Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 2. szám - Valorizáció a Máv.-val szemben

2. sz. KERESKEDELMI JOG 25 suták az Ítéletben foglalt kártérítési kötelezettség alól magukat nem vonhatják ki s az ítélet alapján, tekintettel a B. N. E. 47. cikkében foglaltakra, — mely cikk a vasutaknak egymás közötti visszkereseti jogáról intézkedik, — a terhükre irt kártérítési összegeket a perelt vasút javára minden további vizsgálat nélkül megfizetni tartoznak. Ez a valóságban ugy történik, hogy pld. ha egy Zürich—budapesti fuvarozás tartama alatt kár keletkezik s mondjuk a kár 2000 svájci frank, ha a károsult a feladó pályához fordul, az kifizeti neki a 2000 svájci frankot s ezzel megterheli a Máv.-ot, mert ez az összeg volt a kárnak feladás helyén és idején volt értéke. Ha azonban a károsult nem a feladó pályához, hanem •a leadó vasúthoz, a Máv.-hoz fordul s akár peren kivül, akár perben kéri ugyanezt a feladás helyén és idején volt értéket, a 2000 svájci frankot, akkor ugy a vasút, mint a bíróságok ezt a kérelmet elutasítják, mert ez valorizáció s a félnek nem ítélnek meg mást, mint a 2000 svájci franknak a felszólamlás idején volt magyar koronába átszámított árfolyamát, ami a fizetéskor kb. 3—4 svájci franknak felel meg. Mindenekelőtt tehát e pontban látom a tévedését az eddigi álláspontoknak, hogy szem elől tévesztik azt az alapvető jogszabályt, miszerint a fuvarozási jog egységessége, valamint a fuvarozási szerződésben részes vasutak egyetemleges felelőssége dacára különböző kártérítéseket állapítanak meg aszerint, hogy mely vasút ellen támasztanak kártérítési igényt, másrészt megállapítják, hogy valorizációs kérelmet képez az a kereset, amely a külföldi valutában vásárolt áru feladás helyén és idején volt értékét kéri. Ha alaposabban vizsgáljuk az eddigi gyakorlatot, különös figyelemmel a fentiekre, kitűnik, hogy az idevágó birói gyakorlat téves irányban halad, mert figyelmen kivül hagyja a B. N. E. alapvető rendelkezéseit. Az eddigi határozatokban nem találok indokot arra, hogy miért lehetséges a vasúti kártérítés mérvét a felelősségre vont vasút színeihez, nevéhez szabni s hogyan lehetséges az, hogy a vasutak az egységes, egyetemleges felelősség dacára különböző mérvű kártérítéssel tartozzanak. Véleményem szerint ez az álláspont nem fogadható el. Amidőn a berni nemzetközi egyezményt készítették, valamint a későbbi revizionális konferenciák jegyzőkönyvéből kitünőleg a vasutak kártérítési kötelezettsége háromféle formában állapíttatott meg és pedig: 1. a kedvezményes díjszabások alkalmazása eseténi korlátolt; 2. a normális integrum restitutió és 3. vétkes gondatlanság esetére az integrum restitutió az elmaradt haszonnal együtt. A mai gyakorlat alapján a helyzet az, hogy ha valamely, károsult a normális integrum restitutiót kéri, ugy ehhez külföldön joga van, de ha a magyar bíróság előtt érvényesiti, ugyanazon jogszabályok, ugyanazon előfeltételek mellett igényét, azt nem veszik figyelembe, mert ez valorizáció. Fel kell hívnunk az arra illetékes tényezők figyelmét és tőlük választ kérni, hogy a normális kártérítés vájjon miért valorizáció? Miért nem tesz ilyen kifogást a vasút, ha külföldi vasút fizeti ki terhére ugyanazt az összeget, amit ellene a hazai bíróság előtt érvényesítenek. Joggal kérdezhetjük, hogy mi köze az árfolyamnak a kártérítés mértékéhez s ha már*a vasút a külföldi kárszámlát elismeri, miért van joga a hozzá évekkel előbb benyújtott felszólamlásban kért összeget a felszólalni ási idő árfolyamában kifizetni? Vájjon nem a számla értékét, a feladási értéket tartozik kifizetni? Hol van a berni nemzetközi egyezményben az eddigi gyakorlatot igazoló rendelkezés? A vasúti fuvarozási jog a valorizációt, a szó terminológiája, helyes értelme szerint nem ismeri s aki a vasúti kártérítéseket valorizációs szemüvegen keresztül kívánja eldönteni, az téved. Akár a berni nemzetközi árufuvarozási egyezmény, akár a belföldi üzletszabályzat rendelkezéseit nézzük, egyetlen intézkedés sem támogatja az eddigi téves irányban haladt gyakorlatot. Mindkét helyen a károsultnak meg kell kapnia a feladás helyén és idején volt kereskedelmi vagy közönséges «értéket». Ez alatt pedig sem árfolyamot, sem felszólamlási kurzust érteni nem lehet. Az «érték», a szó igazi értelme szerint nem árfolyamot jelont, hanem azt az értéket, azt az értékű öszsfeeíret,' mellyel az elveszett áru in integrum pestit jiálható, amint azt a vasutak annak idején törvényerőre emeltették. Állásnontom ellenzői ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a fuvarozási jogszabályok más viszonvokra készültek, a vasút tönkremegy, hia azt kell fizetnie, amire kötelezte magát a fuvarozási szerződés meerkötésekor, a vasútnak joga van a felszólamlást bármikor elintézni, vagy a károsult menjen a külföldi vasúthoz. Mindez azonban tévedés. A vasút fuvarozói vállalat, állandóan emelkedő dijszabásokkal. a fuvarozási jogszabályok szövegében változás nem történt, valamint érthetetlen előttem, hogy mennyiben kerül jobb h'elvzetbe, ha a külföldi vasút a Máv. terhére kifizeti a kártérítési összeget s a Máv.-tól behajtja? Csak nem az az indok, hogy a Máv. a magyar állampolgároknak kevesebbel tartozik, mintha azok a külföldi vasút utján hajtják be a kárösszeget? Véleményem .szerint az 1923:XXXIX. te.