Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 2. szám - Magántisztviselői és kereskedősegédi törvény [2. r.]

KERESKEDELMI JOG HITELJOGI ÉS GAZDASÁGPOLITIKAI FOLYÓIRAT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., Visegrádi-utca 14. sz Telefon: Aut. 271—65. ALAPÍTOTTA: néhai GRECSÁK KÁROLY v. b. t. t, igazságúgyminiszter FŐSZERKESZTŐ: TISZTELETI!. FŐSZERKESZTŐ: Dr. KUNCZ ÖDÖN BUBLA FERENCZ egyetemi nyilv. rendes tanár. ny. kúriai tanácselnök. FELELŐSSZERKESZTŐ: Dr. SZENTÉ LAJOS ügyvéd. Előfizetési ár: Egy évre: 16 P. Félévre: 8 P. Egy füzet ára: 1.60 P. HUSZONHATODIKÉ/FOLYAM 2- SZÁM MEGJELENIK MINDEN HÓ ELEJÉN BUDAPEST, 1929 FEBRUÁR í^ Magántisztviselői és kereskedősegédi törvény. Irta: Dr. Pap Dezső. A magántisztviselőkre és a kereskedősegédekre vonatkozó törvény időszerűsége nem mai keletű. Tulajdonképen régen esedékes lett volna az már, amint tényleg 27 év telt el már azóta, amikor néhai Nagy Ferencnek, mint kereskedelemügyi államtitkárnak a kereskedősegédek szolgálati viszonyára vonatkozó törvénytervezete 1901-ben megjelent és amióta úgyszólván pillanatig sem került le ez a kérdés a napirendről. Nagy Ferencnek törvénytervezete ugyancsak a kereskedősegédekről szólt, arról az alkalmazotti kategóriáról, amelynek szolgálati viszonyát a többi magánalkalmazotti kategóriával szemben már addig is különleges figyelemben részesítette törvényhozásunk. De már régebben, még a szóban levő törvénytervezet megalkotása előtt, kitűnt, hogy a kereskedősegédek szolgálati viszonyának természete alig igényel eltérő szabályozást az ipari tisztviselőkétől, amint már az 1884 : XVII. t.-c-ben beiktatott Ipartörvény is túlnyomóan azonos elvek szerint szabályozza e két kategóriának szolgálati viszonyát. Kitűnt továbbá az is, hogy az Ipartörvényben keresztülvitt ez a szabályozás az idők folyamán egyáltalán nem bizonyult elégségesnek, úgy hogy legalább a legégetőbb kérdések tekintetében már 1920-ban rendelettel ki kellett azt egészíteni (1910—1920. M. E.). Ez a toldozás, ha bizonyos vonatkozásokban enyhített is a bajokon és megakadályozta azt, hogy az alkalmazottaknak tömeges elbocsátása a tényleg átéltnél még végzetesebb katasztrófát zúdítson amúgy is eléggé beteg társadalmunkra, tulajdonképen még szembetűnőbbé tette az egységes, gyökeres szabályozás hiányát, melyet anélkül is eléggé jelez különben az e téren kifejlődött óriási bírói gyakorlat. Ma ez a bírói gyakorlat tartalmazza elsősorban még az ipari tisztviselők és a kereskedősegédek szolgálati viszonyára vonatkozó jogelveket is, még inkább természetesen azokat, melyek azokra a magántisztviselőkre vonatkoznak, akikről törvényhozásunk eddig teljesen megfeledkezett. Valóban ha semmi másért, hát már csak azért is elérkezettnek kell látnunk az időt a szóban levő szolgálati viszony törvényi rendezésére, hogy levonjuk végre az eddigi túláradó bírói gyakorlatból a következtetéseket, hogy egyesítsük ezeket és ezen az i úton is enyhítsünk az eddigi jogbizonytalanságon. És olyannak kell lenni ennek a szabályozásnak, hogy ne szorítkozzék ez kizárólag az ipari tisztviselőkre és a kereskedősegédekre, de kiterjedjen minden oly magántisztviselői kategóriára, amelynek szolgálati viszonya a jogtudománynak mai állásfoglalása, valamint az e részben ingadozó hazai bírói gyakorlatnak és a külföldi törvényhozásoknak majdnem kivétel nélküli tanulsága szerint ugyanazon jogelvek alkalmazását igényli. Ebből az utóbbi szempontból nem terjedhet az ki azokra a magántisztviselői kategóriákra, • melyeknek szolgálati viszonyát annak sajátlagosságaira tekintettel már eddig is külön törvények szabályozzák (gazdatisztek, közforgalmú géperejű vasutak alkalmazottai); alig terjedhet ki továbbá még egynéhány más tisztviselői kategóriára is (színészek, tengerhajózási tisztek), de ezektől eltekintve a megalkotásra immár teljesen megérett általános magántisztviselői törvénybe be kellene vonni mindazt a magántisztviselői kategóriát, amelynek szolgálati viszonyából azonos jogok és kötelezettségek származnak. Csak azt az eljárást követnők ezzel, amelyet már az 1910. és 1912. évi német jogászgyűlések is kívánatosnak jeleztek, amidőn, és pedig az előbbin Klein Ferenc indítványára, kimondták, hogy ,,a kereskedősegédekre érvényben álló szociális védelmi rendelkezéseket kényszerítő jogként ki kell terjeszteni mindazokra a magánalkalmazottakra, akik magasabbrendű