Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 1. szám - Valorizációs vita a Jogászegyletben

'20 KERESKEDELMI JOG 1. sz. Nem vitás a peres felek között, hogy felperest, aki az alperesnél 35 éven keresztül teljesített szolgálatot, az érvényben levő nyugdijszabályzat alapján nyugdíj illeti. Vitás azonban a nyugdíj mennyisége, amire nézve felperes azt vitatja, hogy öt a tényleges szolgálatban legutóbb élevezett fizetése, munkaköre és szolgálati ieje után legalább havi 800 aranykorona nyugdíj illeti. Ezzel sízemben alperes azzal védekezik, hogy a felperes nyugdijának havi 1.400,000 K-ra történt felemelésével teljesítőképességének szélső határáig elment és hogy a nyugija nak ezen felül való emelése vagyoni romlására vezetne. Mind a két peres fél panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett, amikor a nyugdiemelés mértékének megállapításánál az alperesnél hasonló munkakörben ugyanannyi időn keresztül alkalmazott tisztviselők illetményeit fogadta el irányadóul; alperes ezenkívül sérelmesnek tartja azt is, hogy a fellebbezési bíróság a nyuddij összegének megállapításánál az ilyen aktív tisztviselőnek nemcsak a rendes fizetését, hanem működési pótlékát is számításba vette. Peres feleknek ez a panasza alapos. Ugyanis a magánalkalmazottak nyugdíjigényét és annak feltételeit a munkaadó és az alkalmazott között létrejött szerződés határozza meg, amely a fenforgó esetben az alperes társaságnál érvényben levő nyugijszabályzatban nyer kifejezést. Ebből következik, hogy az alperesnél alkalmazottak nyugdija a nyugdijszabályzat 12. §-a értelmében a szolgálati idő és az élvezett utolsó rendes évi fizetés alapján határozandó meg. A fellebbezési bíróságnak az az álláspontja tehát, hogy a nyugdíjazott alkalmazottnak olyan nyugdíjra lehet igénye, amely abban az esetben járna neki, ha az általa betöltött munkakörrel és szolgálati évekkel az Ítélethozatal idején ment volna nyugalomba és hogy a működési pótlék címén folyósított javadalmazás is a nyugdijszabályzatban említett rendes fizetés fogalma alá tartozik, — nem fogadható el helyesnek, — hanem ezek az adatok csak a nyugdíjemelés mértékének meghatározásánál vehetők figyelembe. A nyugdíj mennyiségének megállapításánál az az irányadó,'hogy a nyugdíj a nyugdíjas fentartásához számbavehetően hozzájáruljon, — másrészről pedig a munkaadó üzleti és vagyoni viszonyainak megfelelő arányban álljon, reá nézve elviselhetetlen ne legyen. Yasut elleni valorizáció. 18. 30%-os valorizáció a vasút késedelmes elintézése miatt. (Kúria P. IV. 2982/1925. sz. a. 1925 okt. 27-én.) Indokok: Felperes egyfelől a kívánsága folytán eszközölt hivatalos utánmérlegelés eredményéhez képest az általa tulfizetett 37.481 K vasúti fuvardíj visszatérítése, másfelől pedig a vasúti fuvarozás közben elveszett ponyvájának hiányából származó 70.000 K kárának megfizetése iránt terjesztett élő kérelmet a nevezett állomásfőnöknél, akinek egyúttal a szállítmányra vonatkozó fuvarlevelet s a jelzett káráról szóló írásbeli számláját is átadta. Az állomásfőnök a felperesnek ezen kérelme folytán irta meg és terjesztette fel az alperesi üzletigazgatósághoz az emiitett kétrendbeli jelentést, amelyekhez a fuvarlevelet, kárszámlát, tényálladéki jegyzőkönyvet, leadó jegyzéket és a kísérőlevelet mellékelte. Minhogy az állomásfőnök ezt a felperesnek jelzett kérelme folytán tette s igy nyilván a felperes érdekében vállalkozott arra, hogy a felperes által szóbelileg előterjesztett felszólamlást és igényt irásba foglaljai, ezért ugyanő olyannak tekintendő, mint aki ezen ténykedésnél a felperesnek megbízottja gyanánt járt el s igy a kérdéses írásbeli jelentéseknek ugyanolyan joghatályt kell tulajdonítani, mintha azokat maga a felperes intézte volna az alperesi üzletigazgatósághoz. Ezek szerint tehát a felperes már az 1922. évi december hó 7-én eleget tett a V. Ü. Sz. 70. §-a és a 99. §. 3. pontja azon rendelkezésének, hogy a felszólamlás ós az igények bíróságon kívüli érvényesítése az illetékes vasútnál irásbelileg eszközlendő. Ebből folyóan nem bir alappal az alperesnek állitása és érvelése, hogy a felperes csak az 1923. évi április hó 28-án kelt 3. a. sürgető levéllel élt nála írásban felszólamlással és hogy ehhez képest a felperesi felszólamlásnak és igénynek az alperes részéről való megvizsgálására és elintézésére szükséges idő nem az 1922. évi december hó 7-ikétől, hanem csak a 3. a. levélnek hozzá 1923. évi május hó 3-án érkezésétől volna számítandó. Az. előadottakból önként következik, hogy a felperes részéről a fentiek szerint 1922. december hó 7-én irásbelileg előterjesztett felszólamlást és igényt az alperes a V. Ü. Sz. 99. §. 4. pontja értelmében lehető sürgősséggel megvizsgálni és határozatát a felperessel Írásban közölni volt köteles. A kir. Kúria megítélése szerint ezen teendő megfelelő teljesítésére három hónapi idő elégséges. Vétel. 19. A vevő rendszerint nem köteles fedezeti vételi eszközölni, csak ha nem teljesítés miatt kárigényt érvényesít, van jelentősége — az érvényesített kárkövetelést illetően a kár elhárítási kötelezettség szempontjából — a fedezeti vétel elmulasztásának. (Kúria P. VII. 2930/1925. sz. a. 1925 nov. 5-én.) Indokok: A fenforgó esetben felperes vevő nem kárigényt érvényesít, hanem teljesítést követel. Ehhez a K. T. 353. §-a értelmében, a fedezeti vételre való minden tekintet nélkül feltétlenül joga van, ezt a jogát tehát egyáltalán nem érinti az, a különben nem vitás tény, hogy az alperesek ugyanakkor, amikor 1922. évi december hó 31-én a teljesítést megtagadták, felperest fedezeti vétel eszközlésére is felszólították, s hogy felperes ennek ellenére fedezeti vételt nem eszközölt. A fedezeti vétel elmulasztásából merített kifogás elutasítása miatt emelt felülvizsgálati panaszok ezért alaptalanok. 20. A K. T. 351., 352. §-aiban nincs meghatározva az, hogy az eladó az árut a késedelmes vevő rovására a késedelem beálltával azonnal tartoznék eladni; az eladó e jogával mindaddig élhet, míg a vevő késedelemben van. • (Kúria P. VII. 3058/1925. sz. -a. 1925 nov. 12-én.) Felelős kiadó: Dr. SZENTÉ LAJOS. Hungária HirJapnyomda R.-T. Budapest, V., Vilmos császár-út R4. — Felelős: Schmidek Géza.