Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1929 / 1. szám - A magánjogi társaság
1. sz. KERESKEDELMI JOG 33 a magyar kodifikációban. Az első német tervezet a római jogi obiigationális alapot akceptálta, de Gierke majdnem agitatorius fellépése a germán jog mellett az előbbi elejtéséhez és az utóbbi győzelméhez vezetett. A német polgári törvénykönyv 718. §-a így szól: „Die beitráge der Gesellschaíten und die durch die Geselscháftsíührung íür die Gesellschaft erworbenen Gegenstánde werden gemeinschaftliches Vermögen der Gesellschaft (Geselschaftsvermögen)." A magyar kodifikáció éppen ellenkezően halad; az első tervezet a germánjogi alapra helyezkedik és ez az irányzat még a bizottsági tárgyalások folyamán is érvényesül (főelőadmány VIII. k. 338—370. L), de későbben el lesz ejtve és az utolsó javaslat is immár végleg megmarad a római jogi obligationális felfogás mellett. Bár ez utóbbi is, mint látni fogjuk, kétes értékű, mégsem lehet hibáztatni a germanisztikus felfogás elejtését. Ennek ugyanis immanens gyöngesége, hogy a társasági vagyon csak addig marad meg annak, amíg a társak fel nem osztják; miután pedig nem létezik törvényes eszköz, mely e vagyon megrögzítésére és nyilvántartására alkalmas volna és miután nincs publicitás, a gyakorlat egy üres szervezet fogalmával áll szemben. A római jogi konstrukció is abban a hibában szenved, hogy a keresk. hitéletnek semmiféle reális biztosítékot sem nyújthat. Ezt annyival is inkább kell fájlalni, mivel a gazdasági élet mindinkább emelkedő tőkeigényei az erők egyesülését nélkülözhetetlenné teszik. Nagy építkezések, közmunkák és a vállalkozások egész sora bizonyos szervezetet tesznek szükségessé, mely az időbeli korlátoltságra és a résztvevők eltérő érdekeire való tekintettel nem alkalmas az ismert kereskedelmi jogi típusok igénybevételére. A magánjogi társaság tehát még abban az esetben is, ha van vagyona, kifelé mindig személyes hitelt fog csak élvezhetni. A társaságot illető vagyonrészesedés pedig közvetlenül végrehajtásnak és a csőd hatályának lesz kitéve. Ezen helyzettel szemben ügyelni kell arra, hogy a törvény semmiféle kétségnek sem adjon tápot. Helytelen ez okból, hogy a javaslat az 1661. és 1662. §§-nak a vagyonra vonatkozó intézkedéseit az általános elvek közé iktatja és nem helyezi el azon szakaszok közé, melyek „a tagok jogviszonyai egymásközt" felirattal vannak ellátva. Ez félreértésekre és félrevezetésekre adhat alkalmat. Az 1691. §. olyképen intézkedik, hogy „gazdasági célú társaság a közkereseti társaság vagy betéti társaság szabályai szerint is alakulhat, ha a tagok eziránt a társasági szerződésben megegyeznek". Ennek az intézkedésnek nincsen értelme. Hogy milyen esetben lehet közkereseti vagy betéti társaságot felállítani, ezt megmondja vagy meg fogja mondani a keresk. törvény. Mivel sincs indokolva azonban a keresk. törvénynek azzal a diktátummal elébe vágni, hogy minden gazdasági célú társaság, például haszonbérlők, betéti társaságot alkothassanak. Még tarthatatlanabbá válik ez intézkedés azon kijelentés által, hogy „alkalmi egyesülésekre az előző bekezdések szabályai nem állanak". Holott éppen az alkalmi egyesülés oly gazdasági célú társaság, mely számtalanszor megkívánja az állandóság jellegét. A kifogásolt szakasz csak azt érné el, hogy a kufárok és házalók, valamint minden kisiparos egyesülése keresk. társaságnak volna minősíthető. Nem hiszem, hogy ez kívánatos volna. A magánjogi társaság másik nagy problémája a képviselet kifelé. A javaslat összes intézkedései subsidiarius hatállyal bírnak arra az esetre, ha a társasági szerződés másként nem intézkedik. Kivétel a javaslat 1667. §-a: „Az ügyvivő tagot kétség esetében meghatalmazottnak kell tekinteni arra, hogy a többi tagot az ügyvitel körében más személyekkel szemben képviselje." Kivétel továbbá az 1666. §.: „Az ügyvivő tagok jogai és kötelezettségei tekintetében, amennyiben a társasági viszonyból más nem következik, a megbízás szabályait kell alkalmazni" és végül az 1663. §.: „A társasági ügyek vitele a tagokat közösen illeti". Összefoglalva a javaslat tehát azon az állásponton van, hogy kifelé a társtagot csak saját cselekvénye köti, az ügyvivő tag jogköre pedig kifelé attól függ, hogy befelé a szerződés nem tartalmaz-e korlátozást. Mert az ügyvivő tag nem társtagi minőségéből folyólag, hanem csak mint meghatalmazott jár el és ilyenkor is csak kétség esetében. Ergo, ha ezt a „kétséget" a szerződés eloszlatja, van ügyvivő tag, aki nem meghatalmazott. Más szóval az ügyvivő tag addig meghatalmazott, amíg ezt az intern szerződés megengedi. Ilyeténképen csak az a szerződő fél érezheti magát biztonságban, aki közvetlenül valamennyi társtaggal vagy aki meghatalmazás által legitimált személlyel szerződik, mely esetben irreleváns, hogy a megbízott ügyvivő tag-e vagy sem. A javaslat híven követi a német polg. tkv. 714. §-át, holott az a gyakorlatban nem vált be. Véleményem szerint, mintsem megengedve legyen egy ügyvivő tag gestiója, melyet később a társasági szerződés segítségével joghatályától meg lehet fosztani, inkább indokolt az az elv, hogy csak valamennyi társtaggal vagy ezek kifejezetten legitimált megbízottjával lehessen szerződni. Ez tiszta helyzetet teremt és lehetetleníti a jóhiszemű fél félrevezetését. Rámutatni akarok itt a javaslatnak egyik