Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - A magyar biztosítási jog kodifikációja

44 KERESKEDELMI JOG 1. sz. tosítási felügyelő hatóságnak a biztosító társaságok általános biztosítási feltételeinek felülbírálása és ellenőrzése tekintetében fennálló jogköre, megfelelő korrektivumok gyanánt szolgálnak és egyelőre átsegítik a gyakorlati életet a fennforgó nehézségeken. A biztosítási szerződési jog átfogó szabályozása ekként ma már sürgősségéből és aktuálitásából lényegesen veszített. Kétségtelen azonban, hogy a jelenlegi állapot mégis csak provizórium számba mehet és hogy a magyar jogfejlődésnek is idővel arra az útra kell lépnie, amelyben bennünket a környező államok megelőztek. A biztosítási jog számos kérdésében, így, hogy csak egynéhányat említsünk, a biztosítási szerződés létrejötte, a kockázatviselés kezdete, a közlési kötelezettség, a veszélyváltozás, a biztosítási szerződés megszüntetési okai (részleges kár, fizetésképtelenség és csődl a többszörös biztosítás kérdéseiben, végül az életbiztosítás körébe tartozó számos kérdésben, a mai jogállapot nem kielégítő. Ezenfelül maga az 1927. évi biztosítási novella is — hevenyészett törvényhozási tárgyalása következtében — úgy anyagi tartalma, mint szövegezése szempontjából, sok pontban nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyek az általa tárgyalt fontos kérdések állandó jellegű szabályozásával szemben joggal támaszthatók. Csak helyeselnünk lehet tehát azt, hogy amidőn az 1927. évi X. t.-c. 13. §-a a kormányt felhatalmazta, hogy a biztosítási ügynök jogállásának kérdéseit ideiglenes hatállyal, rendeleti úton szabályozza, egyszersmind utasította az igazságügyi, a kereskedelemügyi és a pénzügyminisztert arra, hogy a biztosítási io<? egész rendszerének újabb szabályozásáról törvényjavaslatot terjesszenek a törvényhozás elé. A legaktuálisabb és a legsürgősebb kérdések elintézése által mindenesetre megvan most már a lehetősége annak, hogy az illetékes minisztériumok és az érdekelt szakkörök a kellő nyugalommal foglalkozzanak ezen átfogó reform előkészítésével. A kodifikációnak egyébként ez esetben nem lesz túl nehéz a dolga. A külföldön újabban megalkotott biztosítási kódexek, melyek a bel- és külföldi szakkörök legintenzívebb tudományos közreműködésével készültek, nemcsak alaoíául és mintaképéül szolgálhatnak a készülő magyar törvénynek, hanem azok intézkedései a legtöbb vonatkozásban akár változatlanul is átvehetők a magyar kódexbe. Semmiféle ok nincs épen a jognak ezen a területén a mindenáron való eredetieskedésre vagv soeciális nemzeti vonások kidomborítása iránti törekvésre. A biztosítási üzlet mai alakiában nálunk és a minket környező államokban körülbelül egykorú és nagyjában a mult század elejére nyúlik vissza. Ugyanazok a társaságok, ugyanazon üzleti szokások és feltételek alapján honosították meg a biztosítási intézményt úgy nálunk, mint a környező államokban. Hosszú évszázadok általi kifejlesztett különleges tradíciókkal tehát — mint a jog egyéb területein — itt nem kell számolnunk. Ehhez járult az a körülmény, hogy a biztosítási üzlet par excellence internacionális jellegű, e nemzetközi jelleg a viszontbiztosításoknak az egész földkerekségét átfogó hálózata folytán talán a kereskedelmi élet egyetlen területén sem domborodik ki annyira, mint épen a biztosítás terén, ami már egymagában a különböző országok jogrendszereinek egymáshoz való alkalmazkodását teszi kivánatossá. Sőt véleményünk szerint ideális állapot az volna, ha e téren a kontinentális államok, de legalább is az összes középeurópai államok teljesen azonos jogot alkotnának. Különböző „mentalitásokra" a néplélek különbözőségére ezen a téren hivatkozni nem lehet. A magyar gyárosnak vagy kereskedőnek mentalitása a biztosítás kérdése irányában teljesen azonos, mint a schweizi, a német, az osztrák vagy a csehszlovákiai gyárosé vagy kereskedőé. És azt sem tudjuk belátni, hogy akármiféle különbséget lehetne felfedezni abban a mentalitásban, amellyel a magyar, az osztrák, a csehszlovák, a német vagy a svájci paraszt a biztosítás kérdésével szemben viseltetnek. Bizonyos az, hogy ma még messze vagyunk attól, hogy a biztosítás terén egyenlő jog létesüljön akárcsak két ország között is. Azonban a kodifikációnak nézetünk szerint nem azzal az attitűddel kell munkájához hozzáfogni, hogy miként lehetne változtatni az előttünk fekvő kész, meglevő, gyakorlatilag is bevált külföldi példán, hanem azzal, hogy mennyiben lehetne átvenni azt, amit a külföldön hozzáértő kezek alkottak és amit a gyakorlatban is jónak és helyesnek elismertek. Véleményünk szerint a különböző középeurópai biztosítási kódexek közül a mi kolifikációnknak az osztrák 1917. évi törvényt kellene ezzel az elhatározással kézbe venni. Az osztrák törvények egyrészt azért, mert a volt monarchia felbomlása dacára ma is még igen szoros a kapcsolata a magyar biztosítási üzletnek Ausztriával és az osztrák biztosítási törvényt recipiáló utódállamokkal, másrészt azért, mert szakkörök nézete szerint az osztrák törvény úgy rendszere, mint szövegezése tekintetében felülmúlja az egyébként ugyancsak egészen kitűnő német törvényt is. Korántsem akarjuk ezalatt az osztrák törvény szolgai lemásolását érteni. Bizonyos változtatások természetszerűleg elkerülhetetlenek lesznek. Ezek a változtatások elsősorban a biztosítási joggal határos jog-