Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 2. szám - Ujabb glosszák a kárkamatról

2. sz. 23 bármily rendkívüliek maradtak is még mindig a pénzviszonyok és bármily exorbitáns kamatot szedtek is még a szabad pénzpiacon: évi száz százajékról többé nem lehetett szó a stabil korona mellett. Bekövetkezett az az időszak, amikor örült a hitelező, akinek az adósa terminusra nem fizetett: a legjobb üzlet volt immár, perrel behajtani a 2%-okat. Azért általában kívánták és várták már a kulcsnak rendeleti leszállítását, s mivel ez sokáig váratott magára, akadtak egyes bátor bírák, akik — a gazdasági életviszonyok ismeretére és a saját élő igazságérzetükre támaszkodva — már 1924 őszén «elavulí»-nak nyilvánították a fennálló rendeletet és szabad mérlegelésük alapján konstruáltak megfelelő kisebb, pl. évi 30—40%-os kárkamat-tételeket. Ellenben a 18% most újra túlkevés. Jelenleg (1925 januárjának elején) is még gyakran 20—30% évi kamatot kell egészen elsőrangú adósoknak fizetniük; másodranguaknak sokkal többet; a tőzsdei kosztpénz is még jelentősen többet ad évi 18%-nál. Tehát ismét ott vagyunk, ahol az uj intézmény életbelépésekor: nem fizetni s a hitelezőt perelni hagyni, megint a legolcsóbb hitelforrás lett. Sőt. Egy év előtt még fenyegette az adóst az, hogy a bíróság nem elégszik meg a 2%-kai, hanem valorizálja a tartozás tőkéjét s igy keresztülhúzza az ő spekulációját. Ma ilyesmitől már nem kell tartani, a stabil koronán nincs mit valorizálni. Egyszóval helyeselni kell ugyan, hogy az uj rendelet leszállította a meghaladott kulcsot, de a leszállítás mértéke túlzott volt. Ismét időbe fog kerülni, amig az élet utoléri majd a rendeletet s azt megfelelővé teszi — ahogyan az idő utóiéri napjában kétszer az álló órát is, amely olyankor helyesen mutat. Persze valószínű, hogy a kormány siettetni is akarja a kamatcsökkenés kifejlődését, és az is igaz, hogy nem célszerű túlságosan sűrűn adni ki a rendeleteket. Mégis jobb lett volna talán már néhány hónappal hamarább lemenni a 104%ról az akkori viszonyoknak megfelelő, kb. 40%-os mértékre; s viszont ezt tovább érvényben hagyni mindaddig, amig a 18% nem csupán a jobb jövő előrevetett árnyékaként és újra csak túlzott adósvédelemként lett volna behozható. 2. A 8074/1924. sz. rendelet egyidejűleg a kárkamatnak kivételes," kisebb mértékét is . leszállította, amely a Nemzeti Bank hivatalos kamatlábától függ. Ez tudvalevőleg évi 27% volt eredetileg, tehát a nagyobb kulcsnak kb. egynegyede, majd 15, aztán 18%%. Mostan évi 2%-kal több a hivatalos kamatlábnál, tehát az uj rendelet hatálybaléptekor évi l4V2%: azaz csak évi 3V2%-kal kevesebb a magasabb kulcsnál. Ez oly csekély különbség, hogy már nem indokolja a kárkamat bifurkációjának fenntartását.' A fejlődés természetes folyama nem lehet más, mint az egységes késedelmi kamatlábnak helyreállítása. Erre legkésőbb az 1923 .XXXIX. tc. hatályának lejártakor, a folyó év decemberében, amikor eo ipso újra kell szabályozni az egész komplexumot, megfelelő alkalom nyílik. //. Kárkamat valorizált töke mellett. Minél szélesebb körben kezd valorizálni judikaturánk, annál nagyobb lesz annak a kérdésnek a fontossága, hogy a valorizált tőke mellett mennyi kamat Ítélendő meg. (Meghaladottnak tekintvén azt az előzetes kérdést, hogy egyáltalán megitéltessék-e kamat — már a végrehajtási szakot, megelőző időre is — nem csupán a tőke eredeti névértéke, hanem a valorizációs differencia után is. Ezt 1923 közepén még követelésként támasztottam — Jogt. Közlöny 1923. 107. lap, — ujabban túlnyomólag igy is történik.) Ugy is fogalmazható a kérdés, hogy vájjon valorizált tőke után csak a régi késedelmi kamat (évi 5%) jár-e, vagy a kárkamatnak kisebb mértéke (ezidőszerint évi 14V2%) is megitélhető-e? 1924 nov. 12-én a Kúria VII. polgári tanácsa azt mondta ki, hogy «a kir. Kúria állandó gyakorlata szerint az 1923:XXXIX tc. által meghatározott kamafkártéritést rendszerint nem lehet alkalmazni oly esetben, amikor a kereseti követelés a tényleges fizetés napjára valorizáltan Ítéltetik meg, mert ily esetben a hitelező tőkekövetelését teljes összegében megkapja. A valorizált tőkén kívül csak törvényes kamat (5%) jár». (2246/1924. sz. Hiteljogi Döntvénytár 1924, 118. sorsz.) Ezt a felfogást még ebben az óvatos és mérsékelt stilizálásban is tévesnek tartom, annál inkább alant még felhozandó radikálisabb megjelenési formáiban. Az 5%-on felüli járulék megtagadása a valorizáció mellett és okából sem a törvénnyel nem kongruens, sem belsőleg nem helyes. A törvény (1923:XXXIX. tc. 3. §.) ugyanis csak a nagyobb, az eredetileg heti 2%-os kárkamatot zárja ki, igen érthetően, a valorizált tőke mellől, kimondván, hogy «ily esetben mindenkor csak a 2. §. második bekezdésében megállapított mérsékelt összegű kártérítés jár». Amiben bennfoglaltatik az, hogy ez utóbbi elvileg igenis jár, és csak lehetőség az, amivel a törvény folytatja, hogy «a bíróság a tartozási összeg átszámítása (valorizálása) kapcsán ... ezt a mérsékeltebb kártérítést is leszállíthatja a törvényes késedelmi kamat mértékéig». Ha a törvény azt akarná, amit a Kúria követ, ugy elrendelné s nem csupán megengedné azt, hogy valorizált tőke mellett puszta 5% legyen a kamat. De ezt nem teszi, hanem a bírói mérlegelésre hagyja, minden további útmutatás nélkül, hogy mikor és