Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 1. szám - Valorizációs vita a Jogászegyletben

1. sz. KERESKEDELMI JOG 19 tása már csak a politikai viszonyok miatt is nyilván nem volt lehetséges s ezért jogszerű volt alperesnek az az eljárása, hogy elállott az ügyletnek még nem telj esitett részétől és az előre felvett vételárnak áruszállítással nem fedezett részét, az irányadó tényállás szerinti 79,660 korona összegben a felperesnek visszafizetni akarta. Viszont a felperesnek magatartása, aki 1921. évi áprilisban is még mindig ragaszkodott a szerződés teljesítéséhez és a felajánlott vételárat viszszautasitotta, a fentiek szerint jogosulatlan volt, amit mutat egyébként az is, hogy a felperes néhány héttel utóbb már maga is elállott az ügylet teljesítésétől. Az alperes azonban a felperes által el nem fogadott 79,660 k orona vételárösszegből csupán 77,720 koronát helyezett az irányadó tényállás szerint 1921. évi június hó 30-án a felperes részére bírói letétbe, mig a többlet 1,940 korona öszszeget továbbra is magánál tartotta. A letétbe nem helyezett 1,940 korona összeget illetően a koronaromlás veszélye a visszafizetési kötelezettség beálltától, 1921. évi április hó 5-töi kezdődően az alperest terhelte annak dacára, hogy a felperes a fenti időpontban a felajánlott egész 79.660 koronát visszautasította, mert az alperes, minit téglagyáros a visszautasított s nála maradt összeget gyári üzemében nyilván használta és hasznosította s így a felperes hátrányára jogosulatlan vagyoni előnyhöz jutna, ha a nála az 1921. évi április hónapban volt értékben megmaradt öszszeget a felperesnek leromlott értékű koronákkal fizetné vissza. Nyugdíj-valorizáció. 14. Nyugdíjintézet csak — adminisztratív szerv. A vállalat közvetlenül felelős. (Kúria P. II. 3981/1925. sz. a. 1925 nov. 10-én.) 15. A bírói gyakorlat szerint a nyugdíj átértékelése ahhoz igazodik, hogy betöltse azt az eredeti rendeltetését, miként a nyugdíjas életfentartásához számottevően hozzájáruljon, másrészt a nyugdíjfizetésre kötelezettre se legyen elviselhetetlen. — E határok között az átértékelésnek a Pp. 271. §-a szerinti bírói megállapításánál a tényleges alkalmazottak jelenlegi illetménye figyelembe veendő adat ugyan, de nem lehet egyedül irányadó, hanem az átértékelt nyugdíj mértékét mindenkor az eset körülményei szerint kell meghatározni. (Kúria P. II. 4446/1925. sz. a. 1925 nov. 10-én.) Indokok: Figyelembe kellett tehát venni a jelen pervitának ama körülményeit, hogy felperes ténylegesen 30 évet meghaladó időt töltött alperes szolgálatában és nyugdíjba beszámítható 36 szolgálati év fölött rendelkezik; hogy életének 70-ik évét betöltötte, vagyona nincs, keresetképtelen és fia eltartására van utalva; hogy áz 1913. évben történt nyugdíjazásakor évi 5152 K és havi 429 K 30 f. aranyértékü nyugdijat kapott, mely abban az időben szerény megélhetését biztosította; figyelembe kellett azonban venni másrészt azt is, hogy a pénz leromlása oly országos csapás, mely mindenkit egyaránt sujt és amelynek a felek között való méltányos megosztása indokolt, annál is inkább, mert ez országos csapás mindenkit igényeinek mérséklésére szorított; továbbá, hogy alperes, bár az ország leghatalmasabb és legjobban fundák régi biztosító intézete, a pénzromlás következményei alól szintén nem volt képes teljesen szabadulni és bár a mai helyzet szerint biztosítási szerződésekből folyó kötelezettségeit még átértékelés nélkül teljesiti, ámde díjtartalékai ^ is nagy értékveszteséget szenvedtek és ekként békebeli vagyonát szintén nem tudta teljesen átmenteni, de emellett nem lehetett szem elől téveszteni, hogy egyfelől üzleti eredményei, másfelől az alperes által bemutatott zárszámadások- és mérlegkimutatásokból megállapítható feltűnően nagy igazgatási költségei fizető és teherbíró képességre mutatnak; továbbá, hogy a valorizált nyugdíj mértékének megállapításánál a m. kir. Kúria meggyőződése szerint nem a békebeli és jelenlegi vagyon aránya, hanem a jelenlegi tényleges vagyoni helyzet és teherbírás az irányadó. 16. Az átértékelés mérve a felek kölcsönös érdekét méltányosan számbavevő módon nem történhetik valamely számítási müvelet strikt eredményének a levonás utján, hanem egyedül azzal a mérlegeléssel, amelyet a bíróság a Pp. 271. §-a alapján az összes körülmények legjobb belátás mellett történő figyelembevételével kötetlenül végez. (Kúria P. II. 5186/1925. sz. a. 1925 nov. 24-én.) Indokok: Alperesnek tehát az az iránt szenvedett elmarasztalásukat nem panaszolhatják. Mert bár való, hogy a II. rendű alperes nyugdíjintézetnek a jogalanyiságához a csatolt alapszabályokból kitűnő szervezete mellett nem fér kétség, ez sem változtat a fellebbezési bíróság amaz anyagi jogfelfogásának a helyességén, hogy eme nyugdíjintézet tartozásaiért I. rendű alperes, amelyhez a II. rendű alperes életműködése az alapszabályokból kitünőieg szervesen hozzá van kapcsolva, annál inkább közvetlen adóstársképen felel, mert ez a nyugdíjintézet az I. rendű alperes alkalmazottjai és a vállalati alkalmazottjai nyugdijainak az ellátásával végső eredmény szerint az I. rendű alperest terhelő feladatot old meg és igy ennek az alperesnek a gazdasági érdekeit szolgálja. Hogy pedig I. rendű alperes a II. rendű alperes tartozásai iránt ehhez az alpereshez kifejezetten is adóstársul szegődött, kitűnik a közbenjövetelével létesített alapszabályok 23. §-ából, amelynek az első bekezdése az I. rendű alperes kötelezettségét a tagoknak és más igényjogosultaknak csak amaz igényei iránt zárja ki, amelyek a kérdéses alapszabályokon alapuló mértéket meghaladják. A valorizálás pedig, a jogi jelentőségét tekintve, csak az alapszabályokban meghatározott követelésnek jelenti az érvényre juttatását. Minthogy végül másrészt a fellebbezési bíróság annak is megadta a helyes okát, hogy felperes keresetének miért adott csak az ennek beadásától kezdődő időtől fogva helyt: a kir. Kúria felülvizsgálati kérelmükkel a peres feleket kölcsönösen elutasította és mindkettőjük kérelmének sikertelensége folytán az ezzel felmerült költséget közöttük a Pp. 543, 508. és 426. §-ához képest kölcsönösen megszüntette. 17. E kérdésben nem az az irányadó, hogy az esetben, ha a nyugdíjas az általa betöltött munkakörrel és szolgálati évekkel az Ítélethozatal idejében ment volna nyugalomba, mennyi lett volna a fizetése; ezek az adatok csupán figyelembe veendő körülmények. (Kúria P. II. 4593/1925! sz. a. 1925. nov. 26-án.)