Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 1. szám - A kereskedelmi törvény ötven éve a birói gyakorlatban

1. sz. KERESKEDELMI JOG 3 fokú elfogultság állithatja az ellenkezőt), hogy a magyar kereskedelmi osztály vezető egyéniségei, a nagyobb kereskedők, társaságok és pénzintézetek, -egyes nem mértékadó egyének, egyes irreális kereskedők és utazó ügynökök visszaéléseit nem tekintve, nagyjában és egészben a kereskedői tisztességet, a kölcsönös jóhiszeműség követelményeit mindig szem előtt tartották s ezzel lényegesen megkönnyítették a birói gyakorlatnak kommorcializáló hatásának ellensúlyozására, a tapasztalt kinövések és visszaélések meggátlására irányzott működését. Ezzel azonban koránt sem akarom mon dani, hogy nincsenek a keresk. törvénynek, főleg a gazdaközönség és a kisemberek érdekeibe ütköző rendelkezései s hogy reform nem szükséges. II. A háború s az ezt követő forradalmak, majd az ezek nyomában beállott súlyos gazdagsági viszonyok nagyban megnehezítették, sőt megzavarták a kereskedelmi jogi judikatura nyugodt fejlődését. Az irreális spekulációk, a/, árdrágításokat előidéző lánckereskedés, a gazdasági lehetetlenülésnek egyre sűrűbben felmerülő esetei, a pénz elértéktelenülése s az ebből, valamint a trianoni úgynevezett béke által lecsatolt területekkel s az úgynevezett utódállamokkal fennállott kereskedelmi összeköttetésből származó bonyolult valorizációs kérdések sokasága és sokfélesége súlyos feladatokat róttak a hitel jogi tanácsokra. A kereskedelmi törvény rendelkezései magukban véve, sőt a subsidiarius jogforrásul szolgáló általános magánjognak a gyakorlatban addig már kialakult szabályai sem szolgáltattak elégséges alapot az ügyek eldöntésére, a biróságoknak a kereskedelmi és az általános magánjogi elvek segélyével és a jogi analógia támogatásával úgyszólván uj jogszabályokat kellett alkotni, ami a kalaidoszkópikus változatokban jelentkező esetek sokféleségével szemben több-kevesebb szerencsével sikerült. Az ebből az időszakból való, a lánckereskedelem, az árdrágítások, a gazdasági lehetetlenülés, a valorizáció kérdéseiben keletkezőit sokféle birói határozatok átolvasása tanulságos képet ad arról, hogy a birói gyakorlat mily nagy erőfeszitóssel küzdött a fölvetődött kénlések megoldásával, mennyi változaton ment keresztül a gyakorlat, mig a lehetőleg helyes megoldást megtalálta és mennyire érte el mégis azt a célt, hogy az igazságosság és méltányosság s a kereskedelmi jóhiszeműség követelményei érvényre jussanak s a kereskedelmi jogi judikaturának a háborút és a gazdasági leromlást megelőző évekből származó nagy tradiciói épségben maradjanak. Ha történtek is az Ítélkezésben egyes kisiklások, ami elkerülhetetlen volt az újszerű ügyek óriási tömege s a megoldandó kérdések sokfélesége mellett, ez mit sem változtat annak a megállapításnak a helyességén, hogy a magyar biró ezek között a nehéz viszonyok között is hivatásának magaslatán maradt s hogy a sokszor ócsárolt kereskedelmi törvény itt sem állotta útját annak, hogy a jóhiszemű, becsületes «kis emberek» kellő védelemben részesüljenek a jogosulatlan nyerészkedésre vágyó árdrágítók, lánckereskedők s a pénz értékének leromlásából előnyt zsákmányolni kívánó spekulálók ellen, mert a birói gyakorlat megállapította azt, hogy abban az esetben, ha a szerződésszerű szolgáltatás a pénzérték leromlása következtében az egyik szerződő felet a másiknak rovására aránytalanul nagy haszonhoz juttatna, teljesítésnek nem, hanem esetleg vétkesség esetében a vétkes féllel szemben kártéritésiiok van helye. A kereskedelmi törvényben kifejezésre jutott nagy elvből, a kölcsönös jóhiszeműség (a Trcu und Glaube) elvéből tehát, a háboruokozta gazdasági leromlás, a bellum omnium contra omnes korában a birói gyakorlat által életre keltett fentebbi jogszabály sarjadzott ki. Az ötven év óta hatályban álló kereskedelmi törvény mellett és annak több tekintetben — nem tagadom — szükséges reformja nélkül is érvényesülhetett tehát a régi római jogásznak a maga egyszerűségében is monumentális , mondása: Honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere. A valorizációnak sokat szellőztetett kérdésével is erősen küzdött a joggyakorlat, mígnem nagy ingadozások után mindinkább kialakulni látszik az a helyes álláspont, hogy a korona romlásának következményeit nem lehet egyoldalúan sem a hitelezőre, sem az adósra hárítani és hogy az adóssal szemben nem csupán vétkes késedelme esetében van helye valorizálásnak, hanem a valorizálásnál, melynek alapjául a pénzérték leromlása szolgál, a biro esotről-esetre gondosan mérlegelni tartozik a konkrét körülményeket, a felek vagyoni helyzeté1 és a jus striktum helyett a jus aequum követelményeit. Mindenesetre súlyos feladat a bírónak. Mennyiben fog ezen lendíteni a valorizációnak tervbevett törvnyhozási szabályozása, az élet fejleményei fogják megmutatni. A háborús viszonyok következtében fejlődött joggyakorlat eme rövid áttekintése után visszatérve a korábbi idők joggyakorlatára, nem hangsúlyozhatom elégszer, hogy ennek a joggyakorlatnak vezető iránytűje mindenkor a Treu und Glaube jelszava volt. A kereskedelmi törvény 265. §-ában foglalt, nálunk a törvényben először kodifikált az a jogszabály, hogy az ügyletek megbirálásánál és értelmezésénél nem annyira a használt kifejezések betűszerinti értelme, mint inkább a szerződő felek akarata szolgál irányadóul, kimondhatatlan módon mélyitőleg és termékenyítőleg hatott bírói joggyakorlatunkra. Felületes és önkényes, a kívülről jövő áramlatoktól könnyen befolyásolható biró kezelése alatt ez a jogszabály