Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 2. szám - A tisztességtelen versenyről szóló törvény (Tvt) befolyása a védjegyjogra. [1. r.]

KERESKEDELMI JOG 25 vevő már kipróbált és azért újból venni akart; ha azonban valaki ezt a védjegyet jogosulatlanul használja, ugy a vevőt" ezzel a hamis látszattal megtéveszti és azt a tekintélyt, amelyet a védjegytulajdonos saját munkájával és árujának jóságával megszerzett, kihasználja, s egyben a védjegy tulajdonosát azáltal is károsítja, hogy annak vevőkörét elvonja, sőt talán, hogy ha az ő áruja rosszabb, a védjegy tekintélyét is aláássa. A védjegy tulajdonosának védelme ily jogosulatlan használat ellen, amely megtévesztésre alkalmat adhat, anyagilag és alapjában véve tehát védelem a tisztességtelen verseny ellen. A román jogok, épugy az angolamerikai jog, sőt a svájci jog is, soha sem hagyják ügy elmen kívül ezt az összefüggést, mert ezen jogterületeken a védjegy a tulajdonos javára, vagyis annak a részére, aki azt legelőször használta, minden lajstromozás nélkül, már az általános jogszabályoknál lógva, védelemben részesül, s a lajstromozás majd mint a büntetőjogi védelem előfeltétele, majd csupán a védjegyhez való jog bizonyításának megkönnyítésére szolgál. Ismeretes, hogy a francia biró egyszerűen a hires 1382. §-ra hivatkozással, mely szerint :.,Tout fait quelconque de Phomme, qui cause á autrui un dommage. obiige celui par la faute duquel il est arrivé. á le reparer" (magyarul: minden cselekedet, amely másnak kárt okoz, azt. akinek hibájából a kár keletkezett, arra kötelezi, hogy a kárt megtérítse), messzemenő példás védelmet teremtett a tisztességtelen verseny ellen általában, s a védjegy jogtalan használata ellen különösen. Máskép áll ez a német, hasonlóan a/ osztrák és a magyar jogban: itt ugyanis külön védjegytörvények alkotása a védjegyoltalom összefüggését a tisztességtelen verseny elleni oltalommal megbontották, midőn a törvények életbelépte idejében (Ausztriában a legrégibb védjegytörvény az 1858. évi dee. 7-iki, Németországban pedig az 1874. évi november 30-iki) és még sokáig ezután, a joggyakorlat a tisztességtelen verseny elleni védelmet az általános jogszabályok alapján nem ismerte cl. így azután a védjegyjog csupán a védjegytörvény által felállított formális nézőpontok által korlátolt védelmet nyújtott. Ezen tul menőleg azonban a védjegytulajdonosnak a tisztességtelen verseny elleni oltalomra irányuló kívánságai nem vétettek figyelembe, mihelyt ezen védelem formai előfeltétele hiányzott: bármennyire is kétségtelenül állott :i versenytárs eljárásának tisztességtelensége. A forgalom szükségleteinek és a verseny loyaíitásainak szempontjait figyelmen kívül hagyó joggyakorlatnak betetőzését jelenti a német Reichsgerieht 1900 március 2-án hozott Ítélete (Blatl für Patent, Muster und Zeichenwesen 1900, S. 216. f.), mely szerint: Az árujelzés belajstromozása ellen a dolosus eljárás kifogása (az ellen, aki a védjegyet belajstromoztatta) nem érvényesíthető. A védjegy hasz nálatával felperes őt, a védjegytörvény rendelkezései szerint megillető jogával élt és az alperes károsítása nem a felperes jogellenes eljárásának következményéül jelentkezik, hanem az alperes saját magatartásából következik, aki csak több évvel az 1894 máj. 12. védjegytörvény életbelépte után lajstromoztatta be a védjegyét a Patentamt védjegylajstromába. Tehát iura vigilantibus seripta! Jogszabály, mely már annyi bajnak volt az okozója. S emellett nem is kérdezték: hogy vájjon annak a hibája, aki védjegyét használta, anélkül, hogy a védjegyét belajstromoztatta volna, valóban oly nagy-e, hogy ezért védjegyének elvesztésével kell bűnhődnie? s hogy egy másnak a dolosus eljárása tényleg megérdemli-e. hogy megtámadhatatlan védjegy szerzéssel jutalmaztassák? Szinte érthetetlen a R. G. 1898 január 22-iki döntése (Blatt für Patent Muster und Zeichenwesen 1899. S. 19. f. f.) A német védjegytörvény szerint az áru csomagolása lajstromozás nélkül is védve van és az a harmadik, aki abból a szándékból, hogy a vevőközönséget megtévessze, ezt használja, büntető eljárás alá esik. Azt hinné az ember, hogy annál kevésbé lehetne erről szó, hogy a harmadik valami védelmet szerezzen azáltal, hogy ez a harmadik az idegen csomagolást a maga részére belajstromoztatja. Mindazáltal az emiitett ítélet kijelenti a következőt: ,,Az alperes a lajstromozás által a védjegy tulajdonosa lett s annak használata által nem sértheti többé a törvényt. Hogy tudott-e annak a birtokáról, aki mint első használta a csomagolást, vagy nem, s hogy nem éppen ezért tette-e ezt a bejelentést, hogy saját elsőbbségi jogának megszerzése utján a másikat a használatba megkárosítsa, jogilag közömbös." Ezen ítélet kritikájában egy iró ezt a jogalapot mint „a törvény által legalizást lopást* ( «Den durch das Gesetz selbst legalisirten Diehstahl) jellemezte. (Reuling, Zeitschr. f. gewerbl. Reclítschutz 1892. S. 315.) Még merevebben jelentkezik ez az Osztrák Semmitőszék 1916 február 28-iki döntésében (Öesterr. Patentblatt 1917. S. 205.), mely szerint: Itt arról van szó, hogy valaki saját nevét illoyális módon használja, hogy egy idegen védjegyjoggal való megtévesztést idézzen elő. Erre nézve az osztrák és a magyar védjegytörvény 5. §-a azt mondja, hogy: ,,A védjegylajstromozás nem képez akadályt, hogy más is áruinak megjelölésére saját nevét, vagy cégét akár rövidebb alakban is használhassa ' • rendelkezés, amely formalisztikusan, a tör vény betűje szerint értelmezve az illoyális versenynek tág teret nyújt. Mindenesetre helyes, hogy általában a törvények nem arra valók, hogy embereket megvédjenek, akik a Treu