Kereskedelmi jog, 1929 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1929 / 3. szám - A safe letét kérdését ... - Francia törvény a részvénytársaság alapítórészjegyeiről és élvezeti jegyeiről

102 KERESKEDELMI JOG 3. sz. véve a kereskedelmi jog más relátiói reformjának előestéjéhez eljutottunk. Dr. Groák László. A saíe letét kérdését igen aktuálissá tette az egész világon a berlini Diskonto-Gesellschaft trésorjában végrehajtott szenzációs betörés. Az első és legfőbb kérdés, amelyet a laikus letevők (,.bérlők") és az érdekelt bankok egyértelműleg vetettek fel, hogy lehet-e a trésor-tulajdonos bankot kártérítésre kötelezni az általa nem ismert tartalmú szekrényfiókok kifosztásáért? Más szóval, megadja-e a safe-letétszerződés a bérlő ügyfélnek a teljes biztonságot a tekintetben, hogy a szekrényben őriztetett értéktárgyai minden körülmények között rendelkezésére fognak állani? E kérdésekre a felelet egyáltalában nem könnyű. Mert amennvire egyszerű a safe-letét technikája (a fél kibérel a bank vasszekrényében egy fiókot, amelynek kulcsa nála marad és amelybe bármikor bármit beletehet és amelyből bármikor bármit kivehet; esetleg a szekrényt csak a banknál őrzött kulccsal együtt lehet nyitni és zárni), épp annyira bonyolult és vitás jogi természete. Már pedig a bank felelősségének mértékét mindenekelőtt az a körülmény fixirozza, hogy milyen fajú szerződés és jogviszony fennforgását állapítja meg a biróság a safe-letét esetében. A különböző államok irodalmában és bírói gyakorlatában uralkodónak vehető nézet szerint: a safe-letét nem „letétszerződés" (depositum), hanem bérlet és pedig minősített bérlet. Ennek az álláspontnak fő argumentuma, hogy a letétszerződés reálszerződés, amely csak akkor jöhet létre, ha a letevő a bank birtokába adja a megőriztetni kívánt értéktárgyat. Safe-letétnél azonban a bank sohasem lesz birtokosa a szekrénybe zárt értéktárgyaknak; ő nem ezeket az értéktárgyakat őrzi, hanem csupán a szekrényeket, amelyeknek fiókjait — bér ellenében — átengedi az ügvfeleknek avégből, hogv azok őrizzék ott a saját dolgaikat Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a fél akkor is köteles a banknál a bért megfizetni, ha a szekrény üres, ha tehát abban ő semmit sem őriz. A bank nem azt a kötelezettséget vállalja magára, hogy a letett értéktárgyakat — amelyeket ő nem is ismer — adja ki a letevőnek, hanem csupán azt, hogy az ügyfél a bank birtokában levő vasszekrény meghatározott fiókját érték-őrzés céljára használhatja. A bank tehát nem a fiókban levő értéktárgyakat „őrzi", hanem csupán az általa bérbeadott vasszekrényeket. Ez az utóbbi körülmény teszi itt a bérletet minősített bérletté. Mert a bérbeadó bank a birtokában levő szekrényt igenis a rendes kereskedő gondosságával köteles őrizni és őriztetni, s ha a szekrényt gondatlansága miatt feltörik és ennek folytán a „bérlő" károsodik, köteles az „igazolt" kárt megtéríteni. Csak teljesség kedvéért említjük meg, hogy a „minősített bérlet" fennforgását vitató nézet szerint a „bérlő" hitelezői a banknál nem vezethetnek végrehajtást a szekrényben levő értéktárgyakra. (Ezt az álláspontot foglalják el: Staub Kommentár 12. 13. kiad. IV. k. 424. §. Anhang 5—15.; Lacour-Bouteron: Précis de droit commercial. 3. kiad. II. k. 1415. p.; Huffcut: Elements of business law. 104. L, stb. stb. Nálunk Meszlényi Arthur Hoeniger álláspontjához csatlakozik, amely szerint a safe-letét a vállalkozási szerződésből vett elemekkel átszőtt minősített bérleti szerződés). Igen tekintélves írók (Dürin*er, Riesser, Cosack, Dernburg, Planck, Wettstein. Enneccerus, Keyssner stb. és nálunk Kuncz Ödön) képviselik azt az álláspontot, hogy a safe-betét letétszerződés, sőt az ú. n. „zárt" letétnek legtökéletesebb módja, mert a bank kötelezettsége itt végeredményben mégis csak a megőrzésben csúcsosodik ki és az értéktárgyak a szekrényeken keresztül mégis csak az ő birtokában vannak. Mind a két álláspont azonban találkozik abban, hogy a „bérletnek" vagy „letétnek" e különleges fajával kapcsolatban felvetődő jogi kérdések eldöntésénél igen nagy ielentősége van annak a szerződéses megállapodásnak, amely a bank és a fél között létesül és amely többek között a bank felelősségét is közelebbről szokta körülírni. Ha a bank a betörés okozta károkért való felelősséget a szerződésben ki is zárja, ez még nem jelent mentességet olyan esetben, amidőn az ő vétkességét meg lehet a konkrét esetben állapítani. Mert elvégre a bank biztonságot garantál az ügvfeleknek és ezért ellenértéket követel tőlük. Ebből önmagában is következik, hogy ő a rendes kereskedő gondosságával köteles őrizni a oáncélszekrényeket és azoknak tartalmát is. Fokozódik természetesen a bank felelőssége, ha külön garanciát vállal a szekrények biztonságáért. _ K. ö. z\ Francia törvény a részvénytársaság alapítórészjegyeiről és élvezeti jegyeiről. (Loi sur les parts de fondateur emises par les sociétés. 1929 január 23.). Ez a törvény zárókövet tesz arra a több évtizedes reformmozgalomra, amely Franciaországban a suezi csatorna rt -nál először Lesseps által bevezetett „parts de fondateur" jogviszonyainak törvénves szabályozását sürgeti. Az első i avaslat, amelyből a törvény született, az 1903ban publikált „Projet de loi. . . sur les obligations émises par les sociétés et sur les parts de fondateur". Amíg a kötvényesek iogviszonyainak, különösen pedig a kötvényesek közgyűlésének a szabályozása (hasonlóan a német 1899. évi dec. 4., argentínai 1912. febr. 23., belga 1913. május 23. és 1919. nov 23. törvényekhez és a magyar 60 300/1922. I. M. rendelethez) Franciaországban még mindig várat magára — habár az irodalom annak megvalósítását állandóan sürgeti —, addig a parts de fondateur végre törvénves szabályozásban részesült. Az 1929. január 23. francia tör vénynek vázlatos ismertetése nálunk főleg azért aktuális, mert a Kuncz-féle részvénytörvény-tervezet (13. §., 19. §. 2. bek., 20. §, 2. bek. és 73. §. 3. bekezdése) az élvezetjedyek és alapitórészjegyek szabályozásával is foglalkozik és ez értékpapírok meghonosításától két igen fontos probléma megoldásának tökéletesítését várja. Egyrészről az elsőbbségi részvényekben, élvezetíegyekben. részvénnyé átalakítható kötvényekben (convertible bonds) és részvényre elővételjogot biztosító kötvényekben látja azokat az instrumentumokat, amelyek segítségével a részvénytársaság a tisztán tőkét szolgáltató és spekuláló tőkéseket kielégítheti, anélkül, hogy részükre az ügyintézésbe befolyást biztosítana (13., 14. §§. és 73. §. 3. bek., amely utóbbi feljogosítja az alapszabályt, hogy az értékpapírok tulajdonosait a 60.300/922. I. M. rendelet rendelkezései alatt álló „külön" közgyűlésbe szervezze). Másrész-