Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 4. szám - Egy év a kir. Kúria részvényjogi gyakorlatból

4. sz. KERESKEDELMI JOG 85 —1 állapítható, hogy az elkésett beavatkozás már amiatt sem helyeselhető, mert rendszerint károsabb felborulást von maga utÁn, mint amennyi jogszerűséget megmenteni képes. Ha a kellékhiánynak bármily elkésett észlelése is helyénvaló válna, akkor azt még a végrehajtási eljárásban is indokoltnak kellene tekinteni, holott ezt talán még az állami beavatkozás határtalanságának a hívei sem helyeselnék. Azok a szempontok, amelyek a hivatalból való beavatkozás szertelensége ellen szólnak, a felek kifogásolási jogának megfelelő korlátozását is indokolttá teszik. Amely kellékhiányosság nem gyakorol az érdekeltekre szemetszúró hatást, azokra az érdekekre, amelyeket a váltó lényeges kellékei védeni hivatottak, rendszerint nem olyan veszedelmes, hogy feltűnően késedelmes kifogás esetében is figyelembe vételre érdemes volna. Ilyen kifogással legfeljebb akkor lehet komolyan szóba állani, ha egyúttal anyagjogi sérelem orvoslását is célozza. A kellékhiány a váltó érvényességét nem zárja ki feltétlenül. Egy év a kir. Kúria részvényjogi gyakorlatából. Ismerteti: Dr, Mautner Dezső budapesti ügyvéd. Az 1929. évben is, több-kevesebb erővel, állt a harc a részvény jogi reform közismert kérdései körül. Részvénytársaságaink életrendjén észlelhetők-e oly egészségtelen tünetek, melyek hatósági intézkedést igényelnek? Részvény jogunknak akár átfogó, akár részleges reformálása alkalmas eszköznek mutatkozik-e az orvoslásra? Lehetséges-e a reform a részvénytársaságok ügymenetének okszerűtlen megkötése nélkül? Alkalmas-e az idő a fennálló jogállapot megbolygatására? Közben a bírói gyakorlat elszántan nyúl bele a részvény jogi kérdések darázsfészkébe. Kiragadja és megoldani törekszik a részvényjognak legaktuálisabb és legkényesebb problémáit és ekként concludens tényével juttatja érvényre azt a felfogást, hogy a részvény jogi reform nem azért felesleges, mert a Kt. vonatkozó szabályainak további kiépítésére szükség nincs, hanem mert e szabályoknak a gazdasági élet mai követelményeihez való hozzáidomítását és kiegészítését a birói gyakorlat is elvégezheti és az ezen a ponton való jogkifejlesztést vállalja is. Ezt mutatják az itt következő szemelvények. Más üzletágra való áttérés kérdésében a bírói gyakorlat változatlanul az, hogy „valamennyi részvényes beleegyezése esetében a részvénytársaság a vállalat tárgyát más, eddig nem űzött üzletágra is kiterjesztheti, mert az egész alaptőkét képviselő részvényesek öszszessége az új üzletággal járó kockázatot szabadon vállalhatja s a Kt. 179. §-ának utolsó bekezdésében foglalt tilalom ily esetre nyilván nem vonatkoztatható". A konkrét esetben megengedtetett, hogy a tényleg működő részvénytársaság az olaj- és vegyipari gyártmányok előállítására és forgalombahozatalára terjedő eddigi üzletkörét útépítési és hasonló vállalatokra is kiterjeszthesse. (Budapesti Kir. ítélőtábla 1929 május 16 án P. VI. 2619/1929. sz.) „Ez a jogi felfogás azonban aem alkalmazható arra az esetre, amidőn — amiként a felfolyamodásból az adott esetre vonatkozóan megállapítható — a részvénytársaság alapszabályszerű vállalata életképtelenné lett s amidőn a részvényesek vagy esetleg a bekapcsolódó új érdekeltség az életképtelenné vált részvénytársasági vállalat tulaj donképen üres keretté lett társasági formáját akarják felhasználni, az eddigi üzletkörrel össze nem férő teljesen más irányú üzleti vállalkozásra." Ez még a részvényesek összességének egyhangú szavazatával sem történhetik. (Budapesti Kir. Ítélőtábla 1929 január 23-án P. VI. 12.403/1928. sz. a.) Az utóbbi esetben a cukorka és csokoládéáruk gyártására alakult részvénytársaság építési anyagokkal való kereskedésre és építési vállalkozásra kívánt áttérni. Nagy horderejű a bírói gyakorlatnak a kir. Kúria 1929 október 22-iki P. IV. 5796/1929. sz. ítéletében megnyilvánult állásfoglalása a részvényes osztalékigénye kérdésében. A határozat a részvényesek két csoportja közt különböztet, melyeknek egyike a számítását a részvénytársaságnál „máskép" érvényesíteni törekvő többség, másika pedig a csupán részvényeinek jövedelme alapján érdekelt kisebbség és a törvény célzatával ellentétben állónak deklarálja, hogy oly esetben is, amikor az osztalékadást semmi a társaság létérdekébe vágó ok nem gátolja, a számítását a részvénytársaságnál máskép érvényesíteni nem tudó többség a csupán részvényeinek jövedelme alapján érdekelt kisebbséget befektetett tőkéje gyümölcsöztetésétől minden jogos ok nélkül megfoszthassa és ennek folyományakép részvényüket belértékük ellenére a forgalomban el is értékteleníthesse; ami nem jelenti azt, hogy a nyereség, melyben a részvényesek osztalékkép rendszerint részesítendők, oly esetben is felosztassák, amikor az a társaság és a részvényesek közös érdeke szempontjából célját tévesztené. Ezen okfejtés alapján a törvénnyel ellenkezőnek mondatott az alapszabályok azon intézkedése, hogy a tartalékalap és az igazgatóság dotálása és a tisztviselők jutalmazása után „fennmaradó tiszta nyereség feleit a közgyűlés az igazgatóság javaslata alapján korlátozás nélkül határoz'1. A kir. Kúria 1929 szeptember 5-én Pk. IV.