok rendelkeznek, ezt a rendelkezési jogot azonban erősen kor­látozza a társaság célja és a ió erkölcsök­elegendő erészben Lehmann* Horrwitz' és Egger1, állásfoglalására reámutatni; Staub­7 A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata. II­kiadás, L rész. Bpest: Grill. 1928. 399. L — Lényeg­ben ugyanígy: Osztalékjog és fiktív osztalék c. müvé­ben (Bpest: Politzer. 1913. — 36.-38. 11.) és Törvény­tervezetének (Bpest: Glóbus, 1926.) indokolásában (289.—290. 11.). ' .,In Ermangelung fester Anhaltspunkte ist... anzunehmen, dass das Dividendenrecht nicht schlecht­hin zu den unabáaderlichen Einzelheiten gehöre. Eine derartige Annahme würde mit einen geregelten Gescháftsbetrieb unvereinbar sein . . . Auf der ande­ren Seite ist aber nicht anzunehmen, dass das Dividen­denrecht schlechthin der Willkür einer Mehrhe't über­lassen Weiben solle ... Wo die Grenze zu ziehen ist, hat das Ernessen des Richters im Einzelfalle zu befinden." [L m. 421-422. 11.) • „Ebenso ist im Zweifel das Dividendenrecht bei Erwerbsakriengesel'schaften wenigstens ein teil­weises statutarisches Sonderrecht. insofern als es im Zweifel wohl beschránkt. aber nichtivoll entzogen wer­den kann." íDos Recht der Generalversommlurgen der Aktiengesellschaften und Kommcnditgesellschaften auf Aktién. Berlin: Vahlen, 1913.-41. 1.). „Durch Erfüllung der Aufgabe der Aktiengesell­scbaft wird der Beitrittsgrund des Aktionárs ver­wirklicht. Wenn wir nun nicht die dem Beitritts­grunde an sich entsprechenden. sondern die den Beitrittsgrund verwirklichenden Rechte zu Sonder­rechte erheben, so ergibt sich. dass diesen Rechten alle Beschránkungen auferlegt werden dürfen, die die Erfüllung der Aufgabe verlangen kann. Soweit es bei der Fundierung der Gesellschaft, den erzieHen Ertrag zur Sicherung des Kapitales und zur Erzielung einer Dividende nötig ist, müssen alle Einschránkungen als zulássig erachtet werden. Uber Einschránkungen hinaus muss sich der Aktionar jede .Modifikation und mhaltliche Gestaltung seiner Rechte. die sich aus der Erfüllung der Aufgabe ergeben, gefallen lassen. Der aus der Erfüllung der Auftfabe fliessende konkrété Inhalt der Rechte ist unentziehbar, womit zugleich gesagt ist. dass an den Rechten alle Einschránkungen und Modifikationen vorgenommen werden können, dio die Erfüllung der Aufgabe fordert." (I. m. 51. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents