Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 11. szám - A biztosítási szerződési jog nemzetközi egységesítése

11. sz. KERESKEDELMI JOG 239 felperesnek kézbesíteni már 1928. március 31.-én és április 1.-én is ismételten megkísérlette, és a kézbesítés csupán azért következett be 1928. április 2.-án, mert a korábbi kézbesítést felperes tudatosan és rosszhiszeműen meghiúsította. Ezt a ténymegállapítást pedig a fellebbezési bíróság a bizonyítás anyagának gondos egybevetésével és a meggyőződését előidéző okok tüzetes felsorolásával a Pp. 270. §-ának megfelelően eszközölte, és mérlegelésének az az eredménye, — hogy a tanúvallomások egyrészét aggályosnak találta, míg másikrészét hiteitérdemiöként elfogadta, — a felülvizsgálat körébe nem is vonható, ezért felperesnek e ténymegállapítás ellen irányuló felülvizsgálati támadása figyelembe nem jöhet, és ez a tényállás ehelyütt is irányadó. Felperes tehát abból, hogy a kellő időben megkísérlett kézbesítést meghiúsította, a maga részére előnyöket nem származtathat, és felperes magatartására tekintettel az elbocsátó levél 1928. március 31.-ével kézbesítettnek tekintendő, amiből folyóan a 6 havi felmondási időt is 1928. április 1.-től kell számítani, vagyis az 1928. szeptember 30.-ával járt le. Nyugdíj. 142. Az a körülmény, hogy a munkaadó nyugdíjszabályzat életbeléptetése útján az alkalmazottnak nyugdíjat biztosít, — ellenkező világos kikötés hiányában még nem fosztja meg a munkaadót attól a jogától, hogy a szolgálati viszonyt törvényes felmondás útján a nyugdíjjogosultsághoz szükséges idő elérése előtt is fel ne bonthassa. E részben a bírói gyakorlat csupán azt a korlátot állította lel, hogy közvetlenül a nyugdíjjogosultsághoz szükséges idő elérése előtt eszközölt, a körülmények szerint méltányosan nem indokolható és kizárólag a nyugdíjigény rosszhiszemű meghiúsítását célzó elbocsátás az alkalmazott nyugdíjigényének sérelmére nem szolgálhat. (P. II. 1273 1929. sz. a. 1930. szept. 24-én.) 143. Az 1926: XVI. t.-c. 12. §-ának rendelkezése és a vonatkozó miniszteri indokolás alapján kifejlődött bírói gyakorlat szerint, a szolgálatadó az anyagi hozzájárulásában részesített nyugdíjegyesület létesítésével nem mentesül az alkalmazottjával szemben, a nyugdíjszabályzat értelmében járó kötelezettségek alól, hanem őt a nyugdíjegyesülettel egyetemleges felelősség terheli. (P. II. 2125 1930. sz. a. 1930. szept. 25-én.) Igazgatósági tag felelőssége. 144. A K. T. 188. §-a értelmében oly ügyletekért, melyeket az igazgatók a társaság nevében kötnek, saját személyükben nem perelhetők. (P. IV. 6689 1929. sz. a. 1930. szept. 23-án.) Felperes, mint az időközben megszűnt Terménykereskedelmí Részvénytársaság egyik volt igazgatósági tagja az alperesek, mint az elől megnevezett részvénytársaság volt igazgatósági tagjai ellen számadási kötelezettség megállapítása iránt indított keresetét kifejezetten arra alapította, hogy 1924 év tavaszán az L r. alperesnek az igazgatóság nevében előterjesztett kérelmére a Terménykereskedelmi Rt. részére és pénztárába — mivel a részvénytársaságnak átmenetileg dollár letétre volt szüksége — 1500 dollárt fizetett le, amely összeget azonban sem az igazgatóság, sem a részvénytársaság vissza nem fizette, — sőt arról számot adni is vonakodik. Felperesnek eme perbeli előadása szerint a dollár letételre vonatkozó ügyletet az alperesek vele, mint a fentnevezett részvénytársaság igazgatóságának a tagjai a részvénytársaság nevében és részére kötötték. Minthogy pedig a K. T. 188. §-a értelmében azon ügyletek által, amelyeket az igazgatóság a társaság nevében köt, jogosítva és kötelezve a társaság lesz: kétségtelen, hogy a szóbanforgó dollárletétre vonatkozóan nem az alperesekkel, hanem csakis az általuk képviselt részvénytársasággal kerülhetett jogviszonyba. Jogviszony hiányában tehát az alpereseket a felperessel szemben számadási kötelezettség sem terhelheti, miért is a fellebbezési bíróságnak a számadási kötelezettség megállapítására irányuló keresetet elutasító döntése anyagjogi szabályt nem sért. Ügynök. 145. Lisztügynök „szokványos" felelőssége, i 4 lisztűgynök az általa kötött ügyletek után ; járó vételárat külön meghatalmazás nélkül is I beszedi és beszedheti. (P. VII. 4757 1929. sz. a. 1930. szept. 30-án.) Az alperes, aki maga hivatkozott arra a per! ben, hogy a kereset alapjául szolgáló kezességi nyilatkozatot a felperes részére, N. I. érdekében, az utóbbiak közt létrejött ügynöki szerződés ismeretében írta alá, a kezességi nyilatkozatban ennek ellenére N. I.-ért nem ennek a szerződésből folyó kötelezettsége alapján, hanem N. I.-nek a „szokványos felelősség keretén belül" származó kötelezettsége tekintetében vállalt kezességet. Ilyen körülmények közt az alperes kötelezettsége tekintetében nem az ügynöki szerződés tartalma, hanem a kérdés döntő, hogy a lisztügynököt milyen szokványos felelősség terheli? A fellebbezési bíróságnak a meghallgatott szakértők véleménye alapján megállapított s meg sem támadott ténymegállapítása szerint a lisztszakmában szokás az, hogy az ügynökök az általuk kötött ügyletek alapján járó vételárat a megbízó külön meghatalmazása nélkül is beszedik; s minthogy a nem vitás tényállás szerint N. L az általa kötött ügyletekből járó vételárakat szedte be s minthogy azok beszolgáltatására „szokványos felelősség" alapján köteles — a fellebbezési bíróság jogszabálysértéssel utasította el a felperesnek az alperes készfizető kezes ellen az ügynök által elsikkasztott összegek megfizetése iránt indított keresetét. Az ügy azonban végeldöntésre nem alkalmas, mert az alperes azzal is védekezett, hogy a felperes N. I.-vel szemben a köteles ellenőrzést elmulasztotta s ennek következtében jutott az abba a helyzetbe, hogy a beszedett vételárat elsikkaszthatta, A fellebbezési bíróság téves jogi álláspontjából folyóan ezt a kérdést