Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 4. szám - A mérlegjog törvényhozási problémái

78 KERESKEDELMI JOG 4. sz. tűrheti meg az O. H. E. és a bíróságok korcsszülött reálunióját. Vagy egyezség bíróságon kívül, vagy egyezség bírói asszisztencia mellett, de mindkettő összekeverve kizár minden észszerű kibontakozást. Vagy az egyik, vagy a másik felesleges és mind a kettőnek költségével terhelni a hitelezők követeléseinek fedezésére elégtelenné vált tömeget a jogtalan megsarcolással határos. Ez a reálunió továbbá a bíróságokat oly intézkedésekre kényszeríti, melyek a vagyonkezelés természetét ölthetik és így pár ok szól amellett, hogy az ilyen idegenszerű feladattól megkíméltessenek. A kényszeregyezségi eljárásnak összes ferdeségeit kimerítően felsorolni majdnem teljesíthetetlen feladat volna, de ha csak arra gondolunk, hogy a bíróság megtagadhatja az egyezség jóváhagyását a rendeletben felsorolt okokból és így a csődeljárás provokálásával előidézheti azt, hogy a hitelezők jószágvesztéssel büntettessenek meg az adós cselekményei miatt; máris eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol minden további kritika célját veszti. A kényszeregyezségi eljárás, amint ezt nálunk alkalmazzák, idegen világból és korból származottnak tekintendő. Negyven évvel ezelőtt, amikor alkalmam volt annak lényegét megismertetni és meghonosításra ajánlani, ez szociális, gazdasági és az igazságosság okaiból indokolva volt. Gátat kellene emelni az ellen, hogy a hitelező hatalmával visszaélve, egy elszerencsétlenedett adóst kiűzhessen a gazdasági és társadalmi életből. Ma azonban, ha nem is mindenütt, de nálunk gyökerestől megváltozott a helyzet. Nem a hitelező, hanem az adós vált a helyzet urává. A fizetés megtagadása árnyékot sem vet a megbecsülésre és érintetlenül hagyja az adós társadalmi pozícióját. Ennek két oka van. Először az, hogy a magyar kormány példát adott arra, hogy a legünnepélyesebben vállalt kötelezettségeket egyszerűen félre lehet dobni. Minden skrupulus nélkül, csakis a hatalomra támaszkodva. Sic volo! Hogy ez az irányzat kiindulva onnét, ahol ezelőtt a közerkölcsök legfőbb őrét tudtuk, aláásta a jog pilléreit, ezen csodálkozni tettetés volna. Másodszor állami, társadalmi és gazdasági összeomlásunk tényleg maga alá temetett egész sor becsületes exisztenciát. Ezek soraiba vegyül azoknak nagy sokasága, akik eljátsszák az elszerencsétlenedettek szerepét és el is érik céljukat, mert nehéz az ilyen tűzvészben megkülönböztetni az igazi áldozatokat azoktól, akik a zűrzavarban maguk gyújtották fel biztosított házaikat. Ez a biztosítás a kényszeregyezségben rejlik. Általános a meggyőződés, hogy a kényszeregyezség felfüggesztésével a fizetésképtelenségek nagy mérvű apadását lehetne elérni. Ez a kísérlet nem járna veszéllyel, mert a rendeletgyártás ezen ajándéka előtt is sikerült az insolvenciákat a csődből kimenteni. Persze alaposan kerülték, hogy az eshetőségekkel szembeszálljanak, ha arra okvetlenül szükség nem volt. De beismerjük, hogy ez végleges megoldást nem jelentene. Szükségünk van egy új csődtörvényre, mely a hitelezők teljes autonómiájára van alapítva, mely a bírói beavatkozást arra az esetre szorítja, mikor a felek érdekösszeütközése azt szükségessé teszi, mely a hitelezők szakértelmére bízza a tömeg mikénti értékesítését, sőt esetleg az üzlet folytatását is. Ezek megvalósítása esetén a csőd a hitelezők védelmére alkotott intézmény és nem fenyegető veszély eszköze lett. Ezzel az eljárással kel! kapcsolatba hozni az egyezséget és esetleg kényszer jellegével felruházni. A csőd megnyitása és az így elért tömegmegrögzítés után mindenekelőtt döntsenek a hitelezők egyezség vagy annak mellőzése iránt. De lehetővé kell tenni az olyan egyezséget is, mely mellett megtámadási perek és különböző hosszú lejáratú igények keresztülvitele céljából a csődeljárás folytatva lesz. Minden körülmények közt azonban legyen a csőd azon kapu, melyen át mindenkinek mennie kell, aki fizetéseit megszüntette és hitelezőitől a kisebbség akarata ellenére is tartozásleengedést vagy moratóriumot akar elérni. Ha nem akarjuk, hogy a hitel a letűnt idők emlékei közé sodródjék, a közvéleménybe át kell vinni azt a tudatot, hogy az elvállalt kötelezettségek nem teljesítése a legkomolyabb jogi következményekkel van egybekapcsolva. Épen ez az, amit a kényszeregyezségi rendeletek folytán nélkülözünk. A mérlegjog törvényhozási problémái. Irta és a Gazdaságjogi Intézet 1930 március 14-én tartott ülésén előadta: Dr. Lévy Béla ügyvéd. Felszólalásom tárgya a mérlegjog, nem a a mérlegtechnika. — A mérlegjoggal, mint a társasági jog kérdésével kívánok foglalkozni és így nem térek ki ezúttal a mérleg és adózás viszonyára. Az ekként körülhatárolt mérleg jogi kérdést ezúttal legiszlatív politikai szempontból vizsgálom. Ez okból nem térek ki a ma élő jog alkalmazásának igen aktuális kérdéseire, sem pedig a mérlegjognak elméleti alapjára, valamint összehasonlító jogi megvilágítására. I. A mérleg célja az, hogy a részvénytársaság részvényeseit, a részvénytársasággal összeköttetésben álló vagy vele összeköttetésbe lépő harmadik személyeket, végül pedig