Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 4. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1924-ben

4. sz. KERESKEDELMI JOG 51 3292/1924. sz. Ítélet, mely szerint az «csak a mar meglevő készpénzvagyon, illetőleg fennálló követelés értékének a korona csökkenésével szemben való megóvását s igy a hitelező gazdasági egyensúlyának biztosítását célozza». A kártérités természetéből folyik, hogy a Kúria nem elégszik meg az egyszerű fizetési késedelemmel, hanem ezen túlmenő vétkességet kivan meg az adós részéről. Olyan esetben, midőn az adóst vétkes késedelem nem terheli, a követelés átértékelése, valorizálása rendszerint helyt nem foghat. (P. VII. 5945/1923. K. J. 5. sz. Ugyanigy P. VII. 3504/1924. K. J. 1924. 12. sz.) Miben látja a Kúria a vétkességet? Hogy az adós alaptalan védekezése s a perhuzás annak tekintetik, az ma már állandó joggyakorlat s nem is kell egyes esetekre hivatkozni. — Nem lehet ily vétkességről beszélni, ha az alsóbiróságok egymással szemben ellentétes Ítéleteket hoztak. (Most pd. P. VII. 3504/1924. sz.) Adós vétkességét azonban sokszor paralyzálja felperes magatartása. Pld.: aki a szerződéstől való visszalépéskor a kapott előleg visszafizetését felajánlotta, de az el nem fogadtatott, attól az előleg valorizált visszafizetése nem követelhető (P. VII. 6992/1923. K. J. 1924. 4. sz.);— Négy évvel később érvényesített épitész tiszteletdíj valorizációjára irányuló kérelem elutasitatott (P. II. 6032/1924. K. J. 1924. 12. sz.) — Lásd ezzel éles ellentétben a mai számunkban közölt P. II. 5213/ 1924. sz. ítéletet! (Az előleg valorizálásának kérdésére még visszatérek.) A legnagyobb eltéréseket a gyakorlatban a valorizáció kezdőpontja tekintetében találjuk. A hiteljogi tanácsok között e kérdésben egyik irányt képviseli a Il-ik, a másikat a IV. és VII. tanácsok. A P. II. 2817/1924. sz. Ítélet (K. J. 1925. 3. sz.) a valorizációt az ezirányu kérelem előterjesztése időpontjától kezdve Ítélte meg, ugyancsak a kérelem előterjesztésétől kezdve ítélte meg a valorizációt kártérítési perben P. II. 4630/1924. K. J. 1925. 1. szám; P. II. 2237/1924. ugyanott); mig ezzel szemben a IV-es tanács pár nappal korábban azt mondja ki, hogy: nincs oly jogszabály, mely kimondaná, hogy a valorizáció kezdőpontr jául az a nap tekintendő, melyen az előterjesztetett (P. IV. 1627/1924. K. J. 1925. 2. sz.); hasonló szellemben, hogy: nincs oly jogszabály, mely kimondaná azt, hogy a vételárkövetelés valorizált megítélésére vonatkozó kérelem előterjesztése előtti időben beállott koronaromlásból eredő kár meg nem ítélhető. (P. VII. 1886/1924. K. J. 1925. 1. sz.) . Amennyiben felperes az eredetileg teljesítésre irányuló perben később érvényesít kártérítést, ebben az ítélkezés megint nem homogén a korábbival; szemben korábban jelzett itéletbeli felfogásával (igaz, hogy néhány hónappal korábban!) a IV-es tanács még: teljesítésre irányuló perben a kártérítési kérelem előterjesztése előtti időre kért valorizációt elutasította (P. IV. 6448/1923. K. J. 1924. 11. sz., ugyanigy P. II. 6754/1923. sz. Ítéletben ugyanott.). Később már egy fokkal tovább ment, amennyiben kimondta, hogy: a teljesítésben marasztalt fél, még ha a teljesítés lehetetlenülése folytán később kártérítésben is marasztaltatnék, a marasztaló Ítélettől kezdve valorizált összegben marasztalandó (P. IV. 1317/1924. K. J. 1925. 1. sz.). A Vll-es tanács oly esetben, midőn gazdasági lehetetlenülés miatt felperes utóbb érvényesít kártérítést, csupán ezen utolsó igény emelése napjától kezdve állapított meg valorizációt. (P. VII. 2480/1924. K. J. 1925. 3. sz.) Kell beszélnünk még az előleg valorizálására irányuló kérdésről. E tekintetben a Kúria állásfoglalása szintén nem egységes. Az egyik ítélet nem kívánja meg azt, hogy az ügylet épp az előleget felvevő fél hibájából menjen vissza, hanem elégségesnek tartja, ha az ügylet mindkét fél hibáján kivül fekvő okból ment vissza (P. VII. 6997/1923. K. J. 1924. 6. sz.), mig viszont a IV-es tanács szerint: a vételárelőleg csak akkor követelhető vissza valorizáltan, ha az eladó terhére rosszhiszeműség vagy oly szerződésszegő magatartás nyer megállapítást, melyből kitűnik, hogy ő már előre tudta, hogy nem fog szállítani. (P. IV 6754/1923. K. J. 1924. 11. sz.) Turpis causa esetében in integrum restitutiónak van helye. Ily esetben a felek azt, amit kaptak, egymásnak visszatéríteni tartoznak. Ismeretes a Kúriának a turpis causa bilaterális körüli gyakorlata. Eltekintve a vastag, a durva turpis causától (pl. köztisztviselő megvesztegetésére adott összeg, visszakövetelése), a Kúria nem engedi meg e címen sem, hogy valamelyik fél jogtalanul gazdagodjék. A P. II. 1890/1924. sz. a ítélet szerint (K. J. 1924. 5. sz.) ily esetben, amennyiben a kötelezett a dolog birtokában nincs, de az helyettesíthető, ugy azt megszerezni, vagy annak valorizált értékét köteles megtéríteni. A kártérités valorizációja tekintetében a Kúria álláspontja az, hogy annak rendszerint nincs helye, mivel a kártérítési igény nem határozott és lejárt követelés, hanem mindenkor birói megállapítástól függ. (P. VII. 7482/1923. K. J. 1924. 8—9. sz.) Vagyis csak liquid kár valorizálható. Pld. a kártérítési összeg folyószámlán elismertetvén, adós valorizált fizetésben marasztaltatok. (P. IV. 6332/1923. K. J. 1924. 11. sz.) Midőn tehát nemcsak a káröszszeg, hanem a kártérités jogalapja is vitás, valorizációnak rendszerint nincs helye. (P. VII. 6348/1923. K. J. 1924. 6. sz.), s a Kúria ez