Kereskedelmi jog, 1927 (24. évfolyam, 1-11. szám)

1927 / 6. szám - Életben van-e még az 1923. XXXIX. t.-c.?

6. sz. KERESKEDELMI JOG 99 zének megkötése a szerződési kamat tekintetében,* ha szabad kezet adott nekik a szerződési késedelmi kamat tekintetében, — ha pedig a törvény azt akarta volna mondani, hogy csak az 1923. XXXiX. t.-c.-nek megfelelő szerződési kamatok köthetők ki, ugy ennek semmi akadálya sem lett volna. Ebben az értelemben döntött a Kúria 1925 október hó 28-án P. VII. 2649/1925. szám alatt (H. D. 49. old.), midőn külföldi valuta után szerződés alapján heti kamatokat itélt meg, valamint a Blau i. m. 60. o. a. közölt esetekben. Kétségtelen, hogy midőn a törvényhozás az 1923. XXXIX. t.-c.-et megalkotta, a hitelviszonyok rendkivül súlyosak voltak. A kosztkamatlábak a 2—4 százalékos kamatok között ingadoztak, amiben nemcsak a koronaromlás elleni biztosítási díjtétel, hanem a hitelszerzés nehézsége is kifejezésre jutott. A törvény a megoldásnak helyes, sőt technikailag egyedül lehetséges módját választotta, midőn a minisztériumra bizta a törvény által kodifikált átlagos kamattétel mindenkori fixirozását. Ha visszatekintünk az elmúlt három esztendőre, meg kell állapitanunk, hogy minden bajnak és jogbizonytalanságnak az oka az, hogy a minisztérium a reá ruházott feladatot nem teljesítette. \ kosztkamattételek 1924 májusától kezdve lényegesen csökkentek, a heti kosztkamatok átlaga 1924 májusától az év végéig heti félszázalékra tehető. Itt már kiütközik az élet divergenciája a törvénytől. A törvény megalkotása idején a heti 2 százalékos átlagos kamat az életviszonyoknak megfelelt, néhány hónap múlva a késedelmi kamat törvényes mértéke korona-tartozások után a valóságos kosztkamat négyszeresévé lett. Más technikai hiba is van a törvényben. Míg az úgynevezett kisebb kártérítés mérve, ha durván is, a mindenkori bankkamatlábhoz igazodott, addig az úgynevezett magasabb kártérítés mérve mereven volt megállapítva. De hiába voltak ezek az ellentétek, hiába történt meg 1924 június hő 25 én a korona értékállandóságának biztosítása, a minisztérium nem vett tudomást e változásokról és a heti 2 százalékos kamat életben maradt 1924 december hó 10-éig, midőn ezt havi egy és félszázalékra, míg az úgynevezett mérsékelt összegű kártérítést a bankkamatlábat felével meghaladó magas mértékről a bankkamatlábat kettővel meghaladó százalékra szállította le a kormány. Ez idő óla közgazdaságunk és hitelviszonyaink rohamos fejlődést mutattak fel, de a minisztérium, melynek kezében a törvényhozás a szabályozás jogát fentartotta, e változásokról, ugylátszik, tudomást venni nem kívánt. * Legfeljebb felmondási jog illeti az adóst a 1923:XXXIX-ben megállapítottnál magasabb kamat kikötése esetén. L. Szladits M. D. XX. 5. old. jegyzet. Ennek a következménye az, hogy azok a kamattételek, amelyeket az 1923:XXXIX. t.-c. részben minimális tételeknek, részben átlagos kamattételeknek szándékolt, a gyakorlatban maximális tételekké váltak, sőt a legújabb, bár ki nem alakult gyakorlat szerint egyáltalában hatályukat vesztették. A Kúria 1925 november hó 10-én hozott P. II. 3180/1925. számú Ítélete (H. D. XIX. 63.) 1924 május hó 20-ika és július hó 18-ika közötti időre a heti 2 százalék kamat kikötéséről szükségesnek tartja kijelenteni, hogy heti 2 százalék kikötése az akkori viszonyok szerint túlzottnak nem mutatkozik és uzsorás ügylet ismérveit nem meríti ki. De kiemeli, hogy e heti 2 százalék kamat ,,a késedelmi kamatot pótló legmagasabb kártérítés", melyen felül további összeget kötbér cimén megítélni nem lehet". Ugyanebben az értelemben Kúria 1926 november hó 2. P. VI. 70/1926. (M. D. XX. 3.) Ellenben ugyanezen időszakra vonatkozólag a Kúria 1926 október 8-án hozott P. IV. 898/1926. számú Ítéletében (Polgári Jog, Esettár 10. oldal) azt az elvet mondja ki, hogy valorizálást helyettesítő kárkamat megítélésének nincs helye, ugyanígy P. VI. 918/1926. szám alatt (lásd u. o.), míg az 1926 április 13-án hozott P. IV. 8157/1925. és az 1926 október 20-án hozott P. IV. 4928/1925. számú ítéletekben (idézve Polgári Jog, Esettár 1926: 81. és 1927. 10. old.) a Kúria a kosztkamat kikötését és érvényesítését csak oly mértékben engedi meg, hogy a korona valorizációja és a törvényes kamatok együttes összegét az érvényesített követelés meg ne haladja. Nyilvánvaló, hogy azonos korszaknak ellentétes megítélése nemcsak arra vezethető vissza, hogy az ítélkezést a Kúria nem azonos tanácsai végezték, hanem arra is, hogy a Kúria az elmúlt idők képét a mai viszonyok szemszögéből ítéli meg. Különösen szembeszökő a királyi Kúriának az az érvelése, amely az 1923.XXXIX. t.-c.-ben meghatározott késedelmi kártérítés célját a koronaromlásból származó kár elhárításában fixirozza le. Nyilvánvaló, hogy az 1923:XXXIX. t.-c. értékálló dologban kikötött szolgáltatások után is a korábban érvényben voltnál magasabb kártérítést irt elő, de az 1925. évi XXXVII. törvény, amely az 1923:XXXIX. t.-c. hatályát 1925 december 15-én határozatlan időre meghosszabbította, indokolásában kifejezetten ki is emeli, hogy a jelenlegi közgazdasági helyzetben ,,a hitelszerzés ismeretes nehézségei még ma sem engedik meg a régi kamattételekhez való visszatérést és a pénztartozások késedelmes teljesítése a mostani hitelviszonyok között is oly hátránnyal sújtja a hitelezőt, amelyért a késedelmi kamat kellő kárpótlást nem nyújtana". Ily körülmények között annak megállapítását, hogy az