Kereskedelmi jog, 1925 (22. évfolyam, 1-11. szám)

1925 / 11. szám - Csődönkivüli kényszeregyezség

11. sz. KERESKEDELMI JOG 159 mája, nem lényege volna átültetve és nem sok nézne ki az egész akcióból, mint azt a javaslat is tudja (ind. 39. lap 3. bekezdés: „kísérlet... ha nem is valorizált biztosítási összeg, de mégis jelentékenyen nagyobb öszszeg juttatására, mint anélkül volna"). Végül nem illenék emlitetlenül hagyni azt, hogy ott, ahol a pénzügyi és gazdasági szempontok nem feszélyezik, vannak a javaslatnak széptechnikáju, sőt valorizációs szellemű intézkedései is, amelyek egyes pontokon legalább megerősítik a birói gyakorlatnak jobban felértékelő irányait, ha már előbbre nem is sokban viszik. Egészben azonban szeretnők remélni, hogy a törvényhozás többet fog adni a javaslatnál. • Csődönkivüli kényszeregyezség. Iita. Dr. König Yilmos, ügyvéd. Először jött a pénzlebélyegzés, azután a bankóprés, a tőzsdei infláció és a valorizáció megtagadása. Most a csődönkivüli egyezség vette át a szerepkört. Valamennyinek közös a talaja; a hitelnek felhasználása, hogy az emberek a mások vagyonából megéljenek. A munkának nincs értéke, mert sokkal egyszerűbb a szomszéd zsebében kotorászni. Kihalt a jogérzet és a becsület olcsó portéka lesz. És hiába minden tagadás, erre a boszorkánytáncra az első taktust az állam ütötte meg. Sőt most is pénzügyi kifogások mögött bujkál, ahelyett, hogy tetteiben a hűség és bizalom zászlaját bontaná ki. Ha az állam nem fizet, miért tegye ezt a polgár? Enyhéne ktalálom e diagnózist, mikor gazdasági krizisről beszélnek, inkább a társadalmi rend tektonikus megrázkódtatására kellene gondolni. Az az elem, melyet a szociológia bizalomnak nevezett el és amely vitaminje az emberi békés együttélésnek, mintha elpárolgott volna. Vájjon megél-e nélküle a gazdasági organizmus? A contagium most megragadott egy jelentőségében éppen nem túlzott fontosságú intézményt és azt használja fel a «suum cuique tribuere» elvének lebontására. Ez az intézmény alapjában véve épolyan vitatlan, mint a bélyegző, mellyel a pénzt lefokozták, de most olyan veszélyt jelent, mint az ekrazit. Fel fogja robbantani a kereskedelmi forgalmat és meg fogja állítani a különben is gyönge lábon remegő hiteléletünket. Azok a fizetésképtelenségek, melyek napról-napra hosszú sorban bevonulnak a csődönkivüli kényszeregyezség menedékhelyébe, azt bizonyítják, hogy megvan mételyezve a kereskedői mentalitás. Nem véletlenül szenvedett veszteségek keresnek itt orvoslást. A baj csirája már az üzletvezetés módszerében rejlett, a legriskánsabb gesztiótól sem riadnak vissza, mert ott áll balsiker esetén a cs. k. k. gyönyörű simasággal kezelhető gépezete. Csak egy gombot kell megnyomni és az adós szabadul terheitől. Azért a mai időkben az egyezségnek ez a lehetősége megmérhetlen veszélyekkel fenyeget és azért véleményem szerint csak egy helyes ut kínálkozik: egy tollvonással hatályon kivül helyezni az egész intézményt. Tabula rasat kell csinálni és helyet teremteni ujabb és okosabb szabályozásra. Mert ha a cs. k. k. oly könnyen alkalmassá vált a visszaélések rendszeresítésére, ez a szabályozás elhibázott voltára vezetendő vissza. Harmincöt év előtt felhívtam a jogászok figyelmét erre akkor nálunk alig ismert intézményre és bemutattam az angol, belga és francia törvényhozás metódusait. Két évvel később megjelent az igazságügyminisztérium megbízásából készült javaslat, melynek vezető motívuma volt a .magánegyezségeket veszélyeztető renitens hitelezőket az egyezség elfogadására kényszeríteni, ha az adós 40%-ot ajánl fizetésképpen. Egyébként a hitelezők autonómijának a legszélesebb tér volt biztosítva és a vagyon kezelése iparhatósági megbízottakra hárult volna. Ennek a javaslatnak veszélyeit kritikailag kimutattam. A most hatályban levő rendelet, bár technika ós rendszeresség dolgában ' k óriási haladást jelent, mégis abban a hibában szenved, hogy tulsok emléket vett át az előbbi javaslatból. A főbaj abban keresendő, hogy az egyezségi eljárás csak egészen lazán és inkább csak külsőleg van összefüggésben a birói inge- / renciával. Alig nyújt alkalmat a birói beavat- '« j kozásra és azért az egyezség jóváhagyásának i megtagadása csakis a legtipikusabb csalárdságoknál fog bekövetkezni. Az egész eljárás csábító, majdnem provokáló alkalmat nyújt, hogy az adós a fizetés alól szabaduljon. A belga törvény sokkal, de sokkal komolyabb helyzet elé állítja a kérelmezőt. Eszerint a törvényszék az adós kérelmének előterjesztése után kiküldi egyik tagját, aki az államügyész és szakértők közreműködése mellett alaposan megvizsgálja az adós helyzetét és megelőző gesztióját. Ha könnyelmű gazdálkodás jelenségei mutatkoznak, ha az adós nem mutatja ki jóhiszeműségét, a kérelem elutasittatik. De emellett a törvény még egy nagy garanciát nyújt; ugyanis kimondja, hogy az adós, ha jobb vagyoni viszonnyok közé jut, tartozik az elengedett összeget utólag megfizetni. A gyakorlat — tudomásom szerint — a rendelkezést szigorúan veszi. Az egyezség kieszközlése ilyképpen éppen nem függ csak az adós kedélyes elhatározásától. Ezt a szabályozást is messze felülmúlja az angol törvény. Végtelenül fájlaljuk, hogy nem tanultunk az angol jogéletből és nem méltattuk figyelemre az ottani tapasztalatokat. Angliában, hogy a nehézkes és költséges csődeljárást kikerülhetővé tegyék, 1869-ben törvénybe iktatták a biróságonkivüli kényszer- i