Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 10. szám - A fizetésképtelenségi jog reformja

164 KERESKEDELMI JOG 10. sz. egy hosszabb idő múlva, esetleg bekövetkező határozat adja azt vissza neki? Az a gazdasági és jogi folytonossághiány, amely a fizetésképtelenség bejelentése előtti állapot és a esődbeli kényszeregyezség között tátong, lehetetlenné teszi a vállalatok folytatását, az abban rejlő virtuális értékek (vevőkör, összeköttetések stb.) konzerválását, úgyhogy nemcsak az adósi önrendelkezés hiánya, hanem a esődbeli kényszeregyezség létrejöttéig elpazarolt aktívumok is kétségessé teszik ezen kényszeregyezség sikerét. Számosak volnának azok az okok, amelyeket felsorolnom kellene, hogy teljes legyen az a kép, amely megvilágítja a esődbeli kényszeregyezség gazdasági értékének a csődönkivülivel szemben való inferioritását. Emellett azonban, készséggel osztom azt a nézetet, hogy csődönkivüli kényszeregyezségi eljárás mai szabályozása melegágya a visszaéléseknek és a jogi ferdeségeknek. Érzem annak a gondolatnak a helyességét is, hogy az adós souverain bejelentése ne mentesíthesse őt minden további nélkül a esődhatály veszedelmétől. Éppen ezen az ösvényen elindulva, a visszaélések egyik főforrásának azt tartom, hogy a fizetésképtelenségi jog teljesen szétszakítva, csőd, kényszeregyezség és kényszerfelszámolás egymástól teljesen széttagolva és különbözően van szabályozva jogunkban; az összefüggés a különféle eljárások között vagy semmi, vagy egészen laza, az eljárás ura az adós, aki úgyszólván szabadon választhat a fizetésképtelenségi eljárás módozatai között, jóllehet a különféle eljárások ténybeli alapját képező gazdasági helyzete egy és ugyanaz. Nemcsak a minden jogi szabályozás alapvető postulátumaként jelentkező egyszerűség és áttekinthetőség kívánja tehát a fizetésképtelenség jogának összefüggő és egységes szabályozását, hanem az a körülmény is, hogy ne álljon módjában az adósnak souverain elhatározással egy eljárást kiválasztania és ezzel oly helyzetet teremtenie, amely a hitelezőket rákényszeríti, hogy ezen eljárást kénytelen-kelletlen hagyják jóvá, mert ellenkező esetben tudják, hogy az adós választotta sikertelen csődönkivüli kényszeregyezségi eljárással eltelt idő megsemmisít a bekövetkezhető egyéb eljárások sikeréhez fűződő minden reményt. «A kény szeregyezségi jog» reformjának leglényegesebb feltétele nézetem szerint az, hogy az ne legyen «a kényszeregyezségi jog reformja», hanem a fizetésképtelenségi jog reformja. Erre utalt cimem is. Csak ezen generális reformtól remélem azt, hogy maradandó lesz és egyesíti magában mindazon kellékeket, amelyeket a hitelezők, a jóhiszemű adósok és a közgazdasági szempontok védelme megkíván: a gyorsaságot, az olcsóságot, eredményességet, gyökerességét és szükség esetén a leépítés kívánalmát. Szűkek a cikk keretei ahhoz, hogy ezen megoldással részletesen foglalkozzam. Vázlatosan ugy képzelem az egységes fizetésképtelenségi kódexet, hogy az adós pusztán fizetésképtelenségének bejelentésére van jogo^ sitva és kötelezve; erre következik kb. a német Gescháftsaufsichtnek megfelelő ellenőrzés kombinálva a státus és hitelezői szavazati jogosultság megállapításával; ennek megtörténtével következik a döntés, hogy az adós kényszeregyezség utján fenmaradjon-e, felszámoltassék-e, vagy csődbe kerüljön. A döntésnek megfelelő intézkedés végrehajtása képezné a harmadik teendőt. A mai 6—7 egymást követő inzolvenciális eljárás helyett tehát egyszeri eljárás keretében folynék le az egész ügy. Ezen alapvető szempont világánál nézetem szerint csaknem ügydöntő részletkérdésekkel foglalkozónak kell tekintenem az OHE reformjavaslatát. Ami ennek leglényegesebb tartalmát, a kényszeregyezségi eljárásnak a bíróság előtt való megismétlése kérdését illeti, már a fent előadottaknál fogva is készséggel elismerem, hogy a kétszeri kényszeregyezségi eljárásnak semmi célja sincs. Viszont lehetetlennek tartom, azt, hogy ezen ugy segítsünk, hogy megmaradjon a mai kötelező magánegyezségi eljárás és ha ez nem sikerül, következzék a csőd, vagy kényszerfelszámolás. A mai rendszerben t. i. a kötelező magánegyezségi határozathoz a biró úgyszólván hozzá sem nyúlhat; ha elmarad most már a bírói eljárás, akkor ez annyit jelentene, hogy egy hitelezői többség birói cognitio nélkül döntene az adós élete és halála felett. Ha megáll egyáltalában a mai alkotmányos felfogásunk és a csődönkivüli kényszeregyezség szükségességének elismerése, akkor konstatálnunk kell, hogy az OHE tervezte ezen eljárás negálása volna mindkettőnek.. A birói eljárást nézetem szerint nem eltörölni, hanem az OHE előttivel egybeolvasztani kellene, olyképpen, hogy a gazdasági természetű teendők végzése az OHE-re, a birói cognitiót igénylők (szavazati jogosultság, előnyös kielégítés, külön kielégítés megállapítása stb.) pedig a bíróságra bízatnék. Az általam fent vázolt eljárás mellett a bizonyos tekintetekben kétségkívül jól bevált OHE-re az első fázis előkészítő eljárásának gazdasági természetű tevékenysége, egyébként pedig csak konsultativ hatáskör maradna, mintegy felfrissítőjekép a mai insolvenciális eljárásokban organizált, de rendesen tétlen hitelezői bizottságoknak (ellenőrző bizottság, csődválasztmány, stb.). Itt említem meg, hogy tökéletesen igaza van dr. Szenté Lajosnak, aki a vagyonfelügyelő szerepét a mai joghelyzetben teljesen képtelennek tartja. A vagyon-