Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 5. szám - Észrevételek a kereskedelmi és váltói megtartási jog köréből

5. sz. KERESKEDELMI JOG 107 álláspontra helyezkedett, hogy a megtartási jog valóságos dologi jog s így a megtartási jog alapján a hitelező a visszatartott tárgyak értékéből harmadik személy igényeire tekintet nélkül elégítheti ki magát, vagyis ha pld. le is foglalják a visszatartott dolgot harmadik személyek, a foglalással szemben a megtartási jog, mint valóságos dologi jog megtartja a prioritását, addig a Kir. Kúria most ismertetett elvi jelentőségű határozatai elvetik a Semmítőszék ítéletében megnyilatkozó azt az álláspontot, hogy a megtartási jog legis arte már mint dologi jog keletkezik és nyilvánvalóan arra az elvi álláspontra helyezkednek, hogy a megtartási jog nem keletkezik a törvény erejénél fogva dologi jogként, hanem dologi erőt, dologi jelleget, amelynek alapján az minden későbbi más zálogjogot nyert hitelező ellen érvényesíthető legyen vagy lehessen, csak akkor nyer, ha bírói ítélettel van megállapítva, mert világosan megmondja a 2999/1881. számú határozat, hogy a megtartási jog kereseti érvényesítés hiányában nem képezheti foglalás esetén elsőbbségi bejelentés tárgyát sem, önként értetődőleg azért, mert az előtt nem dologi jog, tehát nem bír a dologi jog abszolút erejével mindaddig, amíg bíróilag megállapítva nincsen. A Kir. Kúria ezen állásfoglalásában tehát a megtartási jog dologisága a keresettel való érvényesítéshez s illetve az érvényesítés rendén bekövetkező megítéléshez van kötve. Megfelel ezen elvi állásfoglalásának a következő évben 727/1882. szám alatt hozott elvi jelentőségű döntésében megnyilatkozó álláspont is, amely szerint: „Az értesítési kötelezettség teljesítése nem feltétele a megtartási jog gyakorlásának, annak elmulasztása csak kártérítésre kötelez", úgyszintén az 1329/1890. szám alatt hozott döntésében elfoglalt álláspont is, mely szerint: „A megtartási jog nem az adós értesítése, tehát a hitelező akaratkiielentése által keletkezik, hanem — amint korábbi döntésében mondja — bírói ítélettel állapíttatik meg." Itt mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy amidőn a Kúria ezekben a határozataiban kifejezetten arra az álláspontra helyezkedik, hogy a megtartási jog nem a hitelező értesítése folytán, hanem a kereseti érvényesítés alapján, a megítélés által keletkezik mint dologi jog, akkor ebben az állásfoglalásban már az a gondolat jelentkezik, hogy a megtartási jognak, mint dologi jognak a keletkezésénél a hitelező cselekvésének, elhatározásánál mégis jogalapító szerepe van, mert a keresetindítás, a kereseti érvényesítés mégis csak a hitelező akarata. Elvi állásfoglalást találunk a Kir. Kúria 721/901. számú határozatában is, amely szerint: „A megtartási jog csak akkor és addig gyakorolható, amikor és ameddig a kérdéses dolog a hitelező tényleges birtokában van; mihelyt a hitelező a birtoklástól bármely okból elesik, a megtartási jog már nem gyakorolható." Természetes is, hogy a gyakorlásnak csak addig lehet helye, míg a dolog a hitelező birtokában van. Csak azt nem tudjuk, mit ért a Kúria a gyakorlás alatt. Vájjon a gyakorlás alatt is a kereseti érvényesítésre gondol-e, vagy csak az értesítésre s ha a kereseti érvényesítésre, mivel későbbi állásfoglalása szerint a bírói ítélettel megállapított megtartási jog dologi hatálya visszahat a keresetindítás időpontjára, e döntésből még következtetés útján sem tudhatjuk meg, vájjon az esetben, ha a megtartási jog érvényesítése iránt már a kereset beadatott és a tárgvak a keresetindítás után kerülnek ki a birtoklásból, megítélés esetén a birtokból kikerült dologra nézve előáll-e az abszolút jogokra vonatkozó védelem tehát a dolgok elveszített detentiója dacára is fenn fog-e állani a megtartási jog, tehát illetni fogja-e a megtartót a zálogtárgy elveszített birtokának analógiájára a megtartási jog címén a dolgok visszakövetelési joga. Azt az elvi álláspontot, melyet a megtartási jog keletkezése s illetve dologi jellegének bekövetkeztére vonatkozólag a Kiíria az eddig ismertetett határozataiban elfoglalt, rövidesen feladta és az 1112/906. szám alatt kelt határozatában már a következő elvi álláspontot foglalta el: „A hitelező fel van jogosítva arra, hogy adósának az ő jogszerű és tényleges birtokában lévő tárgyai kiadását megtagadja mindaddig, amíg adósától az ellene fennálló lejárt követelésére nézve kielégítési nem nyert. A V. T. 108. §-ában szabályozott megtartási jog azáltal keletkezik, hogy a hitelező, kinek lejárt váltókövetelése van, egyszersmind az adósa tulajdonát képező, az idézett 108. §. 1. bekezdésében körülírt természetű és jogszerű úton rendelkezése alá került tárgyaknak tényleges birtokában van. Ezen eredeténél fogva pedig a megtartási jog kihat a jelzett keletkezési időpontot követő időben a megtartás tárgyára harmadik személyek által szerzett jogokra is, tekintet nélkül arra, hogy a váltóhitelező a V. T. 108. §. utolsó bekezdése értelmében az adóst már értesítette-e s illetőleg megtartási jogát a V. T. 109. §-a értelmében keresettel már érvényesítette-e? Ezekből folyik, hogy a megtartási joggal bíró fél ezt a jogát az adós egyéb hitelezőjével szemben foglalás után is és pedig esetleg még a V. T. 109. §-ában említett keresetnek benyújtása előtt is érvényesítheti." Ezt az elvi állásfoglalását a Kir. Kúria 8 év múlva a 2632/914. szám alatt hozott E. H. döntésében ismételten csaknem szószerint fenntartotta, úgyhogy a Kir. Kúriának ez az elvi állásfoglalása ma állandó bírói gyakorlatnak tekintendő.