Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 1. szám - A biztosítás egységes fogalma

1. sz. KERESKEDELMI JOG 3 elmélet feladata olyan definíció megkonstruálása, amely nem az izolált biztosítási szerződést, hanem magát a biztosítás intézményét, mint egészet, jellemzi. A magunk részéről csak helyeselni tudjuk azt az útat, amelyen Hémard igyekszik az egységes fogalomhoz eljutni (I. 12—77. pp.J. Mert eredményt csak akkor érhetünk el, ha vizsgálva a biztosítás közgazdasági és technikai lényegét is, e vizsgálódás szintézisekánt foglaljuk össze a biztosítás jellemző tulajdonságait és azután analizáljuk közelebbről a biztosítás egyes alkotó részeit. A közgazdasági írók a biztosítás lényegét annak céljában látják. E cél egy esetleges jövőbeli szükséglet fedezése és ezáltal a kockázatnak kitett egyén biztonságának a megteremtése.' Magát a biztosítást azonban nem annyira ez a cél, mint inkább azok az eszközök kvalifikálják, amelyeknek segítségével ezt a célt eléri. Mert hiszen azonos célt szolgálhat a takarékosság, a preventio, az önbiztosítás stb. is. És itt nyomul előtérbe a biztosítás technikai lényege. Ez pedig abban áll, hogy a biztosító — hacsak nem akar játszani — csakis akkor vállalhatja magára a biztosított vagyoni erejét meg nem haladó ellenszolgáltatás fejében az esetleges jövőbeli szükséglet fedezését, ha tömegügyleteket köt. Mert csak, így valósíthatja meg a biztosítás alapgondolatát, a kármegosztást; és pedig a következőképen. A biztosító közösségbe szervezi az egyforma kockázatnak kitett és így egymásra utalt egyéneket; statisztikai és matematikai alapokon kiszámítja, hogy az egyes egyének mekkora hozzájárulása elégséges a jelentkező szükséglet fedezetére és a biztosítási eset által konkrétizált szükségletet azoknak a befizetéseiből elégíti ki, akiknél a szükséglet nem jelentkezik.4 Tehát nem lehet :i Die Versicherung ist ,.die Vereinigung einer Vielheít von Wirtschaftseinheiten zur gemeinschaftliohen, gegeiisei'tigein Befriedidung ihres oder eínem drítten durch den zufálligen Eintritt einer drohenden Vermögens — oder EinkommenreinbuRe verursachten Güterbedcrfs" (Wörner). „Unter Versicherung versteht man: auf Gegenseitigkeit beruhende wirtschaf tliche Veran.staltungen zwec1<s Dpokung zu'áMigen, sohatzbaren Vermögensbedarfs'' (Mancs: I. 3. 1.). — Ehrenberg (Verisicherungsrechí 1923.) szerint a ..Vereicherungswesen" szintén azokat a társadalmi intézményeket öleli fel, amelyeknek célja egy jövőbeli, bizonytalan vagyoni szükségletnek a fedezése. 4 ,,La réalité est que l'assureur n'est qu-un intermiédiaiirie, qui groupe de namibreux assurés pour réunir leuns verseiman>ts el s'en servir au paieiment des sindstreis. Ce sont les lassurés qui r» garantissent euxmémes" (Heinard: I. 37. t>.)— „Der Vorsicherungsgedanke zielt ab auf eine Zusammenfassung aller von gleicher Not bedrob'ler Wirtschaftssubjecte (Versicherungsgemeinschaft) und Zufiihrung anteiliger Betráge zu den benötigten ausserordentlichen Deckungsmitteln jedes notbetroffenen Gliedes der Gemeinschaft aus den Mittetln ailler vom Notstand verschont gebliebenen Teilnehmer" (Wörner: Allgemeine Versicherungslehre. 9. 1.). biztosításról beszélni ott, ahol nincs tervszerűség („II n-y a d'assurance que techniquement organische" [Hemard]), ahol nem érvényesül a kölcsönösség gondolata, a statisztikai és matematikai alap és kárfelosztás."' Ebből folyik, hogy biztosítással csak olyan kellőképen megszervezett vállalat foglalkozhatik. amely a biztosításnak imént csoportosított technikai előfeltételeit megvalósítani képes. Ez a meglátás érezhetően ütközik ki az 1923. évi VIII. t.-c.-ből, amely csak részvénytársasági vagy szövetkezeti formában megszervezett vállalatnak engedi meg, hogy a biztosítás valamely ágával a jogszabályokban részletesen körülírt „üzletterv1' alapján foglalkozzék. A kifejezettekből következik, hogy egyoldalú és tökéletlen az a jogi meghatározás, amely a biztosítás általános körülírása alkalmával csakis a biztosítási szerződés fakasztotta joghatásokat tartja szem előtt és figyelmen kívül ha<?via a biztosítás céli*t és eszközeit. De csődöt mond a biztosítási szerződésnél az a régi jogászi módszer is, amely minden új szerződéses jogviszonyt valamely már fennálló jogi kategóriába igyekszik beszorítani és „jogi természetét" ilyeténképpen megállapítani." Nagyon helyesen mutat reá Hagen ennek az erőlködésnek hiábavalóságára, amidőn felhívja a figyelmet arra, hogy a biztosítás intézménye nem statikus, történelmileg adott valami, hanem történelmileg változó jelenség, amelyet éppen ezért a jogásznak is sui generis ügyletként kell kezelni. Jogi szempontból a biztosítási szerződés három elemet rejt magában: a kockázatot (a biztosítási esetet), a biztosítási díjat (kölcsönös biztosításnál a járulékot) és a biztosító szolgáltatását. A jogászok között nézeteltérés főleg ez utóbbi alkotóelem tekintetében keletkezett. Uralkodó elmélet volt sokáig, hogy a biztosító kármegtérítő kötelezettséget vállal magára, és ehhez képest nem is lehet ott biztosításról szó, ahol nem szerepel a kártérítés, ahol nincsen kár. A „kárt" itt a legtágabb értelemben veszik: nemcsak az effektív vagyoncsökkenés, értékvesztés, hanem a vagyongyarapodás elmaradása is kárnak számít.7 5 Chaufton (Les assurances. Paris 1884—86.) ezen a technikai alapon állapítja meg a biztosítás három lényeges kritériumát: 1. „compensation des risques, 2. mutualité et 3. les données statistiques." 8 Egészen reménytelen erőlködés a biztosítás lényegét olyan módon megvilágítani akarni, hogy azt az emtio spei vagy a társaság (kölcsönös biztosítás) kategóriájába sorozzuk. 7 Az angol bírói gyakorlat a kártérítést (indemnity) tartja a biztosítás legfőbb rendező elvének, aimely mindeneik előtt azt zárja ki. ho^v a biztosítás intézményét a biztosított nyerészkedés céljára használja: „the imsurer contracts to indemni/y the assured for what he actually loses by the han-^ning of the events upon which the insurer's liability is to