Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 4. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk 1924-ben

4. sz. KERESKEDELMI JOG 49 jegecesedése, másrészt és főleg az a körülmény, hogy a Kúria a hitelezőn, akit esetleg az effektiv valuta megállapításától kénytelen elütni, a követelés valorizációjával segit, a nagy vitát: lejárati vagy fizetési napon való átszámítás? kezdi jelentőségében alászállitani. Tekintve azonban, hogy a pereknek számszerint tekintélyes hányada (közel 20%-a) e kérdés körül forog, mi is nagyobb teret szánunk e kérdések ismertetésének. Hogy az effektivitás kikötésének nem kell kifejezettnek lenni, hanem factum concludensekből is következtethető, már az 1923. évi joggyakorlatból is láttuk. A Kúria szerint az effektivitás vagy kifejezetten kikötendő, vagy az, hogy a felek akarata arra irányult, konkludens tényekből való következtetés utján megállapítható kell hogy legyen (P. VII. 1749/1924. K. J. 1924. 10. sz.). így: maga az a körülmény, hogy alperes arra kéri felperest, hogy egyezzék bele abba. hogy magyar koronában fizethessen, megállapítja az idegen valuta kikötését (P VII. 2657/1923. K. J. 1924. 2. sz.); hogy a lírában kiállított számlákat minden kifogás nélkül átvette és résztörlesztésül előbb 5000, majd 2000 lirát utalt át és azt irta, hogy hátralékos liratartozását részletekben fogja törleszteni (P. VII. 2740/1923. K. J. 1924. 3. sz.); s «eredeti cseh devizában fizetendő)) effektív cseh koronában való fizetési Ígéretet jelent (P. IV. 2276/1923. K. J. 1924. 5. sz.); «fizetendő a budapesti X banknál a prágai bank folyószámlája javára» ugyanezt jelenti, melynél közömbös az, hogy a fizetési hely Budapest-e? (P. VII. 7070/1923. K. J. 1924. 6. sz.). A teljesítési és a fizetési hely közti vita a fizetési hely javára dölt el, amennyiben a Kúria P. VII. 4234/1923. sz. elvi jelentőségű Ítéletében (K. J. 1924. 4. sz.) kimondta, hogy a K. T. 322. §-ának 2-ik bekezdésében foglalt szabály csak az áru átadásának helyére vonatkozik, ellenben a pénztartozás fizetésére nézve a K. T. 324. §-ában foglalt rendelkezések irányadók. Ezzel az a vita, mely a pénztartozások teljesítési és fizetéshelye körül eddig nálunk fennállott s amely a Kúria előző évi gyakorlatában még ingadozó volt (1. már hasonló cikkemet K. J. 1924. 3. sz.), úgyhogy már teljes ülési határozatot sürgettem, ngy látszik, nyugvópontra jutott. Ugyancsak kijegecesedett már az a gyakorlat is (mely eddig szintén ingadozó volt), hogy a K. T. 324. §-ban jelzett pénzbeli tartozások alatt mindenfajta pénzbeli tartozásokat (nemcsak a kölcsönön alapulókat) kell érteni (P. VII. 6197/1923. K. J. 1924. 5. sz.. P. VII. 1749/1924. K. J. 1924, 104. sz.). Hivatkozhatik-e az adós valutaperekben gazdasági lehetetlenülésre? Pénztartozások tekintetében a Kúriának általános, elvi álláspontja az, hogy az adós azt a különbeni következmények terhével pontosan teljesíteni tartozik. A Kúria szerint pénzfizetési kötelezettséggel szemben általában nem emelhető sikerrel a gazdasági lehetetlenülés kifogása (P. VII. 1978/1924. K. J. 1924. 12. sz.); és különösen ép ez oknál fogva nem az árfolyamváltozások folytán, minthogy kellő gondossággal a vevő a vételár idejében való megfizetéséhez szükséges fizetési eszközök rendelkezésére álltáról gondoskodni tartozik (P. IV. 1396/1924. K. J. 1925. 1. sz.); ennek felel meg a vételnél az a szabály, hogy: a fizetési határidő elmulasztása miatt utólagos teljesítési határidő kérésének és engedélyezésének helye nincs (P. IV. 1995/1924. K. J. 1924. 4. sz.). Ezzel rokontermészetű s így érthető a Kúriának az állásfoglalása abban a kérdésben, hogy bir-e befolyással az adós pénzszolgáltatására az a körülmény, hogy a lejárattól a fizetési határnapig a szolgáltatandó idegeh valuta nemzetközi (zürichi) árfolyama emelkedett, vagyis, hogy a hitelező tényleg többet kap árujáért, mint amennyi kiköttetett? A Kúria szerint: az a körülmény, hogy időközben a cseh korona vásárlóképessége nemzetközi értékelésében emelkedett, egymagában nem szolgálhat alapul arra, hogy a felperes követelése a cseh korona értékének, emelkedé! sének arányában csökkentessék (P. IV. j 1315/1924. K. J. 1924. 10. sz.). (Ugyanúgy (P. IV. 1242/1924. K. J. 1924. 12. sz.). — Hogy ezt a felfogást nem mindenki osztja, lásd: dr. König Endre cikkét a K. J. ugyanezen számában. Gyakori eset, hogy az adós (a vevő) nem ! bírván az ügylet megkötésekor a szükséges I valutát vagy devizát megszerezni, az akkori j árfolyamnak megfelelő magyar koronaösszei get átad a hitelezőnek azzal, hogy az biztosítékul fog szolgálni s amennyiben a lejáratkor a valuta magasabban fog állni, ő a biztosítékot kiegészíteni tartozik. Ez a biztositék, depót kérdése sok variációban kerül a bíróságok elé. Nevezetesen: tartozik-e a hitelező magát abból lefedezni? Mi történik, ha a hitelező azt felhasználja stb. A Kúria kimondta, hogy: a hitelező az , adóstól valutakövetelésének biztosítására kapott fedezetet nem fordíthatja követelésének biztósitására, mivel — ellenkező megállapodás hijján — az afölötti rendelkezés az adósé maradt (P. VII. 1125/1924. K. J. 1924. 12. sz.) Ez megfelel az osztrák'legfelsőbb bíróság gya| korlatának, miként arra máshelyütt rá: mutattam. Viszont a Kúria a fedezeti természetét I szigorúan értelmezi s mihelyt azt látja, hogy a hitelező azzal bármiként már rendelkezett, azt j kielégítésnek tekinti, illetve ugy veszi, mintha a hitelező ezt az összeget már az átvételkor