Kereskedelmi jog, 1926 (23. évfolyam, 1-11. szám)

1926 / 10. szám - Kényszerfelszámolás, kényszeregyezség, adós mentesítése

162 KERESKEDELMI JOG 10. sz. levő vagyonroncsok megmentését nem biztosítja. Ez a negatív megállapítás volt kiindulópontja azoknak a javaslatoknak, amelyeket az 1410/1920. M. E. sz. rendelet alapján alakult- Országos Hitelvédő Egyesület (OHE) felkérésére a kényszerfelszámolás intézményének törvényhozási szabályozása tárgyában a napokban előterjesztettem. Javaslataim az egyszerűsítések, könnyítések egész sorát tartalmazzák: a kény szerfelszámolásra a munkamegosztásnak mai egész gazdasági rendszerünket domináló elvét alkalmazzák, amikor a kereskedelmi és jogi teendőket erre hivatott szakemberek között megosztják, módot adnak a kereskedelmi szempontok szerint történő vagyonkezelésre és értékesítésre, a minden helyes szervezetben nélkülözhetetlen érdemleges ellenőrzésre (OHE és bíróság utján). E javaslatok a fizetésképtelenségek amaz eseteire vonatkoznak, amelyekben a kereskedelmi csőd megnyitásának anyagi jogi feltételei megvannak, de amelyeknél az arra hivatott szervek a kényszerfelszámolási eljárástól, tehát az egyszerűsített formák mellett üzleti szempontok szerinti lebonyolítástól nagyobb sikert várnak, mint a csődeljárástól. Minden egyéb esetre magmaradna a csődeljárás. Látni való, hogy a javaslatok elvi alapja nem a megtorlás, hanem a célszerűség. Ne az adós magatartása döntse el, hogy kényszerfelszámolás következzék-e be, vagy csőd, hanem a hitelezői szervezetnek hozzáértő, az eredményt szem előtt tartó mérlegelése. Mert semmi értelmét sem látom annak, hogy az adós rosszhiszemű magatartását oly eljárással toroljuk meg, amely végeredményben a hitelezőknek okozza a legnagyobb veszteséget. Anyagi jogi hatásaikban természetesen kényszeregyezség és csőd egyenlők lennének. A különbség az eljárás módjában rejlenék. Ezt az elvet csak ott töröm át javaslataimban, ahol az a nézetem, hogy szükség van oly reformra, mely minden nehézség nélkül a csődjog területére is kiterjeszthető. Az anyagi jogba mélyebben belenyúló újítások közül e helyütt csak két elvi jelentőségű javaslatot óhajtanék kiemelni. Az egyik abban áll, hogy javaslataim szerint a kényszerfelszámolási eljárás során kényszeregyezségnek már nem volna helye. E javaslat megtételénél abból indultam ki, hogy a kereskedelmi csődeljárást és az azzal azonos elbírálás alá eső kényszerfelszámolást rendszerint magánegyezségi vagy kényszeregyezségi kísérlet előzi meg. Ha ennek során a hitelezők ugy döntöttek, hogy az adós üzlete nem tartandó fenn vagy ha e kísérlet elmaradásával maga az adós adott kifejezést annak, hogy üzlete nem érdemes a folytatásra, akkor alig tehető fel, hogy ez a nézet a kényszerfelszámolás során változzék. Ilyen alig képzelhető eset kedvéért felesleges az adós kezébe olyan eszközt adni, amellyel a hitelezőket a közvetlen befolyásuk alatt álló kényszerfelszámolási eljárás során gátolhatja. De felesleges a kényszeregyezség lehetőségével a felszámolási eljárásba bizonytalansági, nyugtalansági elemet belevinni, amit pedig kétségkívül jelentene az, ha az adós a kényszerfelszámolás alatt álló üzlet vezetését kényszeregyezséggel ismét magához ragadhatná.' Felesleges továbbá e kísérlet megismétlésével, melynek során a hitelezőnek képviseletre van szüksége, a hitelezőknek ujabb költséget okozni. Azonkívül meggyőződésem, hogy sokkal komolyabbá tesszük a fizetésképtelenség kezdetén meginduló magánegyezségi és csődönkivüli kényszeregyezségi kísérletet, ha az adós tudja, hogy ez a kísérlet az utolsó lehetőség, hogy hitelezői többséggel olykép rendezze ügyeit, hogy tovább is üzletének vezetésében megmaradjon. Természetesen a kényszerfelszámolási eljárásnak az összes hitelezők beleegyezésével való megszüntetése továbbra sem volna kizárva. Adós országok törvényhozása és jogszolgáltatása közgazdaságilag akkor cselekszik helyesen, ha erőteljes hitelezői védelemről gondoskodik. Az ellenkező kísérlet árát a közönség fizeti meg: az a fogyasztó, akire a hitelező a követelésnek behajtásával kapcsolatos nagyobb kockázatot magasabb árak ki vánása utján áthárítja. E megfontolás kell, hogy vezesse a csődjogi reformot; — ez volt irányadó javaslataim megtételénél is. — Ez a szempont azonban nem mehet odáig, hogy a jóhiszemű, hibáján kivül nehézségekbe került adóst, aki vagyona felszámolásának során is tisztességes magatartást tanúsított, meggátolja abban, hogy uj gazdasági exisztenciát építsen fel magának. Már pedig ilyen indokolatlan megnehezítést jelentene az, ha a felszámolási eljárás során nem fedezett követelésrész elengedését kivétel nélkül az összes hitelezők beleegyezéstől tennők függővé. Mert legtöbbször fog akadni kíméletet nem ismerő, a hozzájárulást megtagadó hitelező. Indokolatlan tulhajtása volna a hitelezővédelem elvének, ha az ilyen hitelezőt a tisztességes adós méltányos érdekeinek rovására támogatná a törvény. A legszélszerübb és legméltányosabb megoldást nézetem szerint egy az angol-amerikai jogrendszerekben ismert «discharge»-hoz hasonló intézménnyel tartom elérhetőnek, melyet javaslataim az adós mentesítésének cime alatt tartalmaznak. Ez a második, lényegesebb anyagi joghatású ujitás javaslataimban. A kényszerfelszámolási eljárás megszüntetését tárgyazó végzés meghozatala előtt az