Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - Biztosítási ügynök

34 KERESKEDELMI JOG 1. sz. nyilvánvaló hibájára. Ha ugyanis a magánjogi társaság tagjai magukat közösen kötelezik és a szolgáltatás osztható, a javaslat 1185. §-a szerint a közösen kötelezettek egymásért kétség esetében kártalanító kezesekként felelnek, ez azonban az 1208. §. szerint főadóst tételez fel. Kérdem most már: hol van a főadós, ha a társak közösen kötelezik magukat? Véleményem szerint: ellenkező kikötés hiányában egyetemlegességet kellene megállapítani. Biztosítási ügynökök. Irta: Dr. Gold Simon, kir. kormányfőtanácsos, ügyvéd. A biztosítási ügyletet szabályozó keresk. törvényünk a biztosítási ügynökről intézkedést egyáltalán nem tartalmaz. Ez a tény számtalan súlyos jogvitát eredményezett, mert a biztosító társulatok igyekeztek az ügynökeikért való minden felelősségtől mentesülni, míg a biztosítottak törekvése az volt, hogy a társulatok szavatoljanak ügynökeiknek minden ténykedéséért, felvilágosításáért és ígéretéért. A törvényhozónak nagy bölcseségére van szükség, hogy megtalálja e két ellentétes felfogás közt a helyes megoldást. Sőt mondhatjuk, hogy az teljes mérvben még neki is alig sikerülhet, annyira nehéz olyan szabályozást megtalálni, amely egyaránt kielégíti a szétágazó érdekeket. A mult század utolsó tizedében az ügynöki visszaélések nagyon elharapództak. Tucatszámra megrohanták a járatlan közönséget, igérve neki aranyhegyeket és amidőn az ajánlattevő a kötvény átvételét megtagadta, mert az meg sem közelítette az ügynök ígéreteit, és a kapott felvilágosítások nem fedték a valóságot: a biztosító perelte az első díjat és a pert megnyerte, mert a bírói gyakorlat az volt, hogy a biztosító által az ajánlattevő elé terjesztett kérdőívet az ajánlattevő tartozik a valósághoz híven kitölteni és ha ő a kitöltést az ügynökre bízza, úgy az ügynök a kitöltés körül a biztosított meghatalmazottjának tekintendő, akinek hibáiért és gondatlanságáért a biztosított szavatol. Az ily pereknek tömege és a biztosítottakat sújtó eredménye nagy gazdasági csapássá nőtte ki magát. A kérdéssel a Jogászgyűlés is foglalkozott és ennek határozatai megadták a lökést annak a belátására, hogy az egészségtelen helyzetet a törvény útján szanálni kell. Az Igazságügyi Kormány Beck Hugót, a nagy biztosítási jogászt, bízta meg a biztosí* A cikk a nyomdába az 5460/28. M. E. sz. rendeletnek megjelenése előtt jutott. tási szervezeti törvény tervezetének megszerkesztésével, melyet egy az Igazságügyminisztérium törvényelőkészítő osztályából eredő második tervezet követett. Ezek a tervezetek nagymérvű állami ellenőrzést és az állami biztosítási hivatal felállítását tervezték, szabályozták a díjtartalékok képződését s elhelyezését, a kisebb biztosítási egyesületeket és egyéb csekélyebb fontosságú részleteket, végül a második tervezet szabályozta a biztosítási ügynökök kérdését is. A tervezetet 1901-ben a Magyar Jogászegyletben én ismertettem és bíráltam és az egy egész hónapot igénybe vett vitában felszólaltak Beck Hugó, Márkus Dezső, Neumann Ármin, Róth Pál, Balog Arnold, Rózsa Vilmos és Huszár Kálmán. Indítványom a tervezeten túlmenően az volt, hogy az az ügylet, amely ügynöki tévesztésen alapszik, érvénytelen legyen és így annak alapján sem a biztosító kötvény adására, sem a biztosított annak átvételére és a díj fizetésére nem kötelezhető. A vitában résztvevők indítványomat túlmessze menőnek nyilvánították. A tervezetekből törvény nem lett. De a kérdéssel való sok foglalkozás és a jogviták megérlelték azt az eredményt, hogy megváltozott a joggyakorlat és 1901-től kezdve a Kúria már arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ajánlatban foglalt kérdéseknek a biztosítottal való közlése és azok értelmezése tekintetében az ügynök mint a társaság megbízottja jár el, és így az általa ezekre vonatkozóan elkövetett megtévesztés esetében a biztosító nem hivatkozhatik arra, hogy a biztosított hamis bevallást tett (1237/1901), — és a biztosított az ügylet létrejöttét megtámadhatja (505/1902). A joggyakorlatnak ez a megváltozása és helyes irányba való terelődése nyomán megszűntek a gazdasági veszélyek és megszűnt a kérdés törvényi szabályozásának nagy sürgőssége. Nem is történt 1923-ig semmi sem ezen a téren. Az 1923. évi VIII. t.-c. a biztosító magánvállalatoknak állami felügyeletét megszervezte, felállította az állami felügyelő hatóságot és a törvény kapcsán kibocsátott Rendelet 8. §-a elrendeli, hogy a vállalatok kötelesek ügynökeiket oly meghatalmazással ellátni, amely hatáskörüket közelebbről megjelöli és ezek a közegek kötelesek magukat a felekkel való érintkezésben a meghatalmazás felmutatásával igazolni. A biztosítási díjak fizetését szabályozó 1927. évi X. t.-c. 13. §-a utasította a kormányt, hogy rendelettel szabályozza a biztosítási ügynök jogállását különösen abban a tekintetben, mennyiben érinti az ügynök közreműködése a feleknek a biztosítási szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit, —