Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 2. szám - Ujabb glosszák a kárkamatról

22 KERESKEDELMI JOG 2. sz. megbízó határozott kívánságához képest ennek nevében köttetik, az nem bizománynak, hanem megbízásnak tekintetik'), következik a régi felfogásnak, mely reánk az élő jogból folyóan érvényes, a helyessége. A bizományi ügyletnél ugyanis a megbízástól eltérő specifikum egyedül az, hogy a megbízott az ügyletet, nem a megbízó, hanem a saját nevében köti. Minthogy ez a specifikum az intern jogviszonyt nem érinti, arra az eredményre kell jutnunk, hogy a megbízó és a bizományos között megbízási jogviszony keletkezett. Staub is a régi német kereskedelmi törvény 360. §-át kommentálván, erre az álláspontra helyezkedik. E konstrukcióval szemben ujabban, különösen Dernburg hatása alatt, az az általános felfogás, hogy mandátumról azért nem beszélhetünk, mert ez ingyenes jogügylet. A megbízás konstrukcióját az ujabb elmélet, igy az ujabb Staub-féle kommentár is egyhangúlag elveti. Nincs egység azonban a tekintetben, hogy a megbízó és a bizományos közötti viszony locatio conductio operis, avagy operarum. Többségben levőnek mondható az a nézet, hogy locatio conductio operarummal állunk szemben. Felfogásom szerint, legalább is a magyar jog szempontjából, mandátumról van szó. Avval az ismert tétellel szemben, hogy mandátum nisi gratuitum nullum, felhozhatom, hogy már a rómaiak is ismerték azt a mandátumot, amellyel kapcsolatban honoráriumot spontán lehetett adni, sőt a megbizott eljárásának befejezése előtt ilyent ígérni is lehetett. (L. 6 pr. 1. 7, 56, §. 3 D.) Igaz, a német álláspont pro domo indokolt és azt különösen alátámasztja a BGB. 662. §-a, amely az «Auftrag» előfeltételének kifejezetten az ingyenességet jelöli meg. Alátámasztja azonban különösen a BGB. 675. §-á, amely az Auftraggal szemben a Dienstvertragot és a Werkvertragot hangsúlyozottan elkülöníti, vagyis azokat az eseteket, midőn a megbízottat ellenszolgáltatás illeti meg. A magyar jogban e határvonalak nem különülnek el ily élesen. De lege lata az általános felfogás értelmében, a megbízás az az egyoldalú szerződés, melynélfogva az egyik fél bizonyos ügy, vagy ügyek ellátására *kötelezi magát a másik féllel szemben, még pedig díjért vagy ingyenesen. (Raffay II. 419. oldal, Kolozsváry II. 259. oldal.) A polgári törvénykönyv javaslatának 1362. §-a a megbízás fogalmi kellékeinek megállapításánál az ingyenességet szintén nem emeli ki. Az 1363. § kimondja viszont, hogy jutalom a megbízottnak jár, ha az ki van kötve. Az ugyanebben a §-ban felhívott 1106. § második bekezdése értelmében a megbízottnak jár a jutalom, a dij, ha a "körülmények szerint fel lehet tenni, hogy a megbizott nem vállalkozott díjtalanul. A BGB. 675. §-ának megfelelő analóg rendelkezést emiatt a javaslat nem is tartalmaz. Hivatkozom még arra is, hogy a magyar kereskedelmi törvény 284. §-a szerint a kereskedő részéről üzlete körében vállalt megbízás a törvény rendelkezésénél fogva vélelmezett módon nem ingyenes szerződós. A mandátum konstrukciójával operálhatunk tehát a bizományi szerződés esetében, noha a kereskedelmi törvény 377. §-a értelmében a bizományost megilleti az a jog, hogy a megbízótól az ügylet után bizományi dijat követeljen, vagyis, hogy a szerződés nem ingyenes szerződés. A kereskedelmi törvény második részének harmadik címében letett és a megbízó s a bizományos között fennálló viszonyt rendező szabályok sehol sincsenek ellentétben a megbízási szerződés általános szabályaival és szükséghez képest ezekkel egészitendők is ki. (Vége köv.) V Ujabb glosszák a kárkamatról. Irta : Dr. Blau György ügyvéd. /. 8074/1924. M. E. számú rendelet. Maga az 1923 : XXXIX. tc. kerettörvény lévén, a kárkamat intézményének igazi életet a kapcsolatos rendeletek adnak, amelyek annak mértékét a törvényi felhatalmazás alapján megszabják. 1. A heti 2%-os kulcs, melyet a «kártérités'» általános szabályaként, magasabb járulékul, a 8759/1923. ME. sz. rendelet létesített, majdnem egy évig maradt hatályban: 1923dec. 16-ától 1924 dec. 10-ikéig. Miután a gyakorlat nem kamatos-kamattal (heti tőkésítéssel) számította, ez a heti 2% egyértelmű volt évi 104%-al. 1924 dec. 10-étől kezdődő hatálylyal azután a 8074/1924. ME. sz. rendelet egyszerre leszállította a kulcsot havi másfél %-ra, ami ugyanolyan számítással évi 18%-ot jelent. A közös nevezőre hozás tehát azt mutatja, hogy az eddigi kulcsnak alig több, mint egyhatoda marad meg. Nem egészen érdektelen megfigyelni, hogy a rendeleti szabályozás, hullámszerűen, miképpen vág egyszer-egyszer elébe a gazdasági processzusnak, hogy aztán megint elmaradjon mögötte. Mikor a heti 2%-ot létesítették, az határozottan túlícevés volt, mint a Kereskedelmi Jog 1924. évi 4. számában összegszerűen is kimutattam. Az uj intézmény első hónapjai-, ban még tartott a pénzromlás folyamata és sokkal gyorsabb ütemben zajlott lefelé: 1923 decemberétől pár hónap alatt még körülbelül negyedére esett az akkori koronaérték, holott a heti 2%-os járuléknak mintegy három év kellett volna, hogy a tőke eredeti névértékét négyszeresére felvigye. Viszont a korona stabilizálása után hovatovább túlsóknak bizonyult a heti 2%, meri