Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 4. szám - Kritikai tallózások a dr. Kuncz Ödön-féle részvényjogi tervezetben

4. sz. 63 évi jövedelem meghatározott részére jogot biztosító u. n. alapító részjegyeket adhat ki. A T. szeriül ezen intézmény különösen aktnális szabadalmak esetében, meri szerinte tulajdonképpen emptio rei speratae esete forog fenn és így az látszik méltányosnak, hogy az apportőr nem kap azonnal tőkeértékel. ha: nem csak az esetleges tiszta jövedelemben részesittetik. Ha már most figyelembe vesszük, hogy az apportőr éppen a szabadalmak esetében általában nem bir a társaságban döntő befolyással és igy a szabadalom esetleges kihasználási módja személyétől függetlenül történik, azt hisszük, nem fog akadni, a bár általában naivnak ismert feltalálók között sem senki, aki találmányát a mai veréb helyeit a holnapi túzokért el fogja adni. A T. egyébként is elfelejti, hogy az üzleti életben igen gyakran fordul elő, hogy valamely megszerezni szándékolt vagyontárgy értéke határozottan nem állapitható meg és a nagystílű spekuláció éppen az ilyen üzletekben éli ki magát. Valóban szokásos is, hogy ilyen esetekben az eladó nvereségrészesedést is köt ki magának, de nem igen lordul elő. hogy teljesen kiszolgáltassa magát a vevő társaságnak, mint azt a T. elképzeli és igy bizony a már működő társaság is gyakran kénytelen ellenértéket adni olyasvalamiéri, amiről később esetleg kiderül, hogy az áldozatot nem érte meg. Bátran állitható tehát, hogy az alapitól rész jegynek a T. által sok eredetiséggel, de kevés gyakorlati érzékkel elképzelt intézménye a papirosszabályok tömegét fogja csak gyarapítani. 7 .1 részvény jegyzésnél fennforgó akarat hiányok. (39. §.) A T. szerint a társaság bejegyzése után a részvényes nem hivatkozhatik a társasággal szemben a részvényaláirásnál közbenjötl akarathiányokra. Ezen kifejezett szabály mellett teljesen homályban marad, hogy vájjon a bejegyzés időpontjáig milyen módon volna az esetleges akarathiány érvényesíthető. Eddigi jogukban e lekinteben nem volt vita, meri a bírói gyakorlat a bejegyzés után is megengedte az akarathiány érvényesítését és igy a T, álláspontja melleit okvetlenül szabályozásra szorul ezen kérdés. De ellentétben áll a T. ezen szabálya az 55. §-al, amely szeriid az alapilók tartoznak pótolni a hiányt, ha a társaságnak a non-versé iránti követelését a részvény alá irási nyilatkozat érvénytelensége miatt nem lehet érvényesíteni. Miután egyéb érvénytelenségi ok, mint az akarathiány, alig foroghat fenn, nem nagyon érthető ezen két intézkedés közti összhang. S. Az alapítók felelőssége az alaptökéért. A 41. § szerint az alapilók egyetemleg felelnek a társaságnak azért a kárért, mely onnan származik, hogy olyan aláíró aláírását fogadták el, akiről tudták vagy megtudhatták, hogy fizetőképtelen. Ezen szakaszból az kiivetkeznék, hogy az alapitókat a fedezetlen alaptőkére vonatkozó pótlási kötelezetlség csakis dolus vagy culpa esetén és ekkor egyetemleg terheli, de viszont a 43. ij szerint az ilyen követelések a bejegyzéstől számitolt 5 év alatt elévülnek. Evvel szemben az 55. § szeriül, ha az alaptőkére befizetendő bármely Összeg a részvényjegyzőtől és jogutódjától nem hajtható be, az alapítók a hiányt pótolni kötelesek és pedig, amennyiben részvényt vállaltak, részvényeik arányában, egyébként pedig fejenként egyenlő arányban és ezen pótlásra irányuló igény a rendes elévülés alá esik. A két szakasz intézkedései között anynyira éles ellen lét van, hogy igazán zavarban jönnénk annak kutatásánál, hogy hogyan fordulhat az elő. .9. A részvényesek kártérítési igénye. A gyakorlatban a Kt. 189. Íjával kapcsolatban vitás azon kérdés, hogy az igazgatósági tagok ellen az ügyvitelből eredő károsító cselekmények fenforgása esetén csupán a részvénytársaság mint ilyen érvényesíthet e kártalanítási igényt vagy pedig minden egyes részvényes külön saját jogán, saját egyéni kára erejéig. A minden egyes részvényest megillető kártérítési jogot a francia jogban találjuk meg, de nyilvánvaló, hogy ugy az elméleti, mint a gyakorlati érvek azon a N. ben lefektetett felfogás mellett szólanak, hogy a társaságra az igazgatók ténykedéseiből kifolyólag származó kár megtérítése iránti igény, a társaság mint ilyen által érvényesíthető és e tekintetben az egyes részvényest kereseti jog nem illet meg. A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló 1898 : XXIII. t.-c. 34. § a a két felfogás között mintegy középhelyet foglal el, kimondván, hogy amennyiben a szövetkezet kártérítési igényt érvényesített, ugy az egyes szövetkezeti tagot azon kára tekinle lében, amely a szövetkezet kárában benfoglaltatik, külön kártérítési jog nem illeti meg. A T. a német jog helyes álláspontján van, ugyancsak azon kiegészítéssel, hogy az üyfajta kártérítési perekben már egy bizonyos kisebbség is képviselheti a társaságot. A T. azonban külön kártérítési igényt biztosit az egyes részvényes számára a közgyűlési többség (108. §) és maga a társaság ellen (61. § ut. bek.), igaz ugyan, hogy kizárólag azon esetekben, ha a kisebbséget megkárosító határozat dolosus módon hozatott. Bár a X. ezen kártérítési igényeket egyáltalában nem említi fel, mégis a német irodalomban és bírói gyakorlatban sem tétetett vitássá, hogy ilyenfajta actio doli generális megindítható azon részvényesek ellen, akik fraudulosus módon bármely közgyűlési határozat által a kisebbség megkárosítását idézték elő. Telje sen nóvum azonban, hogy ilyenfajta kártéri-