Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 2. szám - A valorizációs gyakorlat túlhajtásai

2. SZ. get a fellebbezési bírósági ítélet kihirdetésének napjáról valorizálva fizesse meg. Nyugdijyalorizáció. 30. Az előkészítés síádiumában levő nyugdíj-törvényjavaslat nem lehet akadálya annak, hogy a bíróság döntsön e kérdésben. — A kérdés mindkét fél viszonyainak s annak figyelembe vételével döntetett el, hogy senkinek sam sikerült vagyonát és jövedelmét 100% erejéig valorizálni. (Kúria P. II. 4958/1924 sz. a. 1925 január 8-án.) A magyar kir. Kúria alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja, felperes felülvizsgálati kérelme folytán azonban a fellebbezési bíróság ítéletét részben és akként változtatja meg, hogy az 1923. évi november hó 1. napjától fizetendő havi nyugdíj összegét 30 aranykoronáról 60 .(hatvan) aranykoronára felemeli és alperest végrehajtás terhével kötelezi, hogy az eddig lejárt havi részléteket egy összegben, de a havonként tényleg teljesített fizetések beszámításával, a később lejárandókat pedig esedékességük napján az aranykoronának a mindenkori fizetés időpontjára hivatalosan megállapított átszámítási kulcsa szerint számítandó papirkoronákban felperesnek fizesse meg. Indokok: Jogszabály, hogy az adósnak ugy kell kötelezettségét teljesíteni, amint azt, tekintettel az eset körülményeire és az élet felfogására, a méltányosság megkívánja. Ha a munkaadó alkalmazottjának hosszabb szolgálati idejére és a fizetéséből levont nyugdíjjárulékokra tekintettel a szolgálati viszony megszűnésekor nyugdijat biztosit: e nyugdijszerződés megkötésekor a felek akarata nyilvánvalóan arra irányult, hogy az alkalmazott, — ki a nyugdíjban nem ellenérték nélkül részesül, — oly járadék birtokába jusson, mely, — ha megélhetésre talán nem is elégséges, — egyéb jövedelmeit kiegészítve, megélhetésének lehetővé tételéhez mindenesetre hozzájáruljon. Ez alapon a nyugdíj összege rendszerint oly mértékű, hogy a nyugdíjas szempontjából gazdaságilag számot tegyen. Ha azonban a nyugdíjazás alkalmával megállapított nyugdíj a pénz értékének romlásával, a pénz névértékének változatlanul maradása mellett gazdaságilag egyáltalában számba nem vehető értékre zsugorodik össze, mint az a jelen esetben történt, amidőn évi 2616 K és havi 218 K nyugdíj nemcsak a megélhetés lehetőségéhez hozzá nem járul, hanem a legelemibb egynapi életszükségletek beszerzésére sem elég: az élet józan felfogásával és a méltányossággal ellenkezik, hogy a munkaadó nyugdíjfizetési kötelezettségét ugyanolyan összegről szóló mai igen csekély értékű papirkoronával teljesítse, mint amelynek fizetésére jelentékenyen magasabb értékű pénzben vállalkozott. Ebből kétségtelen, hogy a pénz nagyfokú értékromlásával elesett a nyugdijszerződés teljesítési módjára vonatkozó megállapodás jogi alapja, és felperes nem kényszeríthető arra, hogy nyugdíj fejében ugyánannyi mai értékű papirkoronát fogadjon el, mint amennyi 1916. évi értfjfü koronában nyugdija megállapittatott. E döntésnek nem áll útjában az a körülmény, 3J hogy a magánalkalmazottak nyugdijának szabályozása tárgyában törvényjavaslat készült; mert ez csak célszerűségi szempont lehetett a határozathozatalnak felfüggesztésére akkor, amikor e szabályozás a közel jövőben várható volt; de most, amikor e szabályozásnak a közel jövőben való bekövetkezésére való kilátás "háttérbe szorult, — nem szolgálhat okul arra, hogy az illetményeikre rászorult nyugdijasok igényei a birói döntés elől továbbra is elvonassanak és hogy a bíróság azok fölött ne a jelenleg érvényben lévő előlemlitett általános jogszabályok alkalmazásával már most ne határozzon. Nem sértett tehát jogszabályt a fellebbezési bíróság, midőn a nyugdíj átértékelésére irányuló keresetet elutasithatónak nem találta. Minthogy pedig a fent kifejtettek szerint a nyugdíj összegének a nyugdíjazáskor történt megállapítása a jelenlegi viszonyok között nem lehet irányadó, törvényes szabályozás Jiiányában az alapjára nézve nem vitás szolgáltatásnak mértékét érvényben lévő jogszabályaink szerint a bíróságnak kell megállapítani; a bíróság pedig e megállapításnál a Pp. 271. §-a értelmében minden körülmény figyelembe vételével legjobb belátása szerint jár el. E döntésnél a m. kir. Kúria figyelembe vette azt az általánosan ismert tényt, hogy senkinek sem sikerült vagyonát és jövedelmét teljes 100% erejéig valorizálva megmenteni és így a teljes aranyérték megállapítása felperest az alperessel szembon aránytalan haszonhoz juttatná; hogy felperesnek 1916. évi július hó 1-én történt nyugdíjazásakor sem volt már a magyar korona teljes aranyértékü, hanem 100 koronának zürichi árfolyama 65.65 svájci franknak felelt meg; hogy, — habár nem alperes nyugdíjintézetének, — hanem a perben álló és nyugdíjfizetésre köteles alperesnek vagyoni képessége az irányadó, és habár köztudomású, hogy a jelzálogkölcsönök nyújtásával foglalkozó alperes sem menthette meg teljesen vagyonát a pénz értékromlásának hátrányaitól, — alperes sem a fellebbezési bíróság ítélete, sem a tárgyalási jegyzőkönyv és mellékletei szerint nem kért ténymegállapítást arra nézve, hogy vagyoni helyzeténél fogva a valorizált nyugdijak fizetésére képtelen; hogy felperes, beteges, jövedelemmel és számottevő keresettel nem bíró egyén; apai öröksége anyja haszonélvezetével van terhelve és hogy ekként közel husz évi szolgálata után járó nyugdijára rá van utalva. Ezeknek a körülményeknek figyelembevételével a m. kir. Kúria eltérően a fellebbezési bíróság túlságosan alacsony megállapításától, felperes nyugdiját havi 60 aranykoronában találta megállapíthatónak, mint amely összeg felperes megélhetéséhez való hozzájárulásra is alkalmas és amely alperesre nézve sem elviselhetetlen. Ezzel szemben nem perdöntő az az alperesi védekezés, hogy felperes állását nem betegségokából, hanem más jobb állás miatt hagyta el; mert alperes az 1916. évben felperes nyugdíjigényét elismerte és mert felperes e jövedelmező állást már évek óta nem tölti be, hanem legutóbb gyárimunkás volt. Az erre ajánlott bizonyítás tehát jogszabálysértés nélkül mellőztetett. KERESKEDELMI* JOG