Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - A magyar biztosítási jog kodifikációja

1. sz. KERESKEDELMI JOG 43 A migyar biztosítási jog kodifikációja. Irta: Dr. Kutasi Elemér ügyvéd a Biztosító Intézetek Országos Szövetségének igazgatója. A magyar biztosítási szerződési jog, mely kereskedelmi törvényünk VII. címének 463—514. §-aiban van szabályozva, már régóta reformra szorul. A kereskedelmi törvény megalkotása óta eltelt több, mint 50 esztendő alatt a biztosítási intézmény oly nagyszabású fejlődésen ment keresztül, hogy valóban nem lehet csodálkoznunk a felett, ha úgy a gyakorlati élet, mint az elméleti jogtudomány számos vonatkozásban elavultnak érzi ma már azokat a jogszabályokat, amelyeket egy fél évszázaddal mögöttünk fekvő kodifikáció a biztosítási intézmény számára megalkotott. Az elmúlt 50 esztendő alatt, különösen a jelen század első évtizedétől kezdődőleg, külföldön a biztosítási magánjog terén igen figyelemreméltó jogalkotási tevékenység folyt le. E kodifikációk sorát Schweiz nyitotta meg az 1908. április 2.-i szövetségi törvénynyel. Nyomon követte a schweizi törvényt még ugyanabban az évben az 1908. május 30.-i német törvény (Reichsgesetz über den Versicherungsvertrag), mely évekre visszamenő előkészület után mintaszerű módon oldja meg a biztosítási magánjog nehéz problémáit. Nem egészen egy évtizeddel ezután, 1917-ben Ausztria alkotja meg új biztosítási magánjogi kódexét, melynek a német 1908. évi törvény szolgál mintául, mely utóbbit azonban az osztrák törvény — levonva a német törvény életbelépte óta eltelt évek joggyakorlatának tanulságait — nem egy vonatkozásban módosítja, úgy tartalmilag, mint rendszer és szövegezés szempontjából. Franciaországban 1904-ben készült törvényjavaslat a biztosítási magánjogról, mely az azóta eltelt negyedszázad alatt (legutóbb 1926-ban) különböző átdolgozásokon ment keresztül, törvényerőre azonban mind a mai napig nem emelkedett. Hazánkban a kereskedelmi törvény általános reformjával kapcsolatban már a háború előtt készült egy kimerítő törvényjavaslat a kereskedelmi törvénybe foglalt biztosításjogi szakaszok reformjáról. Ez a javaslat azonban nem haladta túl az előadói tervezet stádiumát és tudomásunk szerint ezideig még közzé sem tétetett. A háború befejezése után 1919-ben, amidőn a pénzügyminisztérium elkészítette a biztosító magánvállalatok állami felügyeletéről szóló törvénytervezetét, ismét aktuálissá vált a biztosítási szerződésjog reformjának kérdése is, amennyiben épen az ígazságügyminiszterium kodifikációs osztálya részéről a pénzügyminisztérium javaslatával szemben az a figyelemreméltó észrevétel tétetett, hogy a biztosítási közigazgatási jog reformja számos vonatkozásban érintvén a biztosítási magánjog kérdéseit, kívánatos, hogy a két jogi matéria egyidejűleg szabályoztassék. Akkor azonban az állami felügyelet sürgősségére és arra való hivatkozással, hogy a biztosítási szerződési jog kodifikációja még hoszszabb előkészületeket igényel, a biztosítási magánjog reformja elmaradt és csupán a biztosító magánvállalatok állami felügyeletéről szóló közigazgatási természetű jogszabályok alkottattak meg (1919. évi XIX. „néptörvény", utóbb lényegileg recipiálva az 1923. évi VIII. t.-c. és a 196/1923. M. E. sz. kormányrendelet által). Ezután biztosításjogi kodifikációnkban ismét hosszabb szünet állt be. A közvélemény azonban — és pedig úgy a biztosítók, mint a biztosítottak részéről — nem szűnt meg sürgetni a biztosítási szerződési jog reformját. Főleg két kérdés volt az, amelyre nézve mindkét oldalról sürgősnek és elódázhatatlannak jelezték a reformot. Az egyik: a biztosítási díj fizetésére vonatkozó jogszabályok köre, a másik: a biztosítási ügynök jogállásának szabályozása. Felismerve e két kérdéskomplexum szabályozásának szükségességét és sürgősségét, és pedig nemcsak jogi szempontból, hanem fontos közgazdasági tekintetekből is, — a magyar biztosítási intézmény konszolidációja szempontjából, — a kormány az 1927. év elején novelláris jellegű törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé „a biztosítási díj fizetésével kapcsolatos egyes kérdésekről", mely mint 1927. évi X. t.-c. 1927. május 4.-én törvényerőre emelkedett és ugyanezen a napon hatályba is lépett. Az ügynöki kérdés szabályozását — ideiglenes jelleggel — ugyanezen törvény 13. §-ának 2. bekezdése rendeleti útra utalta. A rendelet időközben tudomásunk szerint el is készült és megjelenése már legközelebb várható.1 A fenti két kérdés szabályozásával voltaképen elintézést nyertek a biztosítási szerződési jog reformjának legégetőbb problémái. Kereskedelmi törvényünknek a biztosítási szerződési jog körébe eső egyéb intézkedései is távol vannak ugyan attól, hogy tökéletességre tarthassanak számot és kétségtelenül messze elmaradnak a külföld hasonló tárgyú kitűnő modern jogalkotásaitól. Egyrészről azonban a kir. Curiának a törvény intézkedéseihez kapcsolódó öt évtizedes gyakorlata, mely a törvény számos hézagát és fogyatékosságát korrigálja, másrészről az 1923. évi VIII. t.-c. által megalkotott biz* Időközben megjelent. Lásd Szemlénket. Szerk.