Kereskedelmi jog, 1928 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1928 / 1. szám - A belső elszámolási törvény novellája [1. r.]

8 KERESKEDELMI JOG zált koronatartozásnál a valorizációs tehertöbblet elvileg szintén a magyar adós terhe, amelyen az állam csak kivételes kedvezmény képp könnyíthet; egyetlen esetben, az adós által kötött magánegyezség meghatározót! esetéhen van helye meghatározott kvóta szerinti törvényes hozzájárulásnak. 3. A magyar honost idegen valutaköveteléseért és külföldi vagyontárgyai felszámolásából a clearingben befolyt összegekért az állam teljes névértékben állami kötelezvényekkel .kártalanítja; ellenben a magyar hitelező 'koronakövetelését az állam csak koronanévértékben folyósítja és a valorizációs többletet elvileg magának tartja meg. Részletesebben körülírva az ezen alapelvekben foglaltakat: Az idegen valutára szóló tartozást száz százalék erejéig adós viseli; az állam e terhekből mitsem vállal magára, legfeljebb, de csak az adós viszonyai által indokolt esetben, halasztási kedvezményeket nyújt. Egyességek esetében az állani kivételesen kölcsönöket, sőt segítséget is folyósíthat, ha az állami támogatás által az adósnak a tartozási terhek által veszélyeztetett gazdasági léte biztositható. Valorizált korona tartozásnál a valorizációs tehertöbblet elvileg egészében a magyar adós terhe; a valorizációs különbözethez azonban az állam méltányos esetekben, jelesül az adós gazdasági létének veszélyezettsége esetében, 20°/o erejéig, egészen kivételes esetekben ennél magasabb százalék erejéig kedvezményképpen hozzájárulhat. Valorizált koronatartozásra vonatkozó egyesség esetében, ha az egyességben a tartozásnak legalább 25°/o-a elengedtetett, ugy az egyezség szerint járó összeg 25°/o-át a kincstár „ex lege" átveszi. Idegen valutára szóló követelésekért és a külföldi vagyontárgyak likvidációjából befolyt összegekért az állam teljes névértékben állami kötelezvényekkel kártalanítja a magyar állampolgárt. Ellenben a magyar hitelezőt az antantállambeli adós ellen megillető koronakövetelést az állam csak koronanévértékben folyósítja és a valorizációs többletet a maga számára foglalja le. Kivétel csak annyiban van, hogy az ilyen követelést, ha ugyan azon magyar honosnak a hivatallal szemben clearingbeli tartozása is van, teljes valorizált értékben lehet az elszámolás során betudni. Az itt foglalt elvi rendelkezések közül a novella csupán egyetlen lényegbeli változtatást tett. A novella módosította az alaptörvénynek azon merev fiskális rendelkezését, amelynek értelmében a valorizált koronakövetelés csupán névértékben illette a magyar hitelezőt és amely szerint a valorizációs nyereség az államot illette. A novella 9. § 1. bekezdése megengedi, hogy a koronakövetelés valorizációs nyeresége bizonyos feltételek fenforgása és arbitrális elbírálás mellett, a magyar koronahitelező javára számoltassék el. Az állam tehát a novella szerint a valorizációs nyereséget egészben vagy részben a magyar koronaihitelezőnek engedheti át. „A koronakövetelést a magyar hitelező kérelmére egészben vagy részben abban a pénznemben és abban az összegben lehet elszámolni, amelyben azt a m. kir. Felülvizsgáló és Kiegyenlítő Hivatal elszámolta, ha a hitelező gazdasági léte vagy hivatásának, üzletének, iparának vagy gazdálkodásának folytatása egyébként veszélyeztetve volna. A kérelem felől a Döntőbizottság meghallgatása után a pénzügyminiszter határoz ..." Az idézett törvényszövegből kitetszőleg a valorizációs nyereség elszámolása a magyar hitelező javára nem hivatalból történik, hanem a magyar hitelező kérelmére és akkor is arbitralisan, azon előfeltétel fenforgása mellett, hogy a hitelező gazdasági léte, üzletének (iparának, gazdálkodásának) folytatása egyébként veszélyeztetett kell hogy legyen. Ez a rendelkezés a gondolatbeli ellenképe az alaptörvényben foglalt azon rendelkezésnek, amely szerint az állam a magyar adós valorizációs terheihez csak azon előfeltétel fenforgása esetében járul hozzá, ha az adós gazdasági léte egyébként veszélyeztetve volna. Vagyis a valorizációs nyereség elszámolását a magyar hitelező javára ugyanazon előfeltételek fenforgása esetében teszi lehetővé, mint amely előfeltételek fenforgása mellett a T. 7. és 9. §§-ai a magyar adós valorizációs terheihez a kölcsön folyósitását lehetővé tették. A gazdasági veszélyezettség a N. 9. § esetében is ugyanúgy bírálandó el, mint a T. 7. és 9. §§ eseteiben: vagyis nem szükséges abszolút veszélyezettség, hanem elegendő a relatív veszélyezettség, tehát az üzlet (iparüzem, gazdálkodás) meglevő kereteinek veszélyezettsége. Eltérés csak annyiban van, hogy mig a T. 7. és 9. §§ eseteiben a fél kérelme felett a clearing-hivatal mellett működő Döntőbizottság határoz (T. 23. §), addig a N. 9. § esetében a döntés a pénzügyminisztert illeti, aki a fentemiitett Döntőbizottság meghallgatásával határoz. Felvetődik a kérdés, hogy mi történik abban az esetben, ha a valorizált koronakövetelés magyar hitelezője egyben mint valamely külföldi tartozás adósa is szerepel a clearinghivatallal szemben? Már a T. 16. § ilyen esetben azt rendelte, hogy a magyar fél követelése teljes valorizált összegben tudassék be a fél tartozásába a tartozás erejéig. Vagyis ilyen esetben a koronakövetelés valorizációs nyeresége a betudott tartozás erejéig a magvar felet illette. Ez a rendelkezés továbbra is érvényben marad; a N. 9. § 2. bekezdése ezt a rendelkezést szabatosabbá teszi és kiterjeszti olyan esetekre vonatkozóan, amikor a magyar adós magánegyezséget kötött külföldi tartozása rendezésére. Ebben az esel-