Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 1. szám - Nemzetközi kereskedelmi jog [1. r.]

22 KERESKEDELMI JOG 1. sz. a hagyatéki hitelező követelésének vagy egyéb jogának teljesítése végett történik. 5. Az MMT felsorolt szabályaiból látjuk, hogy a T. rendelkezés alatt nagyjából ugyanazt érti, amit Thur András a német polgári törvénykönyv (Allgemeiner Theil des Deutschen Bürgerlichen Rechts II. 238. sk.), valamint a svájci kötelmi jog általános részéről írt (Allgemeiner Theil des schweizerischen Obligationenrechts I. 171. sk., 190 sk.) kitűnő munkáiban. Thur szerint ugyanis a rendelkezés az a jogügylet, amely valamely vagyoni jogosultságot vagy jogviszonyt elidegenítés, megterhelés, változtatás, vagy lemondás útján közvetlenül érint. Thur ezt még élesebben akként írja körül, hogy a rendelkezés a vagyon aktiváínak csökkentése, az elkötelezés pedig a vagyon passzíváinak nagyobbítása. A rendelkezés tehát lényegileg az MMT-ben csakúgy, mint a BGB-ben és a svájci kötelmi /og törvényben is közvetlenül jogapasztással járó vagyonjogi ügylet. (Bef. köv.) ^ Nemzetközi kereskedelmi jog. Irta: Dr. Baumgarten Nándor, ny. kir. közigazgatási bíró, egyet. ny. rk. tanár. Mig a nemzetközi jog az államok közötti jogviszonyokat szabályozza, addig a nemzetközi magánjog elnevezés alatt mindazokat a szabályokat foglaljuk össze, melyek az egyes államokhoz tartozó egyénekre, illetőleg a külföldiekre alkalmazandó jogot állapítják meg. Míg a nemzetközi jognak alanyai az egyes államok, addig a nemzetközi magánjognak alanyai magánszemélyek, ideértve persze a jogi személyeket is, sőt még az államot is, mint magánjogi személyt (fiscus). A nemzetközi kereskedelmi jog a nemzetközi magánjognak a kereskedelmi és forgalmi életre vonatkozó része. Ily értelemben a kifejezés nem is kellően szabatos, de Meili alaovető, klasszikus müve (Das internationale Civil- und Handelsrecht, Zürich, 1902.) a jogirodalomban elismerésre juttatta. Midőn tehát a következőkben nemzetközi kereskedelmi jogról és annak újabb fejlődéséről szólok, mindazokat a jogszabályokat foglalom össze, melyek a nemzetközi kereskedelem és forgalom mind nagyobb terjedése folytán kifejlődtek. Persze e forgalom minél egységesebb és minden kétséget kizáró, a hitel és forgalmi élet könnyű kifejlődését biztosító szabályozást kíván meg. A leggyakoribb módja e szabályozásnak, hogy minden egyes állam kereskedelmi törvényhozása önmaga határozza meg alkalmazásának terjedelmét és intézkedik az idegenek jogállásáról, illetőleg saját állampolgárai és a külföldiek között felmerülő jogviszonyokról. Ily értelemben úgy kereskedelmi törvényünk, mint váltótörvényünk számos jogszabályt tartalmaz, (pl. külföldi kereskedelmi társaságok, idegenek váltóképessége), melyek e kérdést saját hatáskörükben szabályozzák. Ez a módja a szabályozásnak azonban korántsem kielégítő, mert hiszen ha minden kereskedelmi törvény tartalmaz ilyen szabályokat, esetleg ezen szabályok egymástól ismét eltérhetnek, úgy hogy a nemzeti törvényhozások minden igyekezete dacára ez úton a konfliktusok ki nem küszöbölhetők. Mert akármilyen méltányosan szabályozza is ezeket az illető kódex, külföldi országok külföldi bírósága ismét joggal fogja felvetni a kérdést, vájjon mely államnak a konfliktusok elintézését tartalmazó jogszabályát kell alkalmazni. Már pedig a nemzetközi kereskedelemnek és forgalomnak elsősorban az az érdeke, hogy a jogbizonytalanság ezen a területen megszűnjék és a felek az üzletek kötésénél tisztában legyenek az alkalmazandó jog tekintetében. Míg az egység csakis különböző országok hasonló törvényes rendelkezései folytán áll elő, ez többé-kevésbbé ingatag, mert e törvénynek bármikor megváltoztathatók és másrészt mindegyik törvény alapján más-más joggyakorlat alakulhat ki. Mindenesetre fontos előstádiuma az egységesítésnek az a törekvés, hogy különböző országok hasonló jogszabályai jogösszehasonlítás útján alapos tanulmány tárgyává tétessenek. Ezt a célt szolgálja a Kaiser Wilhelm Gesellschaft zur Förderung der Wissenschaften által 1926-ban alapított Institut für auslándisches und internationales Privatrecht, mely egyaránt teszi tanulmány tárgyává a külföldi jogot, valamint azokat a belföldi és külföldi jogszabályokat, melyek a jogösszeütközésekre vonatkoznak. Ez előkészületek célja és eredménye nemzetközi szerződéseknek megkötése, melyek a jogbizonytalanságot két módon szüntethetik meg. Az egyik, ha az államok nemzetközi szerződésekkel egységes jogot alkalmaznak, a másik pedig, ha nemzetközi szerződésekben egységesen határozzák meg a minden esetben alkalmazandó jogot. Az első megoldás feleslegessé teszi a nemzetközi kereskedelmi jogot, mert egységes jogot, sőt mint azt Meili nevezi, világjogot (európai jogot) teremthet, mely a jogösszeütközéseket megszüntetheti, tehát szabályozásukat tárgytalanná teszik. Ez a megoldás persze az esetek aránylag kis részében érhető csak el, mert az államok csak ritkán hajlandók szuverénitásukat annyira korlátozni, hogy bizonyos jogterületen a saját jogalkotásukról lemondjanak. A másik megoldás viszont azon alapszik, hogy különböző jogszabályaiknak fenntartása mellett az államok nemzetközi jogi szerződések megkötése által szabályoz-