Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 1. szám - Valorizációs vita a Jogászegyletben

12 KERESKEDELMI JOG 1. sz. Különösen káros lehet, a birói ítélettel negatív értelemben jogerősen elintézett ügyeknek a valorizáció szempontjából való felvehetése, amely szükségkép növelni fogja a perek számát, mig másfelől a per nélkül kiegyenlített követelések tekintetében aggályos az, hogy a javaslat a jogfenlartás fogalmát mint az uj per megindításának előfeltételét nem szabályozza közelebbről. A legmechanikusabb szabályozás is — például az. amely egy bizonyos idő fizetéseit külön joglemondás nélkül megtámadni enged, — még előnyösebb a javaslat szabályozásánál. Nemzetközi szempontból sem szerencsések a javaslat szabályai, különösen ki kellene zárni a valorizáció lehetőségét azokban az esetekben, amelyekben oly külföldi jog alkalmazható; amely a, valorizációt egyáltalában nem, vagy csak enyhébb mértékben engedi. A valorizáció mértéke tekintetében a javaslat felszólaló szerint kazuisztikus szövegével teljesen eltévesztette a törvényhozási szabályozás célját. A gyakorlatnak arra van szüksége, hogy a valorizáció helyes alkalmazására iránvitó jogelvet kapjon. Az irányító jogelv csak a részleges valorizáció lehet, mert kétségtelen, hogy semminő vagyonkompLexum nem tartotta meg a háború előtti értékét és egy gazdasági alany sem tudta teljesen átmenteni * a vagyonát és így a teljes, vagy csak nagyobb arányú valorizáció is époly igazságtalan az adósra, mint amilyen igazságtalan a valorizációt teljesen negáló korábbi álláspont a hitelezőre. Ezért a 10-ik szakasz helyett egy uj elvi alapon álló szövegezést ajánl. A fizetési kséedelem kategóriájának a kiemelése teljesen eltévesztett és pedig nálunk annál is inkább, mert a hazai jog pénztartozásoknál a késedelmi kár megtérítését nem is ismeri. Különösen aggályosak gyakorlati szempontból a perjogi szabályok. Az, hogy a felülvizsgálati bíróság önmaga is megállapíthatja a valorizáció mértékére vonatkozó tényálladékot, felszólaló nézete szerint annál helytelenebb, mert ehhez a legtöbb esetben bizonyítás felvétele szükséges, amire a felülvizsgálati bíróság egész szerkezeténél fogva nem alkalmas. Ez az intézkedés szükségkép elhamarkodott ítéletekre fog vezetni, ami a felek szempontjából káros, közügy szempontjából pedig feltétlenül kerülendő. Érthető, hogy a javaslat a perek számát csökkenteni kívánja. Ehhez azonban elsősorban jó törvény szükséges, nem pedig az igazságszolgáltatás garanciáinak csökkentése. Dr. Nádas László felszólalásában rámutatott arra, hogy a győztes államokban, amelyekben hasonlíthatatlanul jobb gazdasági viszonyok vannak, nincs felértékelés és háború előtti követelések pl. Franciaországban és Olaszországban a valuta mai állásának megfelelőleg csak 20%-al, Csehország pedig 7%-al egyenlittetnek ki. Magyarországon az ingó vagyon legnagyobb része elpusztult, a házak értéke 40—50% körül mozog és a földbirtok sem érte el teljesen az aranyparitást. Teljesen méltánytalannak tartja a korlátlan valorizáció lehetőségét. Nézete szerint tehát a valorizáció felső határát a családi és öröklési jog körébe eső követelések kivételével legfeljebb 25%-ra kellene megállapítani. Hibáztatja, hogy a valorizációs keresetek beadására semmiféle határidő a törvényjavaslatban nincs és igy megtörténhetik, hogy valaki még tiz év múlva is felléphet valorizációs igénnyel. Javasolja,, hogy ilynemű keresetek beadására legfeljebb egyévi határidő adassék. A gazdasági lehetetlenülésre vonatkozó §. mellőzését hozza javaslatba, mert ez a szerződésszegést nagy mérvben elősegítené. Azon szempontok között, amelyek a valorizáció mértékénél figyelembe veendők, megállapitandónak véli nemcsak azt, hogy egyik félnek vagyoni romlását ne okozza, hanem azt is, hogy valamely félnek jogtalan gazdagodását ne mozdítsa elő, mert a javaslat ugy, ahogy van, egyenes felhívás kereseteknek a megindítására, holott a mi gazdasági helyzetünkben teljesen kizártnak tartandó, hogy valamely ingó vagyon tulajdonos vagyonának egy bizonyos kis törtjénél többet konzerválhatott volna. Az életbiztosítások valorizációjánál kiemeli, hogy az állami kezelés teljesen fölösleges és költséges, annál is inkább, mért szakértők állítása szerint az állami kezelésbe jövő tömegből a biztosítottak legfeljebb fél százalékát kaphatják meg az aranyban lefizetett tőkének. Helyesebb a német rendszer, mely egyes biztosító társaságoknál alkot a háboruelőtti és -alatti biztosításokból egy tömeget és annak kezelését egy gondnok felügyelete alá rendeli. A befolyó díjtételek fél százalékának a tömeg részére való éveken keresztül történendő befizetése a biztosító társaságokra elviselhetetlen terhet ró, a tiszta nyeresége 20%-ának ezen tömegbe való beszolgáltatása pedig azt jelenti, hogy a társulati adó és pótlékaival együtt a biztosító társaságok nyereségének 50%-át kénytelen leadni. A kárbiztositó intézeteknek ezen terhekkel való megrovása pedig már önmagában véve is indokolatlan. A nyugdijvalorizáció kérdése tekintetében legfontosabbnak tartja egy minimum megállapítását, de együttáÜ egy maximumot is, amelyet a szolgálatadó vállalat tényleges vagyoni viszonyaival kell összhangba hozni. Nézete szerint az államjáradékok különböző kategóriáinak valorizációja elmaradhatatlan, mert azok elértéktelenedése, az állami infláció tehát egy igazságtalan adóztatás eredménye, amely az ingatlan vagyont érintetlenül hagyta és amíg a kiegyenlítés e tekintetben nincs meg, ez a kérdés nyugvópontra nem juthat. Dr. Tihanyi Lajos főleg az átértékelésnek a jelzálogra való hatásáról szóló 35. §-a bírálatával foglalkozik, kimutatva, hogy e §-ban s a 3. §-nak a készpénzkölcsönből származó pénztartozások valorizációját eltiltó rendelkezésében a magánjogi követelések valorizációs problémájának a sarkpontja foglaltatik, főleg e rendelkezéseknek a zálogleveles, a takarékbetéti s a gyámpénztára kezelésbon lévő pénzösszegekre való kihatásánál fogva is. Dr. Medvigy Gábor széles filozófiai és jogpolitikai alapon felépített fejtegetéseiben a ^észpónzkölcsön valorizációja mellett tört lándzsát, melyei nemcsak jogosnak, de politikailag is szükségesnek tart. Kimutatta, hogy igazságtalanságokra vezetne, ha a valorizációs törvény az árutartozást valorizálná, a készpénzkölcsönt pedig nem. E tekintetben ugyanoly eredményre jut, mint Frigyes Béla múlt számunkban közölt kritikájában. Azt a kormánykijelentést, hogy a készpénzkölcsön valorizációja a gazdasági élet megrázkódtatásával járna, kellő statisztikai alátámasztás hijján komolytalannak tartja. Végül egy javaslatot terjesztett elő, melyben egy átlagos 50%-os valorizációt proponál, mely adott esetben felfelé vagy lefelé módosítható volna.